Negyedszer megyünk Indiába

Miután épségben sikerült hazatérnünk izgalmas, olykor veszélyes és megpróbáltatásokkal tűzdelt, furcsaságokkal is tarkított, de egyúttal felejthetetlen élményekben gazdag harmadik indiai utunkról, azt hittük, ez az autós kaland volt az utolsó. Ám hiába teltek-múltak az évek, újra meg újra felbukkant gondolatainkban emlékeink sokasága, megelevenedtek előttünk az átélt kalandok, élmények. s egyszer csak azon vettük magunkat észre, hogy egyre gyakrabban kérdezzük egymástól, emlékszel-e erre vagy arra. Például a dharamszalai pörgő imamalmokra, a pakisztáni-indiai határátkelőnél kapott a hideg sörre, a török határra, ahol kurdok tesztelték, megfelel-e ruhám az iszlám előírásoknak, eszedbe jut, milyen cserepes virágot vittünk Körösi Csoma Sándor sírjára, mennyire sok hindu várt bebocsátást a puri Dzsagannáth-templomba, mily csend ölelt körbe minket Kushinagarban a fekvő Buddha szobor előtt, ahol a nagy vallásalapító örök nyugalomra tért. Memóriánk megőrzött találkozásokat, embereket, gyerekeket, furcsán érdekes, szokatlan szituációkat. Hét évig gondoltunk nosztalgiával előző indiai utjainkra, amíg végül ismét elhatároztuk, újra menjünk el ebbe a hatalmas országba, Indiába.

Amíg az első hosszabb nyugati utunkra, Londonba tartva, teleraktuk kocsink csomagtartóját ruhákkal és ajándékokkal teli két bőrönddel, utazásaink távolságával és növekvő számával, arányosan csökkent a magunkkal vitt táskáink száma. Első alkalommal még Indiába is felpakoltan érkeztünk, a negyedik útra viszont egy közepes sporttáskával kívántunk menni. A lehető legpraktikusabban csomagoltam össze a lehető legkevesebb holmit, hisz tudtuk, hogy ha úgy adódik, Indiában mindenféle ruhát olcsón megvehetünk.

Az utazáshoz szükséges gyógyszerekkel, a kötelező vízumokkal, érvényes útlevelünkkel jó pár órával indulás előtt kiértünk a Ferihegyi-repülőtérre, ahol sorbaállás nélkül ment a jegykezelés, s a poggyászfelvétel. A tranzitban kényelmesen üldögéltünk, sétálgattunk, nézelődtünk közben nem tudtuk mire vélni, mikor engedik beszállni az utasokat. Majd az Air France tervezett indulási idejével majdnem egyidőben közölték, hogy meghibásodott a gép, ezért a megértésüket kérjük. De hiába várakozott a sok utas, s váltotta szendvicsre vagy italra a kárpótlásként kapott kupont, csak nem akart megjavulni a gép. Időnként felajánlottak más járatot, s azok, akiknek valamelyik megfelelt, eltűntek a várakozók sorából. Mi estefelé kerültünk sorra, ezért elfogadtuk a Dániába tartó repülőjáratot. Ezzel a döntésünkkel Párizs helyett Koppenhágába repültünk, onnan pedig a SAS (Scandinavian Airlines) gépével mentünk tovább, de nem Mumbaiba, hanem Delhibe.

Koppenhágában sem volt szerencsénk, mert az utasokkal teli gép ugyancsak meghibásodott. Ezt viszont még csak mondani sem kellett, mert a felpörgő motor fület hasító, fémes hangú éles csikorgása egyértelműen jelezte. Hogy eltereljék az utasok figyelmét a stewardessek, minden kérés nélkül folyamatosan hozták az italokat és a rágcsálni valókat. Jó néhány órába telt, és nem kevés whisky és sör fogyott el, mire - jelezvén, hogy hamarosan felszállunk - ismét kérték a biztonsági övek becsatolását. A bejelentés nem keltett különösebb örömöt, ugyanis ekkorra már az utasok nagy többsége kellemesen zsibbadt állapotba került.

Maga a repülés eseménymentes volt, ezúttal nem éltünk át - a második útunkon, a Himalája fölött tapasztalthoz hasonló - erős dobálást kiváltó turbulenciát, és a felhőkben repülve a vízpára sem szivárgott be az utastérbe. mint a LOT gépe esetén. A reggeli landolás sima volt, leszállva gépről, alig vártuk, hogy elhagyhassuk a tranzit zónát, és mielőbb kereshessünk egy Mumbaiba tartó járatot. Ám az örömünk korainak bizonyult. A futószalagnál fürkésző szemekkel vártuk egy szem útitáskánkat, ám hiába vártunk, egy idő után azt vettük észre, hogy a többi utas eltűnt, már csak mi ácsorgunk az üres futószalag mellett. Miután az is megállt, biztosak voltunk benne, egyhamar nem kerül elő a csomagunk. A poggyász elvesztését azonnal bejelentettük. Miközben a kedves indiai hölgy a jegyzőkönyvet írta, arra animált minket, várjuk meg a következő járatot, azzal lehet, hogy megérkezik. Ám mivel már így jócskán csúszásban voltunk, és a bíztatás sem volt túlságosan meggyőző, úgy döntöttünk, inkább továbbmegyünk, és nem Delhiben töltjük az előttünk álló éjszakát.