Rosta Erzsébet weboldala


Abdul lendületéből mit sem veszít, még csak nem is sejtjük, hogy az aduászát ez utánra tartogatta, és most rukkol vele elő. A két kasmíri rövid időre eltűnik, s rejtély, hogy honnan, de két ölre való összecsavart szőnyeggel tér vissza. Pár pillanat múlva - ugyancsak szőnyegpakkal felmálházva - hű szolgájuk, Husszein is követi őket. A meghökkentő eseménytől alaposan meglepődünk, hisz egyikünk sem gondolta volna, hogy házigazdánk szőnyegárusítással is foglalkozik. Talán ezért vitt el minket a szőnyeggyárba, s engedte oly megértéssel lakóhajójába a kalmárokat. Később kiderül, Finnországban szőnyegboltja van.

Sorra göngyölítik ki a perzsa mintázatú selyemszőnyeg-költeményeket, terítik egyenként a lábunk elé. Egyiket-másikat, kézbe kapva, még külön dicsérettel is illetik. Nézzük jól meg, mily csodálatos a mintázatuk és a színük, és figyeljük csak, ha megfordítják, a másik oldaluk egészen más színekkel tündököl felénk. Abdul szájából megállíthatatlanul ömlenek a portékáikat méltató szavak. Valóban csodaszépek a magas sörtéjű, rikítóan fényes, lágy színharmóniájú, növényi ornamentikával díszített és/vagy geometriai alakzatokkal teletűzdelt szőnyegek. Elkábulunk a mesés darabok láttán, nem tudunk választani, melyiküket méltassuk, melyik bámulására szánjunk több időt.


Abdul kalmárlelkűségéről már az úton is bizonyságot adott, de most abban a tudatomban is megerősít, hogy ízig-vérig kereskedő. Kasmírban a kézügyességen kívül valószínűleg a kereskedői érzék is öröklődik. Érzékletes, szakszerű előadását ámulva hallgatjuk. Ezek, mutat kedves szőnyegjeire, kézi csomózásúak, de készítenek kézi szövésű szőnyegeket is. A szövött szőnyegek, a dzsabák, azonban jóval vékonyabbak és könnyebbek, általában faliszőnyegként használják őket. Elképzelni sem tudom, mennyi türelemre van szükség ehhez az aprólékos munkához.


Régebben a mintákat emlékezetből varázsolták elő, ma már kizárólag rajz után csomózzák vagy szövik. Óriási különbség van a selyem és a műanyag szőnyegek között, folytatja megkezdett előadását, pedig a látszat olykor megtévesztő. A legkülönb és legdrágább szőnyeg selyemből készült. Magyarázatának alátámasztására, az egyik szőnyegből teátrálisan kihúz egy szálat, majd meggyújtja. Ha a szál végigég, bizonyítja a kínált portéka valódiságát, a műanyag viszont azonnal elárulja magát, ugyanis a meggyújtás után a szál rögtön elalszik.


Vegyünk szőnyeget, győzköd hármunkat a két férfi, s a nógatásba erősítésként Husszein is beszáll. Mi hevesen és szünet nélkül tiltakozunk. Hivatkozunk a szőnyegek magas árára, vámtarifájára, súlyára, terjedelmére. Marionak lenne pénze akár több darab megvételére is, nekünk viszont nincs. Ennek ellenére segítünk neki az érvelésben, lelkesen mi is bizonygatjuk, hogy szőnyeggel, mint csomaggal - úgy buszon, mint repülőn - kellemetlen utazni, arról nem is szólva, hogy ki tudja, mekkora vámot vetnének ki rá. Többe kerülne a leves, mint a hús! Abdul minden ellenvetésre talál megoldást. Ígéri, elküldi csomagként, elintézi a vámot, sőt ha kell, személyesen haza szállíttatja.


Ahogy készséges felkínálkozását meghallom, nyomban felrémlik előttem az útikalauz figyelmeztetése, amely óva int az ilyenféle üzletkötéstől. Ugyanis sokan pórul jártak már, kifizették az árut, s aztán hiába vártak rá, nem kapták meg soha. Megszívlelendő szabály a Kasmírba utazóknak, amit megvásárolnak, azt azonnal vigyék magukkal szálláshelyükre. Ha nem tartják szem előtt az intelmet, bottal üthetik pénzük nyomát, s annak a hűlt helyét sem találják.


Lassan közeledik az elsötétítés ideje, Szinte egyszerre hallgatunk el, s a pillanatnyi csendben döbbenek rá, mennyire fáradt vagyok. A mozgalmas, élménnyel teli nap és a friss levegő megtette hatását. Oly hihetetlen, el sem akarom hinni, hogy ennyi minden történhet egy napba besűrítve. Olyan érzetem támad, mintha minden ismerős volna, már nagyon régóta tartózkodnék itt. A szép környezetet gyorsan meg lehet szokni, ám - a kötelező elsötétítésre gondolva - változatlanul zavarólag hat rám a katonák jelenléte. Agyam tompulni kezd, ereimben zsibbadás fut végig, nehezedő végtagjaimba mintha ólmot öntöttek volna, fáradt tudatom lelassulva, lankadtan támolyog. Hirtelen indulok lefeküdni, még annyi időt sem hagyok, hogy marasztaljanak.


Gyorsan fejtem le ruháimat magamról, bontakozok ki a túlméretezett és jóságosan meleg posztó kaftánból. Még a szőnyegbemutató előtt terítette rám Husszein, látva lúdbőrzésem és szederjes számszélét. A csípős hidegtől megborzongok, azon szurkolok, ne ébredjek ki, ne szálljon ki szememből az álmosság. A tusrózsa meleg vízsugarai, mint milliónyi gombostű szurkálja vállam és hátam. Testemen kezdetben kellemes bizsergés fut végig, majd felváltja azt a törődöttség tompa érzete, és teljes kimerültség kerít hatalmába. A szoba barátságtalanul hideg, a heverő ráadásul még nyirkos is. A több rétegű takaró alatt mozdulatlanul szinte lélegzet visszafojtva várom, hogy végre kissé bemelegedjen. Elalvás előtt még felvillan előttem Bruno képe, s vele asszociálva egy tál paradicsomos milánói makaróni is, valószínűleg sokat főzhettem gondolatban, de Mario is bűnös, mert gyakran emlegette kedvenc ételét. A szegény olasz mindhiába kérlelte a háziakat, azok nem vették a lapot, így makaróni nélkül maradtunk. Az elmaradt tészta, sajt, paradicsomszósz, bazsalikom elképzelt fűszeres izével a számban alszom el. Korgó gyomrom a tanúja, hogy az elfogyasztott kenyértől érzett átmeneti telítettségnek már nyomát sem érzem. Mint a filmszakadás után elsötétült kép, úgy taglóz le hirtelen az álom.


Óriási csattanásra ébredünk. A villámlást követő morgó mennydörgés jelzi, kitört az égi háború. Az eső megállás nélkül szakad, a cseppek a bárka tetején apró szögekként kalapálnak. Nem számítottunk a váratlan vendégként érkező zivatarra, hisz a nappali langy meleg, és kellemesen simogató napsugár még semmi jelét nem adta ennek a gyökeres változásnak. A villámok oly közeliek, attól félünk, hogy valamelyik célt tévesztve az ágyunkba, vagy ami még rosszabb, közénk csap le. Felváltva dörög és villámlik, s közben az eső szakadatlanul ömlik. A villámok sejtelmes kékje, sűrűn egymásutánban, mint a vakú fénye villan fel, s a titokzatos megvilágítástól misztikussá válik szobánk. Fokozza a félelmetes hatást, hogy a hegyek a mennydörgést felerősítve visszhangozzák tovább. Mintha a világ vége közeledne, hajderménkű, istennyila, arra gondolunk, talán Siva isten haragudott meg ránk valamiért, s küld kénköves villámokat felénk. De meglehet, hogy Mohamed próféta a zivatarcsináló.


A sűrű sötétet pillanatonként feloldja a vészjósló villámok fényes kékje. Heverőnkben úgy érezzük magunkat, ahogy újszülött érezheti magát egy túllökött bölcsőben.  Szorosan összebújunk, kezünk keresi a másikét, egymástól remélve segítséget, egymásnál keresve menedéket. Az üstdobszerű robbanásokkal érkező dörgésektől az ólomkristály csillár üvegcseppjei egymáshoz verődve, valamiféle modern felfogású, rejtélyes dallamot csilingelnek. A viharos szél dobálja hajónk, úgy ring alattunk mintha megkergült volna. A felkorbácsolt hullámok a parthoz verődve hatalmasakat csattannak. A bárka minden izében, porcikájában recseg, ropog. A levegő dermesztő hideg. A takaró mázsás súlya alól csak fejünk búbja és orrunk hegye lóg ki, de mint precíz hőérzékelők, jelzik testünknek a kinti hőmérsékletet, figyelmeztetnek, mire számíthatunk, ha felkelünk. Fogalmunk sincs, mennyire járhat az idő, csupán találgatjuk hány óra telhetett el lefekvéstől, s mennyi maradt még a felkelésig. Némán hallgatjuk a tomboló vihar teátrális kísérő zajait, robajait.


A várva várt pirkadat késik, nem akar hajnalodni, viszont az ég elementáris elemei mintha fáradnának, kevésbé zajosak, a felvillanások ritkulnak, a dörgések hangereje alapján egyre távolibbak, s a zuhogó eső is csillapodóban van. A parttalan idő úgy tűnik, véget nem érően megállt.