Kitört a háború? Nem csak a divalit ünneplik Dzsammuban.

Már sötétben érkezünk Dzsammuba, pedig az óra szerint még csak hét óra van. Fellélegzem, hihetetlen, hogy épségben megúsztuk ezt az utat. A reggeli indulásnál még nem sejtettem, hogy életem legnyomasztóbb, félelemmel teli napja vár rám. Ha nehézségek árán is, megfeszített tempóban, erőltetett menetben, halálfélelemtől kísérve, de elértünk idáig. Ez a tény a legfontosabb. Hurrá! Hurrá! - ujjongok hangtalanul. Szememet akaratlanul is befátyolozza a könny. Szégyellem gyengeségem, törékenységem. Lopva, hogy ne lássa senki sem, szemem sarkából egy cseppet eldörgölők.

Kint petárdák robbannak, görögtűz, festi vörösre a fekete eget. Az egyik német ijedten kérdezi: Kitört a háború? Nem, nevetjük el magunkat, hisz a durranásra hirtelen eszünkbe jut, hogy divalit ünnepelnek. Most kezdődött a hinduk egyik szent ünnepe. Dasszerát követően húsz nappal tartják a fények ünnepét, s egyben a hindu újesztendőt is jelző divalit. Ez alkalomból a szerencsét hozó Laksmi istennőt és az esős évszak után újra előbukkanó éltető Nap sugarait köszöntik. Visnu isten feleségét a tökéletes szépségű, nagylelkű, jólétet, gazdagságot, bőséget teremtő, a családot és otthont védelmező Laksmit kívánják becsalogatni a hinduk otthonaikba. S hogy az istennő betaláljon a házakba, segítségül apró mécsesekkel, gyertyákkal világítják meg az ajtókat, kapukat, küszöböket, ablakokat, erkélyeket. Fénygyújtó ünnepén szerte Indiában sokmilliónyi ember fohászkodik a kegyes Laksmihoz. Sorsuk jobbulásáért esdve, tőle remélnek kedvezőbb, termékenyebb, sikeresebb évet, segítségével várnak dús termést, jövedelmező üzletkötéseket, szerencsés kimenetelű vállalkozásokat.

Attila sörre járó szeme azonnal felfedezi, talán Dzsammu egyetlen - eldugott helyen lévő - "Aristocrats" boltját. A szikh eladó szemérmesen, barna zacskóba rejti a jeges italt. Míg arra várok, hogy lehúzza párom a habos nedűt, van időm érzékelni, hogy mennyire felszülök még, de ugyanakkor tompa is vagyok a fáradtságtól. Az út túloldalán, ahol buszunk parkol, hatalmas autóbusz pályaudvar terül el, rengeteg járművel. Amerre ellát a szemünk, mindenhol elsötétített buszok ácsorognak. Valószínűleg ez a pihenés órája, utasoknak, pilótáknak, kocsiknak egyaránt. Olybá tűnik, mintha az egész város egy nagy buszállomás lenne. Bár az Indian Airlines naponta több járatot is közlekedtet - Dzsammu érintésével - Delhiből Srínagarba, képtelen elnyelni a tömérdek utast. Észak felé - mivel nem lévén vasút - továbbutazni főleg autóbusszal, vagy, ahogy mi tettünk odafelé, taxival lehet.

A domboldalon egymás fölött sorakozó házak ablakaiban, ajtóiban, a balkonokon mécslángok lobognak, vígan táncolnak, mutatják az utat Sri Laksminak. Egy lehúzott redőnyű műhely előtt apró gyertyák fényei imbolyognak. A gázlámpákkal megvilágított bazársor feltűnő fényességével kitűnik a többi épület közül, mint fénycsóva a bogarakat, úgy vonzza a vásárlókat. Szikrázó fényesők, sistergő, sziporkázó csillagszórók, görögtüzek színezik hol pirosra, hol fehérre a fekete eget. Impozáns a látvány. Feszültségem, kezd oldódni. A robbanó petárdák sem ijesztgetnek, a tűzijáték fény- és hanghatása eltereli figyelmemet a megtett út borzalmairól. Az ünnepi hangulat mindkettőnket hatalmába keríti. Átadjuk magunkat az ujjongásnak, vigasságnak. Jó élni. Bizakodók és boldogok vagyunk. Együtt örülünk az ünneplőkkel. Kémleljük a pillanatonként változó eget. Összesimulva botorkálunk a buszok között. Egy magkereskedő boltjában valósággal tobzódik szemünk a sok finomság láttán. Dilemmánk nagy, a különféle natúr, sós, pirított, bundás stb. magvakból melyikre essen a választásunk, hisz rágcsálni valamennyi finom, ínycsiklandozó. A papírhéjú dióból kérünk, rögtön egy kilót, s hozzá kisebb mennyiséget még ebből-abból. Miközben párom a pénzt számlálja, türelmetlenül fut össze számban a nyál. A csonthéjas gyümölcs olajos, fanyar izét roppant élvezem, szaporán rágom, őrlöm fogaimmal a híres dzsammui diót.