Rosta Erzsébet weboldala

Indiában láttam lovaspólót, de csak a kerítésen kívülről, onnan is elég izgalmasnak tűnt, de semmit nem értettem, miként kell játszaniuk. Persze máshol sem volt alkalmam erre a sportra, még iithon sem, pedig van.

lovaspolót játszó személy

Az ázsiai lovas népektől származó régi lovas csapatjáték, kb. Kr. e. VI és a Kr.u. az I. század között indult útjára. Perzsiában kb. 600 évvel Krisztus születése előtt már volt a pólóhoz hasonlító sport. Perzsia után a lovaspóló elterjedt Arábiában, Tibetben, majd Japánban, valamint Kínában Kr.u. 910-ben. Ez utóbbi ország regnáló császára megdühödött egyik rokonának halála miatt, ezért az összes lovaspólón résztvevőt kivégeztette.

A lovaspólót kezdetben pónilóval játszották, majd a legjobb angol telivéreket használták, később félvér lovakat. Indiában a muszlimok közvetítésével gyorsan elterjedt a lovaspóló, Angliában is egyre népszerűbbé vált. Az Amerikai Egyesült Államok a 20.század elejétől a közepéig, egyeduralkodó volt, majd Dél Amerikai országából, Argentína került be a legjobbak közé. Náluk a lovaspóló nemzeti sport lett.

lovaspolót játszó játékosok

A lovaspóló labdajátékot nagyméretű, 300 m. hosszú gyeppályán játsszák, hosszú nyelű kalapácsokhoz hasonló faütőkkel és golyóval. Két négytagú lovagló csapatként játsszák. A cél, hogy az egyik csapat, az ellenfél kapujába bejutassa a labdát. A külön tenyésztett lovakat idomítását ötéves korban kezdik el, ami elég soráig, 9-10 éves koráig tart. Ha a lovat nem éri baleset, akkor 18-20 éves koráig játszhat. Lényeges, hogy a ló legyen kitartó. könnyen irányítható, gyors és intelligens. A játék eredményességét a 60-75%-ban, a ló határozza meg. A játszma alatt több lóra van szükség, hogy esetleges sérülés miatt tudják lecserélni. A lovas játékosok a mérkőzésen arcvédőt és pólósisakot viselnek.