A+ A A-

Egy slukk Szultána hukájából

  • Közzétéve itt: Kasmiri kirándulás


Abdul, ígéretéhez híven, a szomszéd hajóra megy telefonálni, ahonnan feltűnő gyorsasággal jön vissza s közli, nem sikerült beszélnie senkivel sem. Hitetlenkedek, kérem, férjemmel együtt menjenek át ismét, de újra eredménytelen a telefonálás. Az a gyanúm támad, hogy a szomszéd kihúzta a falból a telefonzsinórt. Sejtem, egyirányú utcába tévedtünk, nincs más választásunk, mint megalkudni kettőnk számára a két éjszakai szállást, egynapi programot és kosztot, valamint a visszaút költségét. A kasmíri erőlteti agyát, fejben számol, oszt-szoroz, összead-kivon, négyzetre emel, gyököt von, és csak nógatásomra, előbb még kissé kéreti magát, miután kiböki a „horribilis árat”: mindezért összesen háromezer rúpiát kér.

Az összeg hallatán kiszalad fejemből a vér, szédülök, elsápadok. Nem hiszek a fülemnek. Attila hallgat, aminek most nem örülök, hisz rám vár az alkudozás hálátlan feladata. Hogy elejét vegyem a hosszú vitának, kapásból ezerrel kevesebbet ajánlok, mire házigazdánk elégedetten dörzsöli össze két tenyerét. Rögtön érzékelem butaságom, nagy bakot lőttem bőkezű ígéretemmel, de Attila int, ne izgassam tovább magam, hisz nincs mit tennünk. Kiköti azonban, hogy ezúttal csak a legvégén fizetünk, vagyis csak a buszra szállást követően - miután már elfoglaltuk helyünket - adjuk oda a pénzt.

Kikötésünkre szeme sem rebben, felrémlik bennem a kétség, talán mások is éltek ilyen megszorítással. Balekságomért még az sem vigasztal, hogy programunkban szerepel városnézés és sikarázás is. Bár ez utóbbiról fogalmunk sincs mit jelent, de jóváhagyólag beleegyezünk, hogy rendben. Megállapodunk szerény, igénytelen vegetáriánus étrendünkben, amit az olasz Mario kevésbé díjaz, annál jobban értékeli a magával hozott és Attilának is felkínált seritalt.

Ügyetlen üzletkötésem után felfedező útra indulok, abban a reményben, hogy attól spannoltságom némileg oldódni fog, persze belső kényszer is hajt, kifürkészni a helyet, amely ha csak rövid ideig is, de otthonunk lesz. Rám jellemző módon, először nem a luxushajónkra vagyok kíváncsi, sokkal inkább izgat és érdekel a mellettünk ringó bárka, melyben a háziak laknak. Jöttünkre a szemben lakók is kíváncsiak, mert egyre több bámész fej tűnik fel a gyér fényű ajtóban. Mivel a hosszú útról érkező vándor én vagyok, szívesen kezdeményezem az izgalmasnak ígérkező ismerkedést. A két hajót palló köti össze. A keskeny, nedves deszkán, tikkadt fáradtan, esthomályban, ráadásul gumipapucsban nem könnyű feladat az átkelés. A hideg víz gondolata azonban megóv attól, hogy a tóba pottyanjak. A síkos deszkán addig billegek, csúszkálok ügyefogyottan, amíg a háziak közül az egyik férfi, szerencsétlenkedésemet megszánva, felém nyújtja segítőkész kezét. Jól esik a nemes gesztus. Hálásan fogadom el a felkínált baráti jobbot s közben józanul megállapítom magamban, hogy ez életben már nem lesz belőlem jó kötéltáncos.

A pucér falú, füstös mennyezetű, kopott padlójú, üres előszobafélébe egymás után szállingóznak befelé a hajó lakói, hogy engem üdvözöljenek. Mivel nem ismerjük egymás nyelvét, a bemutatkozás egyszerű, de barátságos légkörű. Valahogy így zajlik le. Az én nevem Erzsébet, bökök mutatóujjal magamra, majd az Erzsébetet a jobb érthetőség miatt rögvest átjavítom Elizabeth-re. Helyeslő bólintásuk után körbemutatva kérdem tőlük, hát titeket, hogy hívnak? Mint megtudom a pallón átsegítő fiatalember Abdul öccse, Ali, a mellette álló hölgy pedig a felesége, Iszra. A két fiúk közül a nagyobbik Hasszán, a kisebbik, a Próféta tiszteletére, Mohamed. A nagy tekintélyű nagymama, Szultána, a mindenes inas, pedig Husszein. Örömömre szolgál, hogy most nincs jelen Abdul, az engem ingerlő hajótulajdonos. Odaát maradt a férfiakkal cseverészni. A családja viszont már az első benyomásra szimpatikusnak tűnik, bennük később sem csalatkozom.

Ali ülőalkalmatosság gyanánt szolgálatkészen egy dundi párnát tesz elém a földre, jelzi azért, hogy üljek rá, majd fázós lényem és lenge öltözetem láttán eltűnik és kisvártatva egy hatalmas posztó kaftánnal tér vissza. Gondosan bebugyolál, s a tipikusan keleti ruhadarabra mutatva közli, hogy ez poncsó. Csodálkozom, de ráhagyom. Bár nem fér a fejembe, hogy miként kaphatta a kaftán a dél- amerikai poncsóról a nevét. Márpedig e kétféle ruhadarabot nehéz összetéveszteni. Tény, hogy mindkét öltözet bő szabású, posztóból készült férfiviselet, de amíg az elől nyitott szabású kaftánt magukra terítve hordják, addig a zárt fazonú poncsót a fejükön átbújtatva húzzák fel. Nem mintha számítana, de fantáziám meglódul, s úgy okoskodom, hogy az elnevezés valószínűleg egy félművelt, világjáró, amerikai turistától eredhet, aki tudását fitogtatva rámutatott egy kaftánra, és kinyilvánította, hogy az poncsó. Alighanem az átkeresztelésnek valami hasonló lehet a története. Érzem, nem lehetek messze az igazságtól, hisz nyaranta - amikor nincs lezárva a látogatók elől a határ (ami elég gyakran megesik) - Kasmírba özönlenek az idegenek, zömében jómódú amerikai turisták. A vendégszerető kasmíriak alkalmazkodva a pénzes idegenekhez, a közérthetőség kedvéért hagyták jóvá, hogy kedvenc ruhadarabjuk elnevezése kaftánról poncsóra változzon.

Szegényes szókincsemmel nem tudom elmondani nekik eszmefuttatásom, de nem állhatom meg, hogy kerek-perec ne nyilvánítsam ki e ruhadarabról, ez bizony egy kaftán. A bűvös szó szinte varázsütésként éri őket, hallatán elismerően biccentenek felém. Sikerélményem jókedvre derít. Jól érzem magam köztük, mintha családtagnak tekintenének, s én is régről ismerném őket. A fal mentén, a padlón guggolva élő gyűrűt vonnak körém. Csak nekem jutott főúri ülőke, amint látom, még a nagymama feneke alatt sincs párna. Hasszán olaj fekete, csillogó szeme érdeklődve figyel, pillantásán érzem, hogy készséggel megismerkedne velem. Magamhoz hívom, s dicsekedve árulja el nekem, hogy már iskolás, de becsülettel bevallja, azt is, hogy utál iskolába járni, most viszont jó neki, mert megsérült kezével nem tud írni, így isibe sem kell mennie egy darabig. Állításának valódiságáról júdáskodik a jobb kezén körültekert, kétes tisztaságú vászonkötés.

Iszra közben gőzölgő, fanyar illatú, frissen főzött zöld kasmíri teát szervíroz elém. A pici fiú szégyenlős, ám de a cukor láttán, mintha alábbhagyna félénksége. Már visszamosolyog, de hiába csalogatom, változatlanul egy helyben cövekel. Bátyja segít nekem, aki se szó-se beszéd kézen fogja öccsét és elém vezeti. Feledve bátortalanságát, maszatos kezével nyúl a kockacukor után. Rövidre vágott, kefefrizuráját barátkozón összeborzolom, de a sprőd haj azonnal kirúgja magát. Melegséghullám önt el, s hirtelen egy cuppanós puszit nyomok aranyos kis pofijára. Kisfiára büszke anyja hálásan néz rám.

Szultána nagymama a sarokban ücsörögve, szótlanul pöfékel, élvezettel szívja hukáját. Kérdem tőle, hogy milyen? Válaszul felém nyújtja a vízipipa nyálas szopókáját, győződjek meg róla magam, kóstoljam meg, milyen a vízpárás füst íze. A füst, mint a lórúgás, oly váratlanul és erősen taszít mellbe. Az első slukk után köhögve jelzem, köszönöm, ebből elég ennyi. Valamennyien jóízűen nevetnek rajtam.

Érdeklődöm, hol főznek, hol a konyha? Hívnak, nézzem meg. Mindenki fölkerekedik, szinte egyszerre indulunk konyhanézőbe. Az előszobától még sötétebb folyóson bukdácsolunk végig. A konyhában egy árva gyertya ingatag fénye óriásira nagyítja árnyékunk. A rend ellenére a füstös, kormos fal, a nyitott tűzhely látványa nem kelt bennem túl nagy bizalmat az étkezés iránt. Korgó gyomrom viszont éhséget jelez. Készségesen nyitogatják sorra az öblös edények fedőit, kedvesen kínálják, válasszak kedvemre valót. Délben még valamennyi étel friss lehetett, de mostanra már csak fásult, dermedt maradék a kínálat. A karis rizs, a sós vízben főtt megkeményedett krumpli, a megereszkedett levű sárgaborsó dál egyike sem hozza izgalomba ízlelő bimbóim. Viszont szívesen ennék tükörtojást. Tapasztalatból tudom, ezt az ételt kevésbé tudják elrontani. Az indiai konyha pár ételét már jó ideje szívesen fogyasztom, de fogalmam sincs arról, hogy milyen a muszlim ételek íze, mennyiben különbözik a hinduk eledelétől. Márpedig ismeretlen ízeket kóstolgatni, idegen ételeket próbálgatni most nincs kedvem. Kívánságom egyszerű, vacsorára kasmíri teát és tükörtojást kérek.

Időközben megjelenik a három férfi. Vidámak. Attila és Mario szemén látom, már lenyeltek pár flaskó sört, a kasmíri szemében viszont nem a sörtől, hanem a jól sikerült üzlettől vibrálnak elégedett sunyi lángok. Átkarol, amitől megborzongok, s mint egy imamalom a „Be happy! We are happy. Keep smiling!” szöveget mantrázza egyfolytában. Nem akarom megbántani, de mielőtt elszállna jókedvem és ráfagyna arcomra a mosoly, ügyesen kibontakozom öleléséből, és észrevétlenül sikerült megszöknöm. A keskeny pallón már meglepő ügyességgel közlekedek.

További olvasnivaló

Április

A harminc napos április eleinte a római év második hónapja volt, a Julius Caesar által bevezetett Juliánus-naptárban lett a negyedik. Ezt a hónapot a rómaiak a szerelem és a...

Folytatás...

Házimunka során végezhető gyakorlatok

  Kézimunkázás, varrás, vagy TV nézés szünetében forgassuk körbe a szemünket hatszor az óramutató járásával megegyezően, majd ismét hatszor az ellenkező irányban.     Zöldségtisztítás vagy tévénézés után fejünket hajtsuk jobbra, bal...

Folytatás...

Karácsonyi csókok

A csókok, vagyis a puszedlik (régi nevükön, a puszerlik) apró, kerek, édes sütemények. A csókok elkészítése nem kíván nagy sütési előképzettséget, rutint, ezért még a kezdő háziasszonyoknak is bátran...

Folytatás...

Monetti kézelemzése

  A kezek morfológiai jellemzőit vizsgálva, elsőként az tűnik szembe, hogy a balkéz - mely jelen esetben az aktív kéz - mutatóujja (különösen a kézfejről készült képen) határozottan a hüvelykujj felé...

Folytatás...

Megbolondult a természet, vagy a vénassz…

Október vége felé járunk, az évszaknak megfelelően reggelenként későn pirkad, este pedig gyorsan sötétedik. A fákon már több a színjátszó, sárga, vörös, barnára színezett levél, mint a zöld. Arborétumszerű kertünkben...

Folytatás...

Huszonnégy borda, karát és kohén ajándék

  A huszonnégy - akárcsak a nála kisebb számok legtöbbje - fontos szerepet játszik a különböző vallásokban. Például Szent Jeromos e számban a négy elem: a föld, a víz, a levegő...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?