Rosta Erzsébet weboldala


A kézmintázatok nemcsak egyénenként, hanem kézről kézre is változnak. Mindenki kezei egyediek, sőt még a jobb és a bal kéz sem egyeznek tökéletesen egymással. Távolról nézve lehet, hogy olykor nagyon hasonlítanak egymásra, és a vonalak ugyanolyan mintázatokat mutatnak, azonban, ha nagyítóval nézzük meg őket, beszédes különbségeket fedezhetünk fel. Pontosan ezek a különbségek azok, melyek oly gazdaggá és változatossá teszik az egyének személyiségét. Ezek az eltérések magyarázzák meg személyiségünk összetettségét, a különbséget érzéseink és cselekedeteink között.

Az egyik kezünk (a passzív kéz) az öröklött tulajdonságainkat és képességeinket mutatja, míg a másik (az aktív) kéz arról árulkodik, hogyan használtuk ezeket. Ha jelentős különbségek vannak a kezeink között, az arra utalhat, hogy maximálisan kiaknáztuk lehetőségeinket, meghaladtuk kezdeti képességeinket, vagy - alternatív módon - azt jelzi, hogy nem éltünk velük, tartalékoltuk erőforrásainkat, melyek azonban később még felhasználhatók. Vagyis a passzív kéz a bensőnket és a szüleinktől kapott képességeinket, az aktív kéz a külsőnket (azt, amilyennek látszani szeretnénk, vagy látnak bennünket), és adottságaink fejlődését mutatja. A kezek közti különbségek tehát arról árulkodnak, hogy hová jutottunk, milyen utat jártunk be, miközben felnőtté váltunk.

A két kéz vonalait minden esetben egyenként hasonlítsuk össze, és az értelmezés során arra is figyeljünk, hogy az éppen vizsgált vonal az aktív vagy passzív kézen található-e.


Eltérések a fejvonalak között

Az egymással nem azonos fejvonalak a mentalitás és az intellektus fejlődésére irányítják a figyelmet. Ha a domináns kéz erősebb vagy hosszabb fejvonalat tartalmaz, mint a másik, annak az a jelentése, hogy az egyén sokkal nagyobb intellektuális fejlődést ért el annál, mint amennyit az öröklött képességei alapján várni lehetett. Fordított esetben viszont azt kell megállapítanunk, hogy nem élt az adottságaival. Ha a passzív kéz egyenes fejvonala az aktív kézen egy ívelt fejvonallal társul, az arra utal, hogy felnőtté válva sikerült felülkerekednie gyermekkori egyoldalúságán, fantáziaszegénységén. Ezért, ha gyerekünk passzív kezén egyenes fejvonalat találunk, érdemes arra ösztönöznünk, hogy tágítsa érdeklődési körét, hogy később rugalmasabbá váljon. Fordított esetben - vagyis, ha a domináns kézen található az egyenes fejvonal - azt láthatjuk, hogy gyermekkori kreativitást sikerül megfelelő mederbe terelni és strukturálni.


Eltérések a szívvonalak között

Ha a szívvonalak között különbséget látunk, érdemes megvizsgálnunk, hogy a nem verbális üzeneteink, melyeket a környezetünknek küldünk, megfelelnek-e a szándékainknak. A szívvonal az érzelmi természetünket, másokhoz való viszonyulásunkat reprezentálja, ezért bármilyen eltérést látunk a domináns és a passzív kezünk szívvonalaiban, az megmutatja a különbséget aközött, ahogy bensőnkben, ösztönösen érzünk, és ahogyan ezeket az érzéseinket a külső világra kivetítjük. Ezért a szívvonalak közötti eltérések azonosítása gyakran segíthet tisztázni a nézeteltérések, viták okait a kapcsolatokban. Például, ha a passzív kéz görbült szívvonalának, a domináns kézen egyenes szívvonal a párja, az annak a jele, hogy a kemény, hidegvérű és független személyiség mögött szelíd, romantikus természet rejtőzik.


Eltérések a sorsvonalak között

A sorsvonal a karrierünket, életpályánkat „rajzolja le”, ezért a két kéz sorvonalainak különbsége arra utal, miként próbáltuk sorsunkat befolyásolni. Például, ha a passzív kéz gyenge sorsvonalának a domináns kézen egy jól árkolt, markáns sorsvonal a párja, a vonalkombináció arról árulkodik, hogy pozitív életszemlélet kialakításával az egyén sikeresen felülkerekedett önbizalomhiányán.


Eltérések az életvonalak között

Az egymásra nem hasonlító életvonalak az egészségről és az életvitelről adnak tájékoztatást. Ha például a passzív kéz rövid vagy szakadt életvonalával ellentétben, az aktív kézen hosszú és jól-rajzolt életvonal látható, az egyén az egészségére leselkedő potenciális veszélyeket leküzdötte, felnőtté válva kellő immunitást szerzett. Ha viszont a domináns kézen gyenge az életvonal, az illető nem megfelelő életvitele az, ami fenyegeti az egészségét.


Aszimmetrikus kezek

Nagyon ritkán előfordul, hogy a kezek szinte mindenben különböznek. Azaz nemcsak a vonalak hossza, futása, rajzolata, árkoltsága, valamint az ujjak hossza, alakja tér egymástól, hanem maga a két tenyér mérete és formája is más. Számos vizsgálat igazolta, hogy az ilyen aszimmetria terméketlenséget és súlyos személyiségzavart jelez. Ez általában olyankor alakul ki, amikor a különböző szülői jellemzők megoszlanak a két kéz között. Fontos azonban megjegyezni, hogy az aszimmetrikus kezek előfordulása meglehetősen ritka, csak igen jelentős különbségek esetén kell foglalkozni a kérdéssel.