Félelemérzetem egyre jobban elhatalmasodik, sőt a sofőr veszélyes manőverei miatt lassanként pánikhangulat uralkodik el rajtam. A vakmerő pilóta mintha megbolondult volna, józan eszét vesztve mindenben az ellenkezőjét teszi annak, amit a közlekedési szakemberek tanítanak. Rátapad az előzendő járműre, kis ideig követi, majd hirtelen kilő, mint aki nem bírja elviselni, hogy előtte menjenek. Meggondolatlan előzgetéseinek ívét következetesen lekurtítja, kockáztatóan bevág a megelőzött jármű elé. Csak őt kísérhetik, ő viszont nem követ senkit. Szinte súroljuk a szembejövőket, amint elsuhannak mellettünk, néha hallani vélem a pléhfelületek fémesen súrlódó hangját. Érzékcsalódásom megviselt idegzetem terhére írom. Valósággal égnek áll a hajam attól, ahogy behajt a hajtűkanyarokba, meglovagolva a felezővonalat a lehető legnagyobb sebességgel, és csak az utolsó pillanatban tereli járművét az út által diktált irányba. Ha teheti, lerövidíti a kanyar ívét. De nem a kanyar előtt lassít, hanem kizárólag annak közepén, ettől a művelettől a tükörsimára kopott gumik pattogva ugrálnak a szakadék felé. A busz öreg kasznija a durva fékezéstől cidrizően remeg. Az előrejutás érdekében őrült sofőrünk folyamatosan nyomja a dudát, de a többi jármű vezetője sem kíméli kürtjét, figyelmeztetésnek szánva hangjelzésüket, visszatülkölnek.
A videó közben velőtrázóan üvölt, ráadásul a pici lány elsírja magát, s hogy bátyja se maradjon alul, valami miatt ő is rákontráz, keserves óbégatásba kezd. Ez azonban a kasmíri utasokat egyáltalán nem zavarja. Teljes odaadással nézik a tévét. Sofőrünk élvezi saját vezetési stílusát, s nem izgatja a cudar út, és időjárás sem, mert a videó pezsgő zenéjére ütemesen veri a ritmust a kormánykeréken. Sőt olykor még a volánt is elengedi, s a magasba lendülő kezeivel a feje fölött tapsol egy jókorát. Ám ez sem elég, a tetejébe még meg is éhezik. Egyik kezében hol szendvicset, hol egy bögre teát tart, de előfordul az is, hogy mindkettőben van valami, ilyenkor irányítatlanul, szabadon haladunk. Jóízűen falatozik, kortyolgat, s közben derűsen szövegel kollégáival, olykor hahotára fakadva, hasát fogva döcög a nevetéstől, s közben tenyerével kielégülten a volánra csap.
A párába burkolózott, most láthatatlan szurdok néhol több száz mélyen tátong. Ha borul buszunk, nincs túlélési esélyünk, egyfolytában ez motoszkál bennem. Arra gondolok, hogy szerencsétlenségünkre majd csak egy pár soros gyászjelentés emlékeztet. Az itt mindennaposnak számító rövid újsághírről gyorsan átugrik az olvasók szeme egy érdekesebb írásra. A hókeselyűk pedig degeszre laknak húsunkból, elégedetten fogják köszörülni véres csőrüket a laktató lakoma után. A kátyúkkal, beszakadásokkal teli, több helyen alámosott úton, a számolhatatlan hajtűkanyarban csak lépésben szabadna haladnunk, ám szikhünk ingerlékeny, rámenős temperamentuma kóros türelmetlensége veszélyesebbnél veszélyesebb szituációkat szül. A szakadék szélén pörgő járműtől, a reszkírozó előzésektől, a szüntelen riadókészültségtől tűrőképességem felmondja a szolgálatot. Hisztérikus majré uralja el agyam, ez az átélt félsz a legjobban megkomponált, körömrágásig izgalmas filmnél is hatásosabb. Kérlelhetetlen ellenségemnek tartom a szikhet. Minden kiváltott stressz reakciómért őt okolom. Gyomrom egyfolytában görcsöl. Betegesen drukkolok, mert - eddig tapasztalataim szerint - India útjain mások is veszélyesen vezetnek. Olyanok itt a sofőrök, mintha egyáltalán nem lenne veszélyérzetük.
Rémült rettegésembe nem kívánom a férjem beavatni, segítség nélkül, egyedül akarok megbirkózni nyavalyás szurkolásommal. Amint látom, őt messzi ívben elkerüli az ijedtség. Lazán nyugtázza, vagy fel sem fogja a veszélyes szituációkat. A kritikus helyzeteket ő másként éli meg, szerepet játszik ebben a másfajta látószög, melyből szemmel tartja a sofőrt, és a hiányosabb vezetési jártassága, a kevesebb tapasztalat. Az én ülésemről viszont nemcsak a szikhre nyílik kiváló rálátás, hanem az út mentén tátongó mélységre is, s így a sofőrünk mozdulatát értékelve, a lehetséges következményeket azonnal feldolgozom magamban. A negyedévszázados közlekedési rutinom, érettségem nem hagy megnyugodni.
