Időtlenségnek tűnik, mire végre meghalljuk Husszein lépteit. Halkan kopog, ébresztő, keljünk fel. Jelezzük, hogy ébren vagyunk, ez azonban nem elég neki, ismét és ismét kopog, kötelességtudóan fontoskodik, nehogy elaludjunk. Csak akkor hagyja abba, amikor Attila kinyitja az ajtót. Az ajtónyílásban megjelenik kócos feje. Mosolygós képén, kipihent szemén látszik, hogy őt nem zavarta az éjszakai vihar, valószínűleg hozzá szokott az ilyenfajta hangzavarhoz.
Jól esne egy kis meleg zuhany, üres gyomromnak pedig pár falat. Ám nincs meleg víz, s reggelire csak egy csésze teát kapunk. Nem vagyunk már érdekesek számukra, kifelé áll szekerünk rúdja. Hideg vízzel keverek ki neszkávét, felfrissülést várva tőle. A hideg, keserű létől, gyomrom összerándul, mintha éles kést döftek volna falába. Idegesít, hogy Husszeintől nem tudok zavartalanul öltözködni, aki a szobánkba ki-be járkál. Baksisra vár, tudom. Ennek érdekében nyüzsög ennyire, eredményesen kihasználva a rendelkezésére álló időt, míg férjem a fürdőszobában van.
Eleinte félig odavetett tőmondatokkal, semmitmondó hétköznapi dolgokról társalgunk, de gyorsan kibújik a szög a zsákból, mert hamarosan rátér mondanivalójának valódi tárgyára. Szavaiból kitűnik, hogy a rajta lévő piros pulóvert egy japán turistától örökölte, s a szülei pedig olyan szegények, hogy alacsony keresetéből még őket is kénytelen támogatni. Jön a tél, nem lesznek vendégek, s lám neki még egy rendes cipőre sem telik. Igazát bizonyítandó, előrelendíti szakadt, félretaposott sarkú, elhasználódott cipővel fedett lábfejét. Bármit mond, elhiszem, de hiába adunk neki borravalót, azzal még nem oldjuk meg problémáját. Örüljön annak, hogy van a feje fölött fedél, van mit ennie, s mindezért még fizetést is kap. Amíg ezt a lelki fröccsöt hallgatja, magamban már rég eldöntöttem, hogy búcsúzóul kap tőlünk egy kis baksist.
Talán kialvatlanságom s a korai időpont az oka, de jelenléte kimondottan ingerel. Ám nincs szívem megbántani szegényt, s azt mondani, amit gondolok: „Kedves Husszein, hagyj békén, hagyj most magamra!” Kénytelen vagyok megosztani vele a szobát, kedvetlenül tűröm, hogy továbbra is a lábam alatt tébláboljon. Kihasználom azt a pár pillanatot, míg magamra hagy, sietve kapkodom össze szétszórt holminkat, köztük pár női fehérneműt is. A ruhák tetejére fektetem óvatosan a már hervadt, kókadt sárgaliliomomat, közéjük pedig bedugdosom az előzőleg már gondosan becsomagolt féltett kincseinket, kasmíri szuvenírjeinket.
Úgy tűnik, ezúttal mintha kissé tovább maradna távol, s milyen furcsa és kiszámíthatatlan az ember természete, azon veszem magam észre, hogy hiányzik. Sokat ígérő ábrázattal tér vissza, s közelít felém. Mit akarhat tőlem ez a fiú, cikázik át agyamon a gyanúsat sejtő gondolat. Bizalmatlanságom erősödik kétértelmű viselkedése láttán. Furcsa érzés kerít hatalmába. Amint közelembe ér, int szemével, hogy nyúljak be peranja alá. Megrökönyödök az ötleten, mit is kereshetne kezem a pelerinje alatt. Gyanakvásom láttán ajkának íve felfelé görbül, szeme kópésan kezd csillogni, derűs arcán mosoly fut át, s ettől valami egészen kedvessé, kisfiússá válik. Jól szórakozik saját tréfáján. Biztosít felőle, hogy nem kell tartanom tőle, mindössze meg akarja mutatni nekem kangriját, azaz teste központi fűtését.
Bő kaftánját széttárva, máris elém tárul a fenntartásomat kiváltó ismeretlen tárgy, ami nem más, mint a kangrinak nevezett fűtőszerkentyű. Ez tulajdonképpen egy fonott kis kosár, benne fémtálkával s a tálkában izzó parázzsal. A zord télben a kasmíriak állandóan kabátjuk alatt hordják, elválaszthatatlan kelléke az öltözéküknek, hisz olyankor is nagyon hiányosan öltözködnek, a hordott ruhadarabok egy bo nadrág és egy köpeny. A kangri védi meg őket a hidegtől, jóságosan szolgáltatva az éltető meleget. Nem is rossz, jegyzem meg, sőt nem bánnám, ha nekem is volna most egy kangrim. Nagyon vágyom a melegre, az elmúlt hónap alatt annyira hozzászoktam a hőséghez, hogy most nehezen viselem el a hidegérzetet. Buggyos vászonnadrágom vékony, rövid ujjú trikóm s pehelykönnyű kardigánom kevés védelmet nyújt a hideg ellen. Elégedetten nyújtom kezem a kangri fölé, dörzsölgetve melengetem elgémberedett ujjaim. Értékelem Husszein hajnali ötletét, kifejezetten jól esik. Meglepő kép tárulhat a fürdőszobából kilépő férjem elé, mert kerekre nyílt szemmel csodálkozik ránk, a szoba közepén ácsorgó melegedőkre. Próbáld ki, animáljuk, azonban elhárítja azzal az indokkal, hogy sietnünk kell. Valóban szorít az idő, de az elutasítás igazi oka, hogy egy edzett sportember, mint amilyen ő, nem fázhat, vagy legalábbis azt nem vallhatja be. Én viszont, kis edzetlen, szánalomra méltó fázós halandó boldogan melegedem az áldott hőt árasztó parázstartónál.
Iparkodnunk kéne, de vonzza szemem az izzó parázs látványa. Belefeledkezve, megbabonázva figyelem, meredten bámulom a tüzes faszén vörösessárgán izzó, apró lángnyelveinek bolondosan kergetőző táncát. Boldogság és nyugalom tölt el, hisz, ha csak egy pillanatra is, csodás érzés vesz birtokába, megszűnik számomra a sürgető idő hatalma, sikerül kirekesztenem tudatomból a nyugtalanító külvilágot.
Visszacsöppenve a valóságba, jut el tudatomig, hogy korábbi kérdésemre a kangri a válasz. Ittlétünk alatt ugyanis képtelen voltam elképzelni, miként oldják meg télen a fűtést a kasmíri emberek. Utunk során egyetlenegy házon sem láttunk kéményt, lakóhajónkban és a bárkaházban sem fedeztem fel semmiféle kályhát. A leghidegebb azonban az utcára nyíló, fűtetlen üzletekben lehet, elképzelni sem tudom, milyen cudar a hideg, amikor a fagyos szél szabadon járkál ki-be, időnként körbeszalad az üzletek mélyén. A hidegérzetet nehezen viselő testem még a puszta gondolattól is megborzong. Bizonyos, hogy én nem elégednék meg az egyetlen meleget nyújtó kangrival.
Az idegenek kényelmére berendezett szállodákban valódi központi fűtés szolgáltatja a simogató langymeleget. Visszagondolva utunkra, Indiában jártunkban-keltünkben máshol sem láttunk egyetlenegy kéményes házat sem, de amíg a forró éghajlatú vidéken az ellenkezője lett volna rendhagyó, itt a dermesztő telű Kasmírban a kémény hiánya szokatlan. Husszein felvilágosít arról, hogy a kangri nem veszélytelen, hisz a kihulló parazsak, kipattanó szikrák súlyos égési sebeket, maradandó hegeket okozhatnak viselőjüknek. Igazának bizonyításául felhúzza piros pulóverét, s előtűnnek gyomrán és mellén az eltüntethetetlen égési nyomok.
Az idilli közjátéknak Abdul vet véget. Fésűt nem látott hajának látványa és gyűrött, már harmadik napja hordott ruhája megerősíti gyanúmat, miszerint Abdul nem szeret mosakodni. Husszein a kezébe dugott baksist számolja, vagy inkább tapogatva próbálja megítélni, hogy mennyi. A bankjegyek számából ítélve, elégedettség ül ki képére, fülig szalad a szája. Szívélyesen integet utánunk. A füttyszóra megjelenő sikarás fiú már jó ismerősként üdvözöl. A vízen dermesztő a hideg. Kiszállásnál a vizes lépcsőn gumipapucsom megcsúszik, kis híján a vízbe pottyanok. A villanásnyi malőrtől egyből kimelegszem. Az ijedtség okozta meleget, a nyitott, széljárta motoros riksa azonnal lehűti. A hideg légáram csontjainkba hatol.
