Rosta Erzsébet weboldala


Szikh vezetőnk sebességmámorban szenved, valósággal kizsigereli az agg jószágot. Az utolért járműveket sportosan és veszélyesen előzgeti. A gumik szinte folyamatosan visítanak. Közben a fülkében tartózkodó személyzet valamin nagyon serényen ügyködik, átfut agyamon a baljós előérzet, tán videózni akarnak. Sajnos a megérzésem nem csal! Amint felharsan a filmzene első fülsiketítően hangos taktusa, a cowboy öltözékű fiú kalapját védekezésül a fülére húzza. Dobhártya szaggató zaj tölti be buszunkat. A mellette ülő fiú ránk néz, pillantásából - anélkül, hogy megszólalna - a „jóságos istenem, miért büntetsz, mit vétettünk” szavakat olvasom ki.

A bugyuta szerelmi történetként induló film életteli színei eleinte vonzzák szememet, akarva-akaratlanul a képernyőre meredek, pedig erőnek-erejével berzenkedem a film nézése ellen. Idővel azonban sikerül szemeim más irányba terelni, azonban a füleim továbbra kiszolgáltatottak a zenebonával keveredett beszédkáosszal szemben. A hindi szöveg nyelvleckének sem jó, a felerősített dialógusok összefolynak, képtelen vagyok kihámozni akár egy szót is, kivéve a szüntelenül visszatérő mondatvégi, van jelentésű hangsúlyos „hai” (kiejtése: he) szócskát.

Az út szélét jegenyék szegélyezik, kissé beljebb ezüstfehér levelű, tövises olajfák adnak otthont a függőcinegéknek. Ágaikon művészi érzékkel megszőtt mesteralkotású fészkeik csüngenek és himbálóznak az enyhe fuvallatban. Az avarban hatalmas gombák, az éjszakai mennydörgéstől nőhettek ily nagyra, legalábbis a kasmíriak így gondolják. Átellenben lányosan kecses, nőies lágyságú árnyas nyárfák sorakoznak. A távolban a szürkésfeketén redőzött hegyoldalakon hó fehérlik, alatta örökzöld fenyőerdő sötét csíkja uralja a tájat.

A fellegekben szemérmesen megbújnak a hegycsúcsok. A virágba pattanó őszi kikericsek lilára színezik a barnás földet. A határban emberek tesznek-vesznek. A tetszetősen kiképzett, egymástól elválasztott, teraszos rizsparcellák, akárcsak idejövetkor, most is tetszenek. A mögöttünk ülő két pici gyerek hallgat, valószínűleg anyjuk és a ringó busz elaltatta őket, még a zaj sem zavarja édesded álmukat.

A szilaj folyó mintha megnyugodott volna, az egyenes vonalú úttól csak időnként kalandozik el, többnyire párhuzamosan kísér minket. A hegyek közül eredő Dzselámról szóló történet szerint régebben a folyó a Boldog-völgyben lévő tóba ömlött, s idővel óriásira duzzasztotta azt. A víz nem talált hasadékot, hogy lefolyhasson a fennsík felé. Siva isten oldotta meg a problémát, tenyerének élével rést vágott a hegyek között, azóta a folyó a völgyszoroson kiszabadulva, a szűk kijáratot maga mögött hagyva, nekidurálva magát, gyors sodrású patakként, a szurdokokon áttörve pedig féktelen zuhatagként, majd megszelídülve jámbor folyamként igyekszik végállomására a pandzsábi Csenábba. Mi is iparkodunk az elérendő cél felé, egyenletesen szeljük a kilométereket. Pampore, Awantipur, Bidzsbihara, Khanabal következnek egymás után a települések, jelezve, hogy közelgünk az alagúthoz. Apró falvakat, parasztházakat, fogadókat hagyunk magunk mögött.

Az egyik kis településen a pihenésre szánt időt gyümölcsvásárlással töltjük. Almahalmok csalogatják a vevőket. Híres a kasmíri alma, piros színű, lédús, édeskés ízű, a starkingra hasonlít. Nemcsak az útra, hanem barátainknak - a konzulnak és családjának - is viszünk kóstolóba. A falu főterén a szokásos hetivásárt tarthatják, mert nagy a nyüzsgés, sokféle különböző portéka között lehet válogatni. Az utasok betódulnak az étkezdébe, csak az anyuka marad fenn gyerekeivel a buszon. Az élénk életkép megkapó: hukkát szívó boltosok, fogatlan öregek, villogó fehér fogú fiatalok, csinos arcú kendős asszonyok, hímzett kamizba öltözött, felékszerezett lányok, az egész olyan, mintha egy színes, változatos kaleidoszkóp képeit nézném. A hideg ellen pár tornamozdulattal védekezem.

Az alagút bejárata előtt szép számmal összegyűlt kocsik mögé állunk be. A szigorú ellenőrzés sok időt elrabol. Nem tehetünk mást, nyugodtan várakozunk. Odafelé lazább volt a kontroll, a határőrök megelégedtek az útlevélvizsgálattal, most viszont minden férfit akkurátusan végigmotoznak. Az észveszejtő videózás után jól esik a csend. A kényszerű időtöltést tartalmasan használom fel, búcsút veszek Kasmírtól. Isten veled boldog-völgyi gyönyörű táj, kedves cserjék, zöld rétek, barátságos berkek, mogul kertek, tiszta vizű tavak, lila krókusz ligetek, lankás hajlatok, barátságtalan sziklák, óriás hegyek, zord hegyormok, a viszontlátás reményében Isten veletek.

Az ellenőrzés után a szikh sofőr helyett a hindu ül a volánhoz, rossz érzés fog el, talán ő megbízhatatlanabb vezető. Leszámítva a szikh motornyúzó, feszített tempóját, meggondolatlan kanyarvételeit, veszélyes előzgetéseit, mégiscsak problémamentesen elhozott minket eddig. A hindu óvatosabban vezet, kissé bizonytalan, késlekedő, s talán a figyelme is szétszórtabb. Óvatosságával remélem, kompenzálja az általam hirtelenjében felfedezett hiányosságait. Számlálom a hajtűkanyarokat, mivel rövid időn belül száz fölé jutok, abbahagyom, belátom, reménytelen a vállalkozásom. Lépésben haladunk, az eső, mint egész délelőtt hol elered, hol eláll. Időnként tejfehér ködbe vagy tán felhőbe hajtunk be, ilyenkor tapogatózva, araszolva keresi sofőrünk az utat. Kocsi, kocsit követ, mindkét irányba sokan tartanak. Mivel kasmírba nem vezet vasút, a teherforgalom ezen az útvonalon bonyolódik. A légi teherszállítás - azon kívül, hogy meglehetősen drága - képtelen megbirkózni ezzel a tömérdek rakománnyal. Egymást érik az árukkal teli, felpúpozott Tata és Ashok Leyland teherautók.