A+ A A-

Srinagári buszra várva, lepedőnkbe burkolózik

  • Közzétéve itt: Kasmiri kirándulás


A járdaszegély mellett szemétkupacok „díszlenek”, elkelne egy alapos utcasöprés. Időnként egy-egy egy-egy szkúter, autoriksa és taxi hajt át a színen, az egyik járgányból két hátizsákos fiatalember kászálódik ki. Kihajtós nyári ingükkel, rövid nadrágjukkal furcsán festenek, ráadásul az egyik fiú fejét széles karimájú cowboy kalap fedi. Lenge öltözékük láttán vigasztal a tudat, hogy ők jobban fázhatnak, mint én. Anyás szívem megesik rajtuk, megértéssel felajánlom számukra lepedőnket és törölközőnket. Mint a hinduk dhotijukat, úgy tekerik maguk köré. Amerikából jöttek, egyetemisták, közel egy éve úton vannak. Világ körüli útjuk következő állomása Thaiföld, előzőleg Nepálban jártak. Örülnek a találkozásnak, hisz külföldön mindig megörvend az ember, ha más országból érkezettekkel hozza össze a sors. Feltehetően azért, mert őket is a megismerés vágya hajtja az adott országba, hasonló bennük a felfedezés izgalma, az élmények feldolgozása. E közös motiváltság, ez az együvé tartozás érzete, ami összekacsintásra készteti az idegeneket. Ám van ebben az álbizalomban valami hamis biztonságérzet.

A cowboy kalapos élénken magyarázza nekünk, hogy amikor egyszer karácsony táján meglátogatta barátját Budapesten, ugyanilyen kegyetlen hideget tapasztalt, mint ez a mostani. Egymás szavába vágva mesélünk indiai és kasmíri kalandjainkról. Izgalmas élményekkel, felfedezésekkel licitáljuk túl egymást. Mit láttunk, mit csináltunk eddig, hová tartunk, mi mennyibe került, hogy érezzük magunkat. Tengernyi kérdés és válasz. A kezdeti felbuzdulás azonban egy idő után lelohad, azt vesszük észre, hogy elfogyott a mondanivalónk. Hamarosan rájövünk arra a tényre, hogy egymás számára mégis csak idegenek vagyunk. Ilyen gyorsan érnek véget ezek a felszínesen futó ismeretségek. A kényelmetlenné váló szituációban szinte kapóra jön, hogy kisvártatva három fehér bőrű, szalmasárga hajú fiatalember közeleg felénk széles mosollyal. Jöttüket az előbbi találkozáshoz hasonló őszintének ható üdvözlés, valamint a „de jó, hogy összefutottunk érzés” és fellobbanó kíváncsi öröm kíséri.

Az öt korban egymáshoz illő, húsz év körüli fiú azonnal egy hullámhosszra hangolódik, régi ismerősként a legnagyobb természetességgel, fiatalos lendülettel és hévvel tárgyalják az őket legjobban érdeklő témákat. Az élmények sokszínű, ínycsiklandozó táljából közösen és mohón csemegéznek. „Te is? Valóban? Tényleg? Mi is. Nem viccelsz? Igazán? Ne mondd! Na, mesélj!” Jó elnézni őket, szívesen legeltetem rajtuk szemeimet. Tavaszi színfoltot jelentenek a hideg reggelen. Nem akarunk zavarni, belátjuk, feleslegessé váltunk. Sértődöttség és szó nélkül eloldalgunk tőlük. Más korosztály, más érdeklődési körrel, felfogással, vérmérséklettel és tempóval. Az átszellemült csevegésben eltűnésünket észre sem veszik.

Figyelmünk más irányba fordul. Két muszlim viseletbe öltözött nő kézen fogva vezet egy aprócska fiút.  Mögöttük szolgájuk cipeli nehéz bőröndjeiket. A buszhoz igyekeznek. A nagymamát földig érő fekete fátyol fedi. El sem tudom képzelni hol lát ki, hogyan tud közlekedni. A közelembe érve felfedezek a lepel szemtájékán két kis rácsozott, horgolt vagy stoppolt nyílást, ezen keresztül pillanthat a külső világra. A fiatalasszony - karján pár hónapos kislányával, s talán egy évvel idősebb kisfiával - nehézkesen kapaszkodik fel a busz lépcsőjén. A nagymama a hosszú útra ételhordóban hozott elemózsiával gondoskodik a lánya és az unokáinak ellátásáról. Felkelti figyelmem egy bozontos, rövid lábú, terrier formájú kutyus. Nyakán vastag lánccal kíséri gazdáját. Úgy veszem észre, hogy ő is útitársunk lesz. Fél a magas lépcsőtől, kurta lábainak túl nagy feladat felugrani. Végül gazdija segít neki, ölbe kapva teszi fel a járműre. Indiában most láttam először pórázon vezetett ebet, itt a kutyák élvezve a szabadságot, szabadon szaladgálnak.

Rajtunk és az előbb megismert öt fiatalon kívül a többi utas feltehetően mind kasmíri, arcszínűkből, ruházatukból legalább is erre következtetek. A busz megtelik, de az indulásra még várni kell, sehol sincsenek a járművezetőink. Az utasok, mint a felbolydult méhkas a kaptárba, szállnak ki-be a buszba. Egyesek cigarettapöfékeléssel múlatják az időt. Úgy veszem észre mintha eltompult, fagyos testem immúnissá vált volna a hidegre, már nem okoz olyan fájdalmat, mint kezdetben.

Közben Srínagar főteréről egymás után húznak el a különböző irányokba tartó buszok, csak mi várunk gazdátlanul. Felderül az öt fehér fiú arca, amikor feltűnik a láthatáron a busz személyzete. Mégis reménykedhetünk, végre útra kelünk. A kasmíriak másként fogják fel a dolgot, őket nem izgatja a késői indulás, számukra megszokott a késés, a pontatlanság.

További olvasnivaló

Újévi hiedelmek, szokások

Az óév végét és az újesztendő kezdetét ősidők óta a világon mindenütt megünneplik. A Föld nagy részén ezt az ünnepet ma már nem kötik túl szigorú vallási szabályok, időpontjának...

Folytatás...

Színes állati kaleidoszkóp

A laposférgeknek nincs végbélnyílásuk. A 10 méterre is megnövő galandférgeknek pedig nincs szájnyílásuk. Az orvosi pióca, alvadást gátló nyála megakadályozza, hogy megalvadjon a kiszívott vér. A puhatestű csigák legtöbbjének külső héjuk vagy...

Folytatás...

Állatövi jegyek

Az állatöv tizenkét csillagképe felfogható úgy, mint tizenkét állomás a Nap éves körpályája során. A nyugati asztrológusok szerint a Nap tizenkét zodiákusa, azaz állatköre közül, nyolc ábrázol valamilyen valódi...

Folytatás...

Az ánizs gyógyhatású fűszer, felpezsdíti…

A Földközi-tenger mentén őshonos ánizs Egyiptomból került Perzsiába, onnan pedig a muszlimok révén jutott el Indiába. Európában a római légiók terjesztették el, ugyanis a régi Rómában a nehéz ételek elfogyasztása...

Folytatás...

A gyömbér nemcsak gyógyító fűszer, de a …

A Délkelet-Ázsiában őshonos gyömbér, étkezési és gyógynövényként egyaránt hosszú múltra tekint vissza, már a nyugati világ is legalább 3000 éve használja. A görögök és a rómaiak révén terjedt el Európában...

Folytatás...

A török-iráni határ - Kurdok tesztelik r…

A sorból kiállva ideje átöltöznöm, hiszen Iránban a külföldi hölgyektől is elvárják az iszlám öltözködési szokások tiszteletben tartását. Hosszú nadrágos, tunikás pandzsábimhoz fejemre kendő, lábamra zokni dukál. Habár az idegennek...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?