Többnyire a Követség hátsó bejáratát használjuk, ez nekünk a kényelmesebb, praktikusan rövid út, ha városnézésre indulunk. Az óriási park hátsó traktusában, a diplomaták lakhelyein túl, a gazdasági udvar házaiban laknak a Követségen dolgozó indiaiak. A személyzet srácai itt szabadon rohangálhatnak, a szakács Láldzsi kövérkés felesége egy nagy lyukú, szellős csarpain hever, szerencsétlen asszony súlyos idegbeteg, magába fordulva, katatón módjára néz mereven a semmibe. Három gyereket szült az urának, aki azzal büszkélkedik, hogy hitvesének minden nap friss tejet tud venni. Egyébként ők is ugyanazt eszik, mint mi, Láldzsi mindig úgy készíti el az ételt, hogy maradjon nekik is bőségesen. Az asszonynak nincs más dolga csak pihenni, feküdni.
Az itt lévő mosodában mindig nagyüzem van, zúgnak a mosógépek, surrognak a centrifugák, hömpölyög a gőz kifelé az ablakokon. Badri bácsi, a fődhobi kedves idős ember, őszinte örömmel köszönt minket, ha elmegyünk az ablaka alatt, szorgosan vasaló keze csak a namasztés köszönésre áll meg egy-egy szempillantásra. Badri bácsi a ruhák nagymestere, munkája során az elpiszkolódott kelméket újjá, ropogósan tisztává, jó illatúvá varázsolja. Ő szedte rendbe a Keralából hozott szennyeseinket. A szimpatikus kis öreget egy alkalommal szerencsétlenül elkereszteltem Bandar bácsinak. (A bandar szó jelentése hindiül nem más, mint majom.) Szörnyen sajnálom a történteket, de Badri bácsi bölcsen nem szívja mellre a dolgot, annál jobban tetszik az eset kedves szakácsunknak, Láldzsinak, aki az eset fültanújaként nevettében a hasát fogva szinte nyerít, miközben én sűrűn kérek elnézést a nyelvbotlásomért.
A belső kapuban vékonydongájú hindu őr vigyáz a Követség biztonságára, khakiszínű, hosszú, majdnem földig érő egyenposztó-kabátjában, svájcisapkaféle fejfedőben esetlenül elesettnek tűnik, egész testtartásában, arckifejezésében van valami ősi világfájdalom, nagy szomorúság. Olyan, mint egy madárijesztő. A víztelen úszómedence csempéin rézszínű napfény tükröződik. A jól ápolt bokros park nyírott pázsitját, mintha mindennap fésűvel gereblyéznék végig, oly rendezett minden fűszála. A fasor maszkulin pálmái kihegyezett hatalmas ceruzaként törnek az égbolt felé. Szétterülő levelei kitörő lángokként lövellnek szerteszét. A felhőtlen, zavartalan kék égen apró pontként egy sas köröz, újból és újból önmagába visszatérően figyeli a terepet. A madarak királya fentről ellenőrzi vadászterületét, ugyanolyan falatnyi foltnak lát minket, mint mi őt. Indra isten részére feltehetően egy ilyen jó szemű sas lopta el a részegítően finom szóma italt. A kerítés mentén jókora törzsű fák, terebélyes lombkoronáikkal összedörgölőznek, mintha szeretnék egymást. Sötét rózsaszín leanderek pompáznak szemet gyönyörködtetően. A játszótér hintáján önfeledten röpül egy kisfiú, a rá vigyázó ájá (dada) féltő szemeivel követi a hinta mozgását.
Pontban háromkor van ebéd, addigra tér haza Melinda a munkahelyéről. Láldzsi menetrendszerűen fél órával előbb esik be a konyhaajtón, egy perccel sem korábban, viszont azután a kevéske időt kihasználva azonnal teljes rössel nekiáll a főzésnek. Mintha, mint Siva istennek, egyszerre nyolc keze lenne, oly lendületesen veti magát a munka közepébe. Szemmel is nehéz követni gyakorlott mozdulatait, rutinos ténykedését, ahogy szinte egyidejűleg fertőtlenít, darabol, hámoz, szeletel, aprít, főz, abál, pirit, párol, süt, ízesít. Laza csuklóból, könnyedén, boszorkányos gyorsasággal vágja szálasra, vagy apró kockákra a zöldségeket, gombát, hagymát. Kése alatt, mint géppuskasorozat, úgy koppan a vágódeszka. Keze alól időnként pár megvadult hagyma és répadarab önálló életet kezdve elrepül, s a márványlapról legurul a konyhakőre. Fémkarperece élesen peng, amint hozzáütődik a márvány asztallaphoz, csempéhez, mosogatóhoz vagy valamelyik üvegtálhoz. A gáztűzhelyen edények gyomrában rotyog, lobog, forr, fő az ebédnekvaló, a feszítő gőztől vad táncot járnak a fedők. Zubog a csapvíz, szalad a konyha, erősen meglátszik a főzés nyoma. Odavetett konyharuha kupacok rendetlenül púposodnak az asztalon, Láldzsi övéből kéztörlő fityeg. Fazekak, csuprok, kések, deszkák, villák hevernek rendetlen összevisszaságban. A tágas konyha, rejtett neonú sárgás fényében készül a ropogós töltött kacsori és a kerekre formált csapáti.
Mielőtt feltűnnének Feriék az ablak üvegén túli kanyarban, Láldzsi már az ebédlőben tüsténkedik, hatalmas elánnal terít. Felgyorsított burleszk kliphez hasonlóan csúsznak, siklanak a szófogadó tányérok, evőeszközök a helyükre. Ripsz-ropsz és máris készen van a szakács terülj-terülj asztalkája. Amint a tizenkettesre ér a nagymutató és hármat jelez az óra, már az asztalon gőzölög a jó illatú, forró leves. Mióta itt vagyunk Láldzsi kiélheti főzési tudományát, a magyaros étkeken kívül most kedvére főzhet igazi indiai ételeket. A konzul és felesége a vegetáriánus ízek gyönyörein túl, a jó csípős, fűszeres helyi koszttal is kénytelen megismerkedni. Ami az étkezést jelenti, megfogadjuk a régi rómaiak bölcs mondását, és Indiában járva igyekszünk úgy élni, mint az indiaiak.
Csak Mackó cica nem értékeli a megszokottól eltérő ételeket, látható módon berzenkedik a hústalan fogások ellen. Noha ő kizárólag főtt húst kap ebédre, mégis jobban szeretné, ha mi is húsos ételeket ennénk. Egy alkalommal, amikor kellemes beszélgetés kíséretében éppen a második fogást fogyasztjuk, a macska hirtelen mozdulattal a tálalón terem, majd onnan váratlanul átszökken az ebédlőasztalra, s peckesen végigvonulva rajta, a levegőben terjengő, ismeretlen szagokra szemrehányó nyávogással reagál. A zöldséges ételek láttán undorodva húzza félre rózsaszínű orrát, hosszú bajusza megvetően remeg. Hessegetésünkre kelletlenül ugrik le a szőnyegre, majd Attilát okolva mindenért, a combjába vájja körmeit, öntörvényű bosszúból indíttatva törleszt. Láldzsi a macska merészségén és megrökönyödött képünk láttán jóízűen nevet. Mint mindig, most is egész ebéd alatt az ajtóba vágott ablakon át figyeli, mire van szükségünk. A meglepetést okozó incidenst tehát premier plánban látta, szemtanúja volt a történteknek. A macskával egyébként sincs túl jó viszonyban, ha nem látja Melinda asszonyt, rögtön felzavarja a lába körül miákoló állatot az emeleti erkélyre.
Láldzsival a főzés ürügyén remekül összebarátkozom, de nemcsak a konyha szeretete, a receptek izgalmas begyűjtése, az alkotás öröme kapcsán kedveltem meg, szimpatikus egész habitusa, gyakorlati észjárása, optimizmust sugárzó lénye, határozott fellépése. Szemében mindig ravaszkás mosoly bujkál. Párommal a szívünkbe zártuk ezt a kor nélküli kedves inast, jóságos hóhányót, idősödő indus kópét. Láldzsi senkihez sem hasonlítható egyéniség. Főzés közben könnyen megered a nyelve, szívesen beszél erről-arról, szóba kerül a családja, hitvallása, beszélünk időjárásról, politikáról, szokásokról, mindenről, ami csak adja magát, ami nyelvünkre tódul s kigurul a szánkból. A ténykedés alatt észrevétlenül rést ütünk az ismeretlenség falán, sokat megtudok róla, olyan témák is előkerülnek, amelyek más körülmények között soha nem jöhettek volna szóba. Láldzsi hithű kommunistának vallja magát, bár elég zavaros képe van a kommunizmus eszméjéről, egyre csak Sztálint és Maót emlegeti. Somolyogva vallja be magáról, hogy rossz hindu, mert vallásának előírásait nem tartja be. Alkalmazkodott a követségi élethez, szokásokhoz, noha elveti a kasztrendszert, a szeszes italt megissza, és lelkiismeret-furdalás nélkül elfogyasztja a húst. Áhítattal mesél a tévében most sorozatban vetített eposzról, a Mahábháratáról. Az ősi hősköltemény filmkockái mindig lázba hozzák, elérzékenyülten, bepárásodott szemmel, szinte vigyázzállásban nézi végig a történéseket.
Három felnőtt gyereke közül már kettő kirepült a családi fészekből, büszke két gyönyörű unokájára. Fiára viszont panaszkodik, sajnos sűrűn váltogatja munkahelyeit, jelenleg autoriksával fuvarozza az utasokat, azonban állandóan összetöri járművét. Egyik lánya még pártában van, nem kelt el, drága mulatság Indiában az esküvő, nagy tradíciójú esemény a hindu házasság. Az esküvővel járó kiadások azonban teljesen kiapasztják a családi kasszát, az éveken át gyűjtött, összekuporgatott pénzt elviszi a lakoma, a szertartás, a vendégsereg és a hozomány. A kiházasítandó lány vagyonba kerül, az elvárt, megkívánt pompa, a puccos ruhák, csillogó ékszerek elkészítése megerőltető, terhen felüli költséget ró az örömapára.
Az idejét sem tudja már, oly régen elszegődött a Követségre, nagyon jól érzi magát itt, elégedett, mert mindene megvan, ami csak kell. Van lakása, napi betevő falatja, biztos állása. Ragaszkodik a memszábhoz és a száhibhoz, mindketten jó gazdái, szeret itt dolgozni. Még az előző családnál tanult meg magyaros ételeket főzni, kenyeret sütni, magyarul érteni és pár szót beszélni. A konzulék is ragaszkodnak hozzá, családtagnak tekintik, így utólag nevetve emlékeznek vissza kínos kalandjaikra melyekhez Láldzsi szórakozottsága párosult, s hozott kellemetlen pillanatokat, forró perceket számukra. Előfordult, hogy külföldi vendégeik már megérkeztek a vacsorameghívásra és Láldzsinak se híre, se hamva, máskor a merev etikettű hangulatban összekeverte a fogásokat, a legemlékezetesebb eset mégis az volt, amikor nyitott sliccel mászkált egy magas rangú kínai diplomata körül. Feri, hogy mentse a helyzetet sziszegett, köhögött, hogy vegye észre magát, a foga között hindiül kérlelte, s mire végre leesett neki a tantusz, a legtermészetesebb módon, félrefordulás nélkül, egyetlen rántással húzta fel a cipzárát.
A munkaköre szerint kéne egy kicsit takarítania is, no nem túl sokat, nem naponként, nem megerőltetően, hisz Melindáék vigyáznak a rendre. Ám Láldzsinak ehhez a kevéshez sem fűlik a foga, soha nem jutna eszébe a takarítás, magától nem kezdene bele, nagy ritkán és csak nógatásra veszi kézbe a vesszőseprűjét, abban viszont nincs köszönet. A rövid nyelű, hosszú szálú cirokkal csapkod veszettül maga körül, mártírarccal láthatóan szenved. Egész ténykedése feleslegesen teátrális, csak, ahol a papok táncolnak, ott kavarja fel a port, ami aztán felhőként leng a levegőben. Az az érzésem, ha nem lenne tanúja, hasonlóan a trivandrumi inashoz, a legszívesebben a szőnyeg alá söpörné a szöszöket, a porcicákat. A konyha tisztán tartását sem tekinti túl fontosnak, nem fordít rá különösebb gondot, a higiénikus normái más szinten vannak. Egyetlen ronggyal, öblítés nélkül képes végigtörölni a konyhában minden felületet, az asztaltól, a mosogatón át a padló kövezetéig mindenhol, ezért aztán nem csoda, ha a megszáradt, ragacsos félkörös foltok júdásként árulkodnak. A legnagyobb gond, hogy a trópusi, dunsztos melegben mindenféle apró morzsa, csipetnyi ételmaradék, csapatostul vonzza a hangyákat, bogarakat, meséli Melinda. Láldzsi beismeri, hogy a rend és a tisztaság kizárólag csak a memszáb keze nyomán születik.
Láldzsi a zöldségek és gyümölcsök fertőtlenítéséért, sterilizálásáért sem nagyon lelkesedik, felesleges fakszninak tartja, többnyire csak Melinda vigyázó szemeinek tesz eleget. Kérdésemre, hogy miért hanyagolja, a válasza egy legyintéssel kísért csibészes pillantás. Munkáját – a bevásárlással együtt - napi szűk két órába sűrítve, kényelmesen ellátja. Lezserül dolgozik, olykor lazsál, a munka könnyebbik végét kapja el, de mégsem lehet igazán haragudni rá, Melindáék minden sviháksága ellenére sem szívesen válnának meg tőle. Magyarországi szabadságukról ajándékokkal megrakottan térnek vissza, amikből nemcsak Láldzsinak jut, hanem a családtagjainak is akad egy kis figyelmesség. A kerékpárral, mellyel oly szívesen kerekezik ki a piacra, Feriék lepték meg, kis unokájának Melinda a névadója, mindenben segítik, számtalan gesztussal támogatják famíliáját, számos apró jel utal kölcsönös megbecsülésükre. Maga a megszólítás is ezt tükrözi, Láldzsi valódi neve, Lál, a dzsi kiegészítésként, mint megtisztelő szócska szerepel neve után. Az sem utolsó szempont, hogy a konzul felsőfokon beszéli a hindit, így kettejük eszmecseréje jóval bensőségesebb, mintha a közvetítő angol nyelvet használnák.