Kőrösi Csomának 31 nap kellett hozzá

A kasmíri völgy híres hegyi üdülőhelye, a Srinagartól mindössze 95 km-re található Pahalgam fölött északra terül el 2700 méter magasan az Aranyló (olykor Isteni) rétnek nevezett Szonamarg, mely nevét a tavasszal nyíló milliónyi krókusz aranyló színétől (szona = arany) kapta, az isteni jelzőjét pedig a feledhetetlenül felemelő látványtól nyerte. A hóolvadáskor megáradó patakok - fenyoők és ezüstnyírek erdein át futva - hömpölyögve rohannak le a völgybe. Kasmírtól Ladakh felé Szonamargon keresztül vezet az út. Az innen induló, 3000-6400 méter magasan kanyargó, hágókkal tarkított, kacskaringósan kígyózó ösvényekkel nehezített, majd kopár fennsíkon folytatódó útvonalat, méltán nevezik a Világ Tetejének. Srinagartól Lehig, Ladakh fővárosáig 434 km a távolság. Ezt a fáradtságos utat Körösi Csoma Sándor többször végigjárta. A ránk maradt adatok szerint, a viszonylag rövid, de annál megerőltetőbb távot 31 nap alatt tette meg, ami átlagosan napi 14 km előrejutást jelent. Ez utóbbi adatokat azonban nem Ali és Abdul szolgáltatja számunkra, hanem az elmondottakhoz kiegészítésül, kíváncsiságból a szakirodalomból bányásztam elő.

Mint akit felhúztak, oly lendülettel mesél Abdul, amikor néha-néha lélegzetvételnyi szünetet tart, azonnal beszáll Ali a mese fonalába, s egy-egy információt ő is hozzátold az elmondottakhoz. Megtudjuk tőlük, hogy a nevezetes Szindh-völgyben az óriás fenyők 30 méter magasra is megnőnek. A Lolab-völgy rusztikus gerendás házait, szinte érintetlenül hagyta a civilizáció. Itt van Ázsia legnagyobb tiszta vizű tava, a Vular-tó, a Manaszbál-tó pedig az ornitológusok és madárlesők kedvenc helye. Cikázik a szemünk hol ide-hol oda, a szerint, hogy éppen hova mutat Abdul. Yusmarg alig egy órányira van Srinagartól. Idillikus mező a széles, tajtékos Dudh Ganga folyó mentén, amely nevét tejfehér habjáról kapta. Acsalban különösen sok kertet építettek a mogulok, de pazar vidék a Bringhi folyó közelében fekvő Daksum is.

Sajnálhatjuk, hogy nem nézzük meg a vízeséséről híres Aharbalt, a Csandanvari hóhidat, az Amarnáthi barlangot, a Martandi romokat, a teherhordó pónikat és öszvéreket, és folytatná, de megszakítom, mert a sok információt az agyunk már nem tudja befogadni. Bár szívesen hallgatnám még szédítő iramú szózuhatagát, jobbnak látom leinteni, hagyja abba, ne fájdítsa tovább szívünket. Kérésemmel párom is egyetért, Mario, aki tovább marad itt, mint mi, viszont valószínűleg e helyek majdnem mindegyikére elzarándokol.

Az elragadtatott szuperlatívuszokkal tűzdelt előadás minden szavahihető, valóságos ízelítőt kapunk a látottakból, melyből aztán hiteles képet alkothatunk az elénk rajzoltakból, csak fantázia kérdése az egész. A dicsérő felsőfokú jelzők nem tűnnek még csak költői túlzásnak sem. Ali és Abdul minden szavából kicseng hűséges ragaszkodásuk földjükhöz, hazájukhoz, e tájhoz. A számtalan invázió, a rossz közérzet ellenére, ez az ő hazájuk, itt születtek s majdan ez fogadja be porhüvelyüket is.

Mario is marasztalna, kellemesen érezte velünk magát. Hiányozni fog, hisz rokonszenves, jó humorú, vidám embert ismertünk meg benne. Neki lesz ideje bebarangolni Kasmír gyönyörű völgyeit, mezőit. Tervei szerint még két hétig marad, de az sem kizárt, hogy tovább. Szívem mélyén irigylem, elkívánom tőle az elkövetkező élményt és időt. Sajnálom, de köt minket a Delhiben adott szavunk, várnak ránk, no meg laposodó pénztárcánk sem tartóztat tovább. Nincs mese, holnap kora reggel indul autóbuszunk hazafelé.