Rosta Erzsébet weboldala

Noha a kéz többi jellemzőjénél kisebb a jelentősége, némi figyelmet a kézfej szőrzete is megérdemel, mert előfordul olyan eset, hogy egy összetett karakter valamely tulajdonságát ennek segítségével lehet felfedni. Általában elmondható, hogy minél szőrösebb az ember teste (természetesen a szőr színétől és textúrájától is függően), annál nagyobb fizikai erővel rendelkezik, de egyúttal bizonyos mértékű durvaságot is jelez. A kezek használata miatt az evolúció során a szőr nagymértékben eltűnt róluk, ezért a szabad növekedése az illető erős vitalitásának a bizonyítéka. Ez az erőteljes természet a nagy megterhelést is jól bírja, és a súlyos betegség sem végzetes számára. A legtöbb esetben azonban a kezek vizsgálata során nincs sok dolgunk a szőrzettel, különösen az asszonyok esetében van ez így. Ám ha egy hölgy kézfeje feltűnően szőrös, az hajlamot jelez a férfias viselkedésre, amit a teljes értékelés során megfelelően súlyoznunk kell.

A férfiak kézfején gyakrabban található szőrzet, ugyanis robusztusabb testfelépítésűek, mint a nők. Az viszont nem igaz, ha nincs szőrzet a férfi kezén, azt jelenti, hogy az illető nőies. A csupasz kézfej egy érzékenyebb személyről tanúskodik, aki fizikailag talán kevésbé erős, azonban a karaktere nem szükségszerűen gyenge.

A szőrzet értékelése során annak finomságára vagy durvaságára is figyelemmel kell lenni. A szőr milyensége azonnal árulkodik az illető karakteréről, durva, vastag szálú szőrzet nem nő a nagyon finom bőrű ember kézfején. A durva szőrzet erős, de nem feltétlenül az előkelő emberek jellemzője; ha asszony kezén látunk ilyent, öltözzék bárhogyan, viseljen bármilyen ékszereket is, biztos, hogy egyszerű, átlagember az illető.

A finomság vagy nyerseség, illetőleg a fizikai erőnlét, életerő megítéléséhez a kézhát szőrzetének tanulmányozása sok segítséget nyújt. Ugyanis a szőrszálak mennyisége és mérete attól függ, hogy a szőrhagymák mennyi tápanyagot képesek felszívni. Ha az ember vitalitása nem nagyon erős, a szőrhagymából nem nőnek szőrszálak, ha az életerő a szőrszálak kinövése után gyengül, a szőrszálak kiszáradnak, és a növekedésük megáll. Magas láz esetén a szőrhagymák megsérülnek, és a szőr kihullik. A súlyos idegösszeroppanás ugyancsak kárt tesz a hagymákban, hatására a szőrszálak törékennyé és élettelenné válnak.

A sűrű, durva szőrzettel borított kézfej valószínűleg olyan férfit jelez, akiben túltengenek az állati ösztönök. Általában nagy vitalitással rendelkeznek, erős szexuális vágy hajtja őket, és mértéktelenül sokat esznek. Gyakran durva külsejűek, jobban szeretik a mennyiséget, mint a minőséget, agresszívek és robbanékony természetűek lehetnek. Robusztus alkatúak, a nehéz durva munkára vannak teremtve, nagy fizikai erőkifejtésre képesek. Ez a típus nem alkalmas túl nagy szellemi erőfeszítésre, krízis helyzetben állatias ösztönökkel reagál. Egészségi állapotukra élvezeteik kielégítése van hatással.

A nem túl sűrű, nem túl ritka, közepes vastagságú szőrszálakból álló szőrzettel bíró kéz potenciát és férfias tulajdonságokat jelez. Az ilyen kézfejjel rendelkező férfiak, bár meglehetősen energikusak, tudják fegyelmezni magukat. Határozottak és felelősségtudattal bírnak, jó eszűek, és amikor szükséges, képesek mozgósítani fizikai erőforrásaikat a kötelességeik teljesítése érdekében.

Ha a szőrzet a kézfejen nagyon ritka, vékony és finom, az nem egy jó jel. Ezek az emberek hiányában vannak az életerőnek és a férfiasságnak. Ravaszok és tétovák lehetnek. Gyakran szenvednek lelki gyengeségtől vagy idegességtől.

Jól ismert, hogy a fizikai erőnek a vérben található vas a forrása, ezért vérszegénység esetén az orvosok különféle vaskészítményeket írnak fel a betegeik számára. A szőrszálak természetes állapotukban színtelenek, a különböző színárnyalatuk arról árulkodik, hogy a szőrhagymák mennyi pigmentet szívtak magukba és tápláltak be a szőrszálakba. Lényegében ez a magyarázata az őszes, szürke, fekete, szőke, vörös vagy aranybarna színű szőrzetnek.

A szőke vagy szalmasárga színű kézfej-szőrzet általában a hűvös, kimért északi emberek sajátja, akikre nem jellemző a szenvedély, a heves természet. Praktikus, racionális, tárgyilagos becsületes emberek, a férfiak és a nők nem az érzéki élvezetekért, hanem elsősorban azért élnek együtt, hogy segítsék egymást. Többnyire béketűrőek, nehezen jönnek indulatba, a flegmatikus típushoz tartoznak.

A fentebb jellemzett karakter ellenpólusát a - főleg a déli népekre jellemző - fekete vagy sötét szőrzettel borított kézhát jelenti. Ez utóbbi típus képviselői tele vannak vitalitással és energiával, melynek fölösleges részét nem a munkára, inkább az élvezetekre fordítják. Természetüknél fogva szenvedélyesek, nyugtalanok, szeretik az érzéki örömöket, vidámak, viszont kevésbé kiegyensúlyozottak, és indulataikat is könnyebben kifejezésre juttatják.

Olykor őszes vagy színtelen szőrzet található a kézfejen. Ez akkor jellemző, ha egyáltalán nincs bennük vagy csak nagyon kevés pigment található a szőrszálakban, vagyis olyankor, amikor a vitalitás a normális szint alá csökkent. Vannak esetek, amikor az őszülés valamilyen hirtelen traumától vagy sorozatos fejfájástól következik be. Az utóbbi esetekben viszont nagy valószínűséggel azonosítható a probléma lehetséges oka.

Ha a kézháton őszes szőrzetet találunk, nézzük meg a szőrszálak hegyeinek a színét; ha azok feketék vagy vörösek, viszont a bor textúrája fiatalos, vessünk egy pillantást a Vénusz-dombra, melyet ez esetben valószínűleg laposnak és petyhüdtnek fogunk találni, és sok apró vonalat láthatunk rajta, továbbá a széles, láncolatos szívvonal is jellemzője e kéznek. A felsorolt sajátságok túlhajszolt, kicsapongó életet jeleznek.

Ha arra gondolunk, hogy a kézháton a szőr ősz színét az öregség okozza, meg kell néznünk, hogy a bor - az idős korra jellemző módon - ráncos-e, szaténbarna színű-e. Ha a válasz igen, a festékhiány egyértelműen az öregedés következménye. Ha viszont fiatal kézen látható őszes szőrzet, vizsgáljuk meg, hogy nem csökkent-e túlzottan az életerő. E feltételezést a Vénusz-domb vizsgálata támaszthatja alá. Ha sokk okozta a szőrzet elszíntelenedését, általában szakadt, vagy szigetet tartalmazó fejvonalat láthatunk a tenyérben. Ha sorozatos fejfájás okozta, akkor a fejvonalat sok kis apró vonal szeli át, vagy sok kis sziget található rajta, és ez jellemző az életvonalra is. A sokk minden esetben egyedi jel a fej és az életvonalakon, a fejfájásokat, migrénes panaszokat apró metsző vonalkák jelzik.

Vörös színű szőrzet esetén nincs festékhiány, s a vitalitás is rendben van. Itt viszont érdemes azt is megnézni, hogy szőrszálak vastagok (durvák) vagy vékonyak-e, ugyanis a lobbanékonyság sokkal jellemző a durva szőrzet esetén. A vörös szín általában heves temperamentumot, vitatkozó, perlekedő természetet, mindig harcra kész, könnyen dühbeguruló embert jelez. Ha a szőrzet finom, a dühroham csak átmeneti, de amíg tart, meglehetősen heves. A vastag szőrszálakból álló, durva szőrzet gyakran brutalitást, erőszakos természetet jelez, tulajdonosa hajlamos a romboló dühre és a bosszúvágyra.

A bronzszínű vagy sötétvörös szőr egy remek kombináció, mert egyesíti a sötét szín melegségét és szenvedélyét a vörös tüzével, azonban - ha az illető történetesen rossz tulajdonsággal bír - vigyázzunk, mert lehet, hogy a felszín alatt katlan fortyog.
Általános szabályként az javasolható, hogy pusztán a kéz szőrzete alapján ne ítélkezzünk, ezt csak az egyéb megfigyelések megerősítésére használjuk.

Forrás:
William G. Benham - The Laws of Scientific Handreading
Rhoda Hamilton - Palmistry Encyclopedia
Comte de Saint Germain - Practice of Palmistry for Professional Purposes