Rosta Erzsébet weboldala


A bazár ünnepi díszben pompázik, az üzletekben és a kereskedők standjain leporolt, fényesre suvikszolt, mutatós, csábító áruk. Az utca tisztára söpört, a friss takarítás nyomait az itt-ott kihullott, még érintetlen cirokszálak jelzik. Ropogósra keményített, kifehérített kurta pizsamájukban a férfiak büszkén feszítenek. Gyerekek hancúroznak önfeledten, azon versenyezve, melyikük petárdája szól nagyobbat. Színes szárikban viruló, törékeny, mosolygós nők. Szépek, kívánatosan vonzó valamennyiük, mintha csak egy kis Laksmi istennő lakozna bennük, jóságosak, önzetlenek és szerények.

Visnu isten hitvesét, Laksmit, a szépség, a szerencse, a gazdagság istennőjét ünneplik most a hinduk. Országszerte a világosság eljövetelét, a divalit (diváli, diwali, díválí) köszöntik. Az elnevezést a dípávalí szanszkrit szóból eredeztetik, melynek jelentése „lámpások sora”. Ezeknek a lámpásoknak segítségével találja meg Laksmi a házakhoz vezető utat. Sokan vesznek ilyenkor lottót, sorsjegyet, kezdenek új vállalkozásba, a kereskedők akciós áruikat kínálják megvételre. Amerre csak nézek, mindenhol olajmécsesek égnek. A divali a dzsain vallásúak számára is fontos ünnep, hisz ekkor emlékeznek meg az utolsó tírthankarájuk, vagyis szentjük, Mahávíra, haláláról, a nirvánába távozásáról.

Kellemes melódiájú zene bújik a fülünkbe, és tovább muzsikál a szívünkben. Vidámság leng körül, a kasmíri zimankó után jól esik a langymeleg levegő. Egészen más itt, mint Kasmírban, talán a fesztiváli kavalkád, az ünneplő tömeg, az emelkedett jókedv az, ami Dzsammut oly mássá teszi.

A Banihal hágót elhagyva több mint 2500 métert ereszkedtünk alá. Dzsammu a hegyek lábánál húzódik meg, a tengerszint fölött 300 méter magasan. Bár itt is emelkednek hegyek, ám ezek, lankásabbak, barátságosabbak, s kevésbé látványosak, mint a 6000-8000 méterre megnőtt kasmíri rokonaik. A város nevezetességei, műemlékei közül már egyet sem tudunk megtekinteni. Jövetben a kellemetlen utazási affér, most pedig az esti időpont akadályoz minket a nézelődésben. De egyáltalán nem bánjuk az elmaradt élményt, mert ez a másik benyomás, színes forgatag kárpótol a nem látott romokért, templomokért, múzeumokért. Céltalanul sodródunk a jó kedélyű, szerencsés újévben bizakodó emberekkel tovább.

E vidék lakói a nyúlánk, szikár termetű, gyors járású, szemita arcélű, a síkságon élő, mezőgazdasággal foglalkozó dográk, a dombokon pásztorkodó, állattenyésztő pahárik, a nyájat terelő, vándorló, hegylakó gaddik valamint a félnomád életmódú, muszlim gudzsárok. Elszórtan élnek itt pandzsábiak és kasmíriak is. Dzsammuban a muszlimok kisebbségben vannak, lévén hindu város. A többségben lévő dográk sajátos nyelvet beszélnek, a dogrit, ami a pandzsábinak, a szanszkritnak és a perzsának különös elegye. Az itt lakóknak azonban nem okoz gondot a hindi, a kasmíri, az angol, a pandzsábiak nyelve sem, de még az urduval is elboldogulnak.

A domboldalon - egy emelettel magasabban - fekvő felső bazársorhoz kényelmes ráérősen kaptatunk fel a lépcsőgrádicson. Bőrömet simogatja az enyhe levegő. Dzsammu éghajlata kellemesebb, mint Kasmíré. télen nem túl hideg, nyáron viszont melegebb. Nem véletlen, hogy a dogra uralkodókból kikerülő kasmíri maharadzsák telente a székhelyüket a Dzsammutól 50 kilométernyire fekvő Baborba tették át. Rendszeresen leköltőztek Kasmír havas hegyeiből, menekültek zord telétől az enyhet adó palotába. Dzsammu aszfaltját koptatva meg kell emlékezni arról, hogy e város régóta az indiai kultúra egyik fellegvára. A művészeti ágak közül különösen előkelő helyet vívott ki a Himalája déli hegyvidékén létesült pahári festőiskola.

A bazárban bámészkodunk, nézelődünk. Minden árut megbámulunk, sőt egyiket-másikat meg is kóstáljuk. Felfedezünk egy díszes tőrt, olyant, mint amilyet Mario vett. Itt feleannyiért árusítják, mint amiért ő hozzájutott. A felismerésen gonoszkodón jót vidulunk. Pedig szegény pára milyen büszke volt sikeres alkujára, szerencsés vásárlására. A kárörömért Isten azonnal megbüntet, egy frissen hullott, szinte még meleg tehénlepényen megcsúszok, lábaim spárgába szaladnak széjjel. Az elesésétől Attila védő karja óv meg, de így is eltűnök a hóna alatt, s keres, hová illantam el a szeme elől. Ez aztán a szerencse, még jobb kedvre derülünk. Férjem vidáman indítványozza, hogy válasszak valami kedvemre valót, amivel örömet szerezhetne nekem, hisz divali után két nappal kezdődik a testvérek ünnepe. Függetlenül attól, hogy házaspárok vagyunk, rendhagyóan tartsuk mi is meg e szép szokást. Ilyenkor a nővérek és fivérek ragaszkodásuk és összetartozásuk jeleként ajándékkal lepik meg egymást, minden évben megpecsételik életre szólóan hűségüket, segítőkészségüket.

Nyusziszőr kucsmát választok. A prémsapkák próbálgatása közben a hasukat fogják az eladók, úgy nevetnek rajtam, ugyanis a bő sapkák oly nagyok, hogy az orromig lecsúsznak, szinte befedik egész fejem. Egyébként is fura látványt nyújthatok, lenge öltözetemhez nem illik a meleg kucsma. A kiválasztott vörös színű sapka igen mutatós, régóta fájt már egy ilyenre a fogam, de a legmerészebb gondolatomban sem hittem volna soha, hogy pont divali estjén Dzsammuban ajándékoznak meg vele. Az ára nevetségesen olcsó, egy tucat banán ellenértékének felel meg.

A csendes restiben mangó levet kortyolgatunk, ezalatt egyfolytában mosolygunk, figyelünk egymásra. A ventilátor lassan keveri a levegőt, a kiszolgáló komótosan törölgeti a pultot, időnként egy-egy lomha őszi légy száll el a fejünk fölött. Hogy Attila mire gondol, nem tudom, de azt észlelem, hogy a szeszélyes India kénye-kedve szerint játszik érzéseim húrjain, hol felvidít, hol lever, meghat, felizgat, boldoggá tesz, letör, felélénkít, félelemmel áraszt el, bizakodóvá fokoz és kishitűvé alacsonyít. Zuhanok, emelkedek és a köztes állapotban lebegek. Csodát művel velem.

Indulnunk kell. Kerülgetjük a kivilágítatlan alvó buszokat. A csarnokban plédbe burkolódzott alakok pihennek a földön, nekik nem hozott szerencsét a tavalyi divali s tán az idei sem fog. Számtalan indítóhely, ahonnét a szélrózsa minden irányába indulnak buszok. Lassanként gyülekeznek buszunk körül. A fehérek felszínes érdeklődésére, hol jártunk, mit láttunk, mit vásároltunk, érintőleges válaszokat adok. Férjem valami iránt még érdeklődik a forgalmistáktól. Elég soká marad. Szurkolok, nehogy lemaradjon, berreg a motor, rezonál a kaszni. Szikh sofőrünk megigazítja turbánját, ő viszi a járművet tovább. Végszóra felpattan férjem, magyarázza, nem tudott előbb szabadulni, hisz divali ünnepének apropóján megkínálták édességekkel, s a szíves vendéglátást képtelen volt visszautasítani. A ragacsos, nehéz süteményektől fájdítja a hasát. A szikh hazája felé indulunk, irány Pandzsáb.

Az ablak mögül még gyönyörködünk a színes égbolton, tűzkígyók, tűzhullámok, tűzkörök izzanak, villannak fel szempillantásnyira, majd egy tűzcsóva látványosan törli le őket, majd görögtűz vörösen parázsló fénye folyik le lassan az égről a földre. Mesés a kép így bentről is. Durr-durr, robbannak igenlően a puskaporos petárdák.