Hetente négyszer is megteszi ezt a veszélyes kasmíri utat

Kész csoda, a szikh tartja a szavát. Mintha megemberelte volna magát, vigyázva, óvatosan vezet. Tud normálisan, figyelmesen menni, egyenletesen haladni, defenzív módon közlekedni. Hegyi falu mellett visz utunk. Pici faházak, nyitott kőépületek, agyagkunyhók. A most agyagos sárral fedett háztetők tavasszal színpompás látványt nyújthatnak. Kasmír számos nevezetessége közül ez egyik jellegzetessége. A zöldellő, virágzó tetejű házak leginkább az úszókertekhez hasonlatosak. A földdel borított háztetőket a szél magokkal hinti tele, tavaszodván, az olvadó hó és a termékenyítő eső a magokat zöld pázsittá, viruló színes virágszőnyeggé változtatja, tarka képet kölcsönözve ezzel a vidéknek. Ilyentájt hozzátartozik a környék sajátosságaihoz a háztetőkön legelő kecske és a kapirgáló tyúk is. A tavaszt váltó nyár véget vet az idilli állapotnak. A Nap tűző sugarai szénává perzselik a füvet, szalmává szárítják a virágokat. A háztetők páskomjai enyészetté vállnak.Egy közeli hó párkány takarásában fenyők bújnak össze fázósan. Felettük szürke felhők foszladoznak, a csúcsokat sejtelmesen lengik körül. A kopár hegy csupasz teste repedésekről, hasadékoktól szabdalt. Amott egy gigászi sebhely, mintha a sziklába egy jó étvágyú óriás harapott volna bele. A távolban - ahol a két hegy találkozik - mintha mállott kőzet gurulna alá. Lenn a völgyben a Dzselam ráérősen hömpölyög Pandzsáb irányába. Egy kiugró szirtfokon, erdőtől övezve, vadászház tornyai csúcsosodnak. Alatta míves vityilló vaksi ablakszemei hunyorogva pásztázzák a tájat, vizslatják az utat, tán a mi buszunkat figyelik. A bánatos idő ellenére is fantasztikus élményt nyújt a felsejlő titokzatos panoráma. Kasmír gyönyörű, ismerem el magamban talán ezredszer, szépségével nem lehet betelni, visszafogott lélegzettel pásztázom a tájat.

A tekervényes út fáradhatatlanul kanyarog tovább. A hegyre titkos ösvények vezetnek, a magas hágók között „mussafar khana”-k (az igénytelen vándorok számára épített egyszerű vendégfogadók) bújnak meg szerényen, olyan mindez, mint egy rejtélyes amfiteátrum. Mellettünk a tisztáson birkákat terelő család. A sor végén bandukoló tizenéves kisfiú szemmel láthatóan didereg, mezítelen lábát ócska lyukas cipő fedi, talpa minden lépésnél tátog, szegényes öltözete ronggyá ázott. A csordát alvajáróként követi, csak a kötelességtudat viszi előre. Szeméből mintha lázrózsák csillognának felém. Figyelve, elszorul a szívem, szerencsétlen gyerek, szívesen segítenék neked, de buszunk könyörtelenül elhúz. Szenvedő arca azonban sokáig kísért, most is magam előtt látom.

Buszvezetőnk önmérséklete nem tart soká, először csak aprókat vét, hátha nem veszem észre, aztán vérszemet kap. Újra vagánykodik, gyilkolja a járgányt, fél kézzel fogja a kormányt, kikönyököl az ablakon, vidáman fütyörészik, dobol a volánon. Eteti a kígyózó út mentén tarháló majmokat. Széles ívben hajigál feléjük kenyérszeleteket, minden darab eldobása után ellentétes irányba húzza el a kormánykereket. Ismét félek, de ez a félelem már nem fogható az előzőhöz. A szakadékok szelídebbek, a hajlatok lágyabbak, az út szélén vastag fák sorakoznak, egy lehetséges zuhanás esetén védő törzseik a menekülés lehetőségét kínálják. Az esést feltehetően megúszhatjuk kéz és lábtöréssel. Már lefelé tekereg az út. Spirálban ereszkedünk Dzsammu felé. A cowboy-kalapos fiú minden kanyar előtt rám néz, most ő fél jobban. Tőlem vár biztatást. Sűrű a fogalom. Valamennyi pilóta iparkodik még az est beállta előtt biztonságos helyre jutni.

A tájék egyre ismertebb, Srinagar felé menet jól megfigyeltem. Szusszanásnyi időre még megállunk a Dzsammutól 66 km-re lévő Udhampurban. Mint tengerész a szárazföldön, kezdetben úgy imbolygok elzsibbadt lábaimon, a stabil talajon. A bazár sütödéjében sokféle étel készül, a tálcákon frissen sült kotlettek, pakorák sorakoznak, de ragacsos édességekből is sokfélét kínálnak kóstolásra. Én azonban a kemény tojás mellett döntök. Nagyon ízlik, de az utolsó falatnál majd megfulladok. A jeges citromlé jótékonyan nyomja maga előtt a megakadt darabkát, a savanykás ital kellemesen árad szét meggyötört gyomrom falán. Közben langyosra enyhült az idő, most már csak az átélt izgalomtól és a fáradtságtól borzongok. Köröttünk lombhullató fák, őszi virágok, bárhová is nézek. Sehol egy résnyi hely, ahol láthatók lennének az elhagyott hegyek. A Nap bágyadt fénye lapos szögben fakó sárgán világítja be a helyet, az ide-oda mozgó emberek szinte fluoreszkálnak a rájuk vetődő sugárzástól. Érzéketlen karjaimba lassan visszatér a meleg. Ünnepi hangulatot érzek a levegőben, tudatlanságomban a hétvége örömére tippelek.

Az egyik pulton különböző pirotechnikai készítmények, petárdák, tűzijátékhoz szükséges kellékek, egy másik bodegában pedig színes papírkígyókat, füzérdíszeket, aranyozott girlandokat, tarka forgókat, csecse-becséket, mindenféle vásári cikket ajánlgatnak. Vidám srácok szaladgálnak köröttünk önfeledten. Szikhünk - bár hetente négyszer is megteszi ezt a veszélyes utat - úgy tűnik, elfáradhatott, mert helyet cserél a hindu társával. A sovány, karcsú legény - figyelve a beszállását, indítását, motor-túráztatását s az elindulását - mindent másként csinál, mint kollégája. Mögöttem a kasmíri kis legény valamin elneveti magát, válaszként apró húga - bátyját utánozva - ugyancsak döcögő hangot hallat.