A+ A A-

Dzsajpur

  • Közzétéve itt: Delhi és környéke


Amberből egymás után indulnak a Dzsajpur felé tartó turista buszok. Agrához hasonlóan, Amber és Dzsajpur is felkapott hely. Olyan érzése támad az embernek, mintha a világ utazási irodái csak ezt a három várost - Delhit, Agrát és Dzsajpurt - ismernék Indiából, ugyanis programjavaslataikban szinte kizárólag e háromszögben elhelyezkedő nevezetességeket ajánlják megtekintésre.

Ambertől Dzsajpur mindössze 11 km-nyire fekszik. A városba vezető út mentén helyezték örök nyugalomra a vár úrnőit, de a síremlékek közül mégis a legérdekesebb a dzsajpuri mahárádzsa feleségének fehér márvány mauzóleuma, melyben fekete márványból faragott elefántszobor utal a maháráni kedvenc elefántjának hamvaira.

Adzsmeri kapu - DzsajpurA síremlékek közötti nyúlfarknyi utat még Dzsajpur előtt megszakítjuk, megállunk ebédelni. Az udvarról, ahol leparkolunk, nemcsak étterem nyílik, hanem egy emporium és több kisebb kézműves bolt is áll a vásárlók rendelkezésére. Jöttünkre az üzletek tulajdonosai kiállnak bejárati ajtajukba és legcsábosabb mosolyaikat küldik felénk. Míg a társaság ebédel, van időnk elmajszolni sajtos szendvicsünket. A rágcsálás közben ráérünk nézelődni, szemrevételezni a rádzsasztháni iparosok remekeit. Különösen szépek a színpompás textíliák, az élénk színű selymek, leheletvékony muszlimok, pompázatos nyakláncok, karkötők, elefántcsont faragások, szobrok. A rádzsput miniatúra festészet világhírű, noha a reprodukciók közel sem olyan remekek, mint az eredetiek, azért ízelítőt adnak azok tökéletességéről, a színek tobzódó skálájáról. Az aprólékos, finom műgonddal kidolgozott pici festmények többnyire a mindennapok életét, divatját, szokásait örökítették meg, a tipikus életképeken dús keblű, karcsú derekú, lótuszszemű, hosszú hajzuhatagú, lenge ruházatú nők tudósítanak a kor szépségideáljairól.

Találhatók itt Krisna és Rádhá ábrázolások is, látjuk, ahogyan Krisna legyőzi Kaliját a kígyó démont, amikor elnyeli az erdőtűz lángjait, vagy amint éppen szerelmes párjával, Rádhával évődik egy tündérien szép ligetben. A markáns, erős színek - a fűzöld, a cinóber piros, citrom- és narancssárga, enciánkék, rózsaszín és vörös - minden elárulnak a rádzsputok ízléséről. Kora délután érünk Rádzsaszthán fővárosába, a Dzsaj Szingh által megálmodott, Dzsajpurba. Ezt az 1727-ben alapított várost tartják India legjobban megtervezett városának, a másik Le Corbusier városa, a pandzsábi Csandigárh, ez utóbbi azonban nem igazán indiai. A rózsaszín kapun áthajtva nyomban szétnyílik előttünk a végeláthatatlanul hosszú bazársor. A nyílegyenes, széles úton hatalmas a forgalom, két oldalt hullámzó emberfolyam hömpölyög.

A paloták, házak mind rózsaszínbe burkoltak, imitt-amott kissé kopottas a vakolatuk, de így is rém romantikusan hatnak, hangulatosak, de engem a fagyasztott hús kiolvadó levére emlékeztetnek. Találóan kapta Dzsajpur a pink city elnevezést, hisz a környéken fejtett rózsaszínű kőtől lettek építményei ilyen babaszínűen meseszerűek, olyanok, mint naplementében a tündöklő ég. A kecses épületek, egzotikus paloták olybá tűnnek, mint megannyi csábos táncot lejtő indiai nő. Magával ragadóan mozgalmas, eleven az elénk táruló utcakép, zajos és tarka, pont olyan amilyennek gyerekkoromban elképzeltem Indiát. A férfiak színes turbánjai, a nők még színesebb ruhái kaleidoszkópszerűen változnak, mozognak a nyüzsgő jövés-menésben.

Szelek palotája - DzsajpurA főút épületei közül egy hóbortos külsejű tűnik ki, ez a híres Hava Mahal, a Szelek palotája. Igazán büszke lehet Dzsajpur híres látványosságára, amely persze sohasem volt palota, az ötszintes épület mindössze egy díszített homlokzat, amelynek erkélyes páholyaiban foglaltak helyet a dzsajpuri mahárádzsa háremhölgyei, hogy aztán a rácsozott ablakok mögül az utcára kukucskáljanak, kileskelődjenek. A rózsaszínű épület csupa csipkés erkélyei, rácsos ablakai, kedves kiszögelései, kacskaringós ívei jópofán játékosak, valamennyi erkélyt mókás kis kupola fedi. A legfelső emelet háromszögletű ívben felcsúcsosodik, az örömmező timpanonban záródik. A felső erkélyek rácsain átkéklik az égbolt, az ablakrácsokon szabadon jár-kel a szél, állandóan duruzsol, fütyörészik valami titokzatos dallamot, innen kapta költői nevét e palota. A Hava Mahalon hiába keresnénk bejáratot, nincs kapuja, az utcai fronton azonban kerítés védi a bazárépítők terjeszkedése ellen, nehogy véletlenül a neves épület falához tapasszák bódéikat.

A bazársor forr, pezseg, lüktet, a kereskedők asztalain, az utcára nyíló üzletek polcain félelmetesen sok az áru. Turbános férfiak, kendős nők csevegnek, lebzselnek, egyezkednek, hangoskodnak, meztelen gyerekek hancúroznak. Egy kupacban asszonyok guggolnak, valami fontosról beszélgetnek. A nők ruhái elütnek a hagyományos száritól, szoknyájuk földig érő, sűrűn húzott, hozzá kivágott ujjast viselnek, s magukat körbetekerik stólával, vagy kendőt terítenek vállukra. Arcukat vörös fátyol lepi, fejüket dupatta kendő fedi. Némelyikük a sálat blúza kivágásába turi, ami lazán omlik alá, s léptük minden mozdulatára kecsesen meglebben. Gracilis testüket szinte elborítja a sok ékszer, tarka dísz, nyakláncok, orrkarikák, hajpántok, gyűrűk, karperecek, fülönfüggők, csilingelő lábpercek, s a homlokukról elmaradhatatlan színes pötty. Régen ez a pötty jelezte, hogy az illető hölgy jó családból való és férjezett, ma már csak a ruha kiegészítőjeként ragasztják homlokukra.

A rádzsasztháni nők a markáns színek, a mozgalmas minták mellett kedvelik az aranyozott, ezüstös díszítéseket, öveket, rojtokat, mindent, amitől nőiessé válnak. A férfiak zömében nyúlánkak, arcukat dús szakáll és sörény keretezi, homlokukra festett vörös vagy sárga tilak jelzi, milyen kasztból valók, öltözékük a kedvelt dhoti, felsőrészként inget vagy ingszerű tunikát húznak. Turbánjukat másként csavarják, mint a szikhek vagy az általunk eddig látott hinduk, pagrijuk végét szabadon hagyják, ami lelóg egészen a hátuk közepéig. A turbánok színe - akár egy trópusi virágé - tűzpiros, méregzöld, kikerics sárga, nagyon kék. Férfiak és nők egyen lábbelije a papucs, de sokan vannak mezítláb főleg a gyerekek, félretaposott félcipőt csupán egy-két parasztemberen látok.

A forgalom az Ódelhi Csandni Csókjáéhoz hasonló, itt is feleslegesnek tűnik a közlekedési rendőr irányítása, a kocsisor, ha tud, úgyis elindul magától. Az időpont nem kedvez a járműveknek, gyalogosan gyorsabban lehetne előrejutni. A szkuterek, riksák turistabuszok közé időnként pár teve keveredik, ettől a látványtól lesz a kép rádzsasztháni. Nem tetszenek nekem ezek az állatok, gülü szemükből nem nézek ki semmiféle jóindulatot, egyik-másik harapós jószág ráadásul szájkosarat visel, egy ilyen épp most néz be rám buszunk ablakán. A túlsó oldalon is egy dromedár poroszkál, öreg rádzsasztháni vezeti kantárjánál fogva a kifestett, párnás talpú, egypúpút, az pedig hűségesen követi idős gazdájának lába nyomát. A csúf dromedár nyakát papírrózsából font lánc dekorálja, ingaszerű járástól teste furcsán kileng. A sivatagos Rádzsaszthánnak hasznos megbecsült állatai a tevék, a „sivatag hajói” egyaránt jól bírják a hideget és a meleget, igénytelenek, ha nincs más, beérik egy kis tüskés cserjével is, sokáig megvannak folyadék nélkül, de ha vízhez jutnak, teleszívják vele magukat, s tartalékolják a gyomrukban az ínséges időkre.

Én az ősi csillagvizsgálóbanA belváros sokfás parkjában a Dzsantar Mantar közelében két fa közé tolat be pilótánk. Buszunk láttán egyszerre rohamoz meg egy seregnyi gyerek. Koszos pendelyükhöz ragyogó szemek és egészséges fogak társulnak, vigyorognak, állhatatosan kéregetnek. A szemközti sarkon leprások vertek tanyát, onnan tartják szemmel az érkező buszokat. Szép arcú fiatalasszony, lehet vagy tizennyolc éves, karján csöppnyi gyerekkel kiszúr minket, ujjatlan kezétől megdöbbenek, a látvány megborzongat. A rúpiák mellé tenyerébe nyomom a Delhiből hozott, Melinda csomagolta csokoládétortát is, a torta láttán értetlenül néz ránk, valószínűleg még nem kaphatott ilyen édes adományt. Időközben egy háromévesforma kisfiú oson az asszonyhoz, belecsimpaszkodik szoknyájába, feltehetően ő is gyereke.

Szívesen fogadjuk a Dzsantar Mantar csillagvizsgáló megtekintésének ötletét, legalább itt bepótoljuk, amit elmulasztottunk Delhiben. Ez a most is modern építmény együttes különféle mértani - háromszög, kör, henger, körcikk, félgömb - formákból áll. A magas megfigyelőhelyekre és egyes műszerek belsejébe lépcsők vezetnek. A legszuperebbnek a 30 méter magas napórát, a Napkorongok hercegét tartják. Dzsaj Szingh, a fiatal mahárádzsa, nemcsak Dzsajpur város alapítója, hanem a csillagvizsgáló építője és a nagyméretű műszerek tervezője is volt, akit az utókor Kelet Newtonjaként emleget. Én a saját csillagképem szerinti Ikrek építményére mászok fel, hogy a fal tetején ülve készüljön rólam fotó, Attila pedig az Oroszlánhoz áll be, egymásba kulcsolt kézzel várja, hogy elkattintsam a gépet. A kellemes langymelegben el tudom viselni magamon angóra kardigánomat is. Az ernyedten sütő nap a hazai oszt idézi fel bennem. Indiában ez a télutó, a száraz-hideg évszak vége.

Az obszervatórium óriási műszerei között otthonosan érzik magukat a majmok, minduntalan kajáért jönnek hozzánk, irigyen lökdösődnek és kapják ki egymás mancsából a már megkaparintott falatot. Artistaként egyensúlyoznak a magas falakon, a kerítésen, hogy aztán átszökkenjenek a szemközti park valamelyik fájára. Egyik ágról a másikra ugrálnak, kampós farkukkal remekül balanszíroznak, kapaszkodnak, himbálózva lendítik magukat elore. Elrohannak, majd ismét visszajönnek újabb adag mogyoróért, kekszet, vagy banánt követelni, ha elfogyott és nem kapnak, akkor nem restek köpködni vagy valami csúnyát mutogatni. Még körbeforgok, mielőtt elhagynánk a szokatlan építmények tárlatát, az obszervatórium műszerei a simogató napfényben vörösessárgán, rózsaszínben ágaskodnak modern kőtestükkel. Olvasom, hogy eredetileg Dzsantra Mandirnak, Műszerek templomának hívták ezeket a csillagvizsgálókat, csak később a rímelés kedvéért nevezték el Dzsantar Mantarnak.

Attila az ősi csillagvizsgálóbanNyelvem alatt pergetem az összecsengő két szót, melyek hallatán azóta is meglódul a fantáziám. A Dzsantar Mantar szűk utcájának mindkét vége térbe torkollik, először balra, a fátlan kiszélesedés felé indulunk. A négyszögletes teret fehér stukkók oldják fel, olyan hatást keltenek, mintha a gipszminták márványból lennének. Az utca felőli szélső ház alsó traktusában ajándék üzletek, elegáns mélyük sokféle dzsajpuri szuvenírt rejt. Az egyik üzletből kipenderülő három radzsasztháni legény arra akarja a párom rávenni, hogy öltözzön be mahárádzsának, úgy örökíttesse meg magát az utókornak. Noha oseik szívósságával győzködik férjem, ő nem akar kötélnek állni. Nevethetnékem támad, amint tiltakozik a képtelen ötlet ellen. Bámészkodás helyett jobbnak tartjuk elmenni.

A térből kinövő utcán golyvás daganatként burjánzanak az árusok bódéi. Az utca nyúlfarknyi rövid, nem több ötven varjúugrásnál, a másik vége a sokfás parkba ágazik, e park fáin rajcsúroznak a csillagda majmai. A tér palotái alighanem kőépületek lehetnek, a kapukon áramlik ki-be a sok ember. A sarkot mintha kibérelték volna, ott tanyáznak a leprások, mindenféle náció van köztük, öreg, fiatal, nő és férfi, csecsemő és gyerek mind megtalálható. Guggolva vagy lótuszülésben ülve beszélgetnek, nevetgélnek, rá se hederítenek betegségükre, hihetetlen, de mintha nem vennének tudomást csonka ujjaikról, beszakadni készülő nyerges orrukról, fogyó lábukról, kezükről. Ránézésre egészen jól érzik magukat, nem törődnek ők a világ nyavalygásaival, élik ez az életüket, amit a sors szabott ki rájuk, s talán azért bíznak abban, hogy az elkövetkezendő életük egészséget és szerencsét hoz számukra.

Mostani idegenvezetőnk sokban különbözik az agrai és a delhi kísérőnktől, közel sem olyan lelkiismeretesen végzi dolgát, mint azok, nem erőlteti meg magát velünk, csak néha dob elénk koncként egy-egy rövid információt. Inkább szélnek ereszti a társaságot, minthogy magyarázataival fárassza őket. A szabadon eresztett utasok nyugodtan ténfereghetnek, csak az indulás időpontjára kell koncentrálniuk. Elmaradását, a Dzsantar Mantar megtekintése utáni városnézés közben sem iparkodik behozni, továbbra is szófukar velünk, dzsajpuri látnivalóiról csak nagy vonalakban tájékoztat. Kezével hol erre, hol arra mutat, ez a Városi palota, a Csandra Mahal, ez itt mellette a maharadzsa palotája, az az épület az Albert Hall, ami egyben Múzeum is, ez az utca az aranyműveseké, amaz pedig az ezüstműveseké, erre van a Rambaghi városrész, arra meg a Nani park, ez egy hindu mandir, az pedig egy dzsain templom. Az egyetemet 1947-ben építették, az agráregyetemen 1961 óta képeznek ki szakembereket. Kapkodjuk fejünket hol jobbra, hol balra, sok látnivaló van, az utasok a rövid tőmondatok hallatán, mintha madzagon rángatnák fejüket, mind egyszerre néznek a jelzett irányba. A poros ablakon át, mint ketrecbe zárt tyúkok tekintenek ki.

Fogalmam sincs, merre járhatunk, csak azt tudom, hogy Dzsajpurban vagyunk. A nagy forgalomban most is csak lépésben tudunk haladni, ez egyben szerencsénk is, mert van időnk szemrevételeznünk a város nevezetességeit. Az egész olybá tűnik, mint amikor éhes embernek megtiltják az étel fogyasztását, csupán az ínycsiklandozó illatát engedélyezik megszagolni. Kénytelenek vagyunk felcsigázott érdeklődésünket az útikönyv lapjairól kielégíteni.

Maharadzsa palotája - DzsajpurA maharadzsa palotáján most nem lengedez zászló, a zászlórúd árválkodva jelzi, hogy a ház ura jelenleg nem tartózkodik itthon, ugyanis a felhúzott zászló értesíti a kíváncsiskodókat arról, hogy a rádzsa borsos belépti díj fejében várja látogatóit, ahol megtekinthetők az arannyal ékített bútorok, a meseszép márványberakások. A palota udvarán régebben élő sakkjátékot játszottak, most pedig, ha itthon van a gazda, az udvart terítik be tiszteletére vastag szőnyeggel. Maharadzsának lenni ma már inkább jó hangzó titulus, nosztalgikus cím, de hiába vesztette el tényleges hatalmát, még mindig megkülönböztetett tisztelet jár neki.

India függetlenségének kikiáltása után bő húsz évvel még számtalan kiváltság illette meg Dzsajpur mahárádzsáját. Érdemes az idevágó részt Indiai útikönyvünkből szó szerint idézni, a felsorolás az 1970-es állapotot tükrözi.  „Civillista: 1,8 millió rúpia évente. (A civillista az uralkodó számára az állami költségvetésből kihasított rész, amely jövedelemmentes, semmiféle bíróság nem hajthat be, követelést ennek terhére.) Közeli rokonai és szolgálói a rádzsasztháni kormány védnöksége alatt állnak, amely életfogytig gondoskodik róluk. Születésnapja az India köztársaság Rádzsaszthán államában hivatalos ünnepnap. Rádzsaszthán területén, az állami vasutakon, saját szalonkocsijában ingyen utazhat. Ingyen orvosi kezelés jár neki és családjának. Ingyen áram a palotáiban. Ingyen vízfogyasztás. Ingyen telefon. Ingó és ingatlan magánvagyona szabad és zavartalan használatára jogosult, készpénze, ékszere, fegyvertára, a gépkocsik, a hajók, a lovak, a tevék, az elefántok és a repülőgépek, amelyeket külön lista foglal magában, magántulajdonai. Joga van bármit eladni, utódaira hagyni, elzálogosítani stb. Majd az indiai kormány által jóváhagyott lista részletesen felsorolja a mahárádzsa tulajdonában lévő 38 dzsajpuri házat, a gépkocsikat: 2 Cadillac, 3 Bentley, 6 Buick, 3 Rolls Royce stb. (összesen 54 autót), név szerint az elefántokat, szám szerint a lovakat és a tevéket, négylovas hintóját, továbbá ökrös szekereit. Tulajdonában maradt földbirtokai: 40 ezer hektár megműveletlen föld, nyolcszáz hektár legelő állatai számára, vadászkastélyok és vadászterületek, tejgazdaságok és vadászpihenők, póló- és lovasversenypályák, templomok.” A számokat olvasva az ember szinte beleszédül a gazdagságba.

A palota, a Mubarak Mahal a 20. század elején épült. A csipkés teraszok s a megannyi erkély kifinomult ízlésről vallanak. A hozzátartozó Dzsaj Nivász kertben szökőkutak, vízesések könnyítették elviselni az izzasztó meleg napokat, a kert fái között található a rádzsa hűséges kutyájának a szobra, s a tavakban még mai is krokodilok éldegélnek lustálkodva. A mahárádzsa palotájával szomszédos Városi palotában berendezett múzeumban van a rádzsput és a mogul miniatúrák kincsestára, emellett fegyvergyűjtemény, valamint a maharadzsák és maháránik ruha- és ékszerkiállítása várja az érdeklődőket. Jó volna mindezt alaposabban is megismerni, nemcsak kutyafuttában egy-egy palotára tekintve könyvből kipótolva elképzelni. Jó volna a kertekben, termekben sétálgatni, nézelődni, sajnáljuk, hogy mindezt nincs alkalmunk megszemlélni, bánjuk az elszalasztott lehetőséget.

Nyílegyenes utakat szelünk keresztbe-kasul, két utca nevét akaratlanul is az emlékezetembe vésem, az egyik az Asóka Road, a másik a jóval rövidebb Vivekananda Road, hogy miért pont ezt a kettőt, azt magamnak sem tudom megmondani. Bankok, posták, iskolák, mozik, stadionok modern épületei s régi paloták patinás sokasága, hirdetések, cégtáblák, nyüzsgő bazárok, cakkos bástyafalak, városkapuk, emberek, állatok, járművek, van itt minden, ami csak elképzelhető egy rózsaszínű keleti mesében: kígyóbűvölő, fakír és varázsló. Mindemellett a Pink Cityben láthatók gondozatlan részek, elhanyagolt házak is, és sok-sok szemét, ami a többi impresszióval mindent egybevetve, talán nem is zavaró.

Birla templom - DzsajpurA városból kiérve, majdnem annak határában, a Birla mandir szép parkjában tartunk pihenőt. Nem akarjuk megzavarni a hinduk ájtatosságát, ezért inkább nem megyünk be a templomba, de kívülről azért jól szemügyre vesszük. Valószínűtlenül fehér az egész, fehérek a kukoricakupolák, a lámpák, a korlátok, a lépcsők, teljesen olyan mint egy porcukorral meghintett, többgombócos tejszínes kókuszfagylalt. A park gondosan nyírott gyepét kertészek gereblyézik, nők hajlongva virágpalántákat ültetnek. Sofőrünk a fűben heverészik, indulás előtt még lazít egyet. Egyik oldaláról a másik fordulva egy óriási durrant, s mint aki jópofa dolgot művelt, rám nézve vihog egyet. Nem veszem a lapot, arcom rezzenéstelen marad, magamban átfut az agyamon, hogy valószínűleg babot, vagy csicseriborsót ehetett.

Idegenvezetőnk a busz oldalát támasztja, láthatóan élvezi a semmittevést. Mitfárerünk egyik cigarettáját a másik után szívja, közben állandóan köpköd. A templomkert végében szénabálákat rakodnak, egy kacskalábú parasztgyerek is dolgozik, sántikálva hordja a szekérre az éles villába szúrt szénát. Hiába oldalgok hátrafelé, sehol nem találok egy alkalmas helyet, mindenhol szem előtt vagyok, de aztán mégis sikerül észrevétlenné válnom. A templom melletti üzletben két indiai kazettát veszünk, amelyik közül az egyik telitalálat, a Krisna kazettán Anuradha Paudwal énekel kristálytiszta hangon, ez későbbiekben kedvenc zenénk lett, bármikor is hallgatjuk, Indiában érezzük magunkat.

A visszafelé vezető utat épp olyan simán, zökkenőmentesen tesszük meg, mint ahogyan jöttünk, hasonló a kép is, habár ezt nem lehet megunni. Rézkorsós lányok, hosszúkás fejű, inas parasztemberek, csendes tevekaravánok, öntözőberendezésekbe fogott bivalyok, állatok összevisszaságban, terméketlen homok és megművelt, zöld termésű termékeny földek, ugyanaz a látvány mint odafelé. A Bavát jelző helységnévtábla már Delhi közelségére utal. Érzelgős, szerelmes film kockái peregnek a videón. Az utasokat egyedül a történet érdekli, meredten nézik a képernyőt. Az ablakokon bevág a léghuzat, az előttem lévő ülésen ülő nő időnként kihajol a nyitott ablakon, s köp egy szaftosat, a szél következetesen arcomba permetezi a kiköpött nyálat.

Korán este érünk haza a Követségre, így bőven van még időnk beszélgetni, tovább ismerkedni egymással, kitárgyaljuk Indiát és a látottakat. Mackó cica dorombolva tekereg a vádlim körül, meg-megsimogatom, amitől még elégedettebben és hangosabban dorombol. Indiában ez a mi otthonunk, jó visszatérni ide, biztonságérzetet ad, hogy várnak ránk, hogy izgulnak értünk, hogy örülnek nekünk, ha megérkezünk. A nyugodt, csendes éjjelen csak egy fanatikus tücsök hegedül megszállottan.

További olvasnivaló

A fülszegély

Fülszegélynek, más néven csigának (szaknyelven helixnek) a fül közepén kezdődő, némileg visszahajló porcos csigát nevezik, mely felülről körbeöleli a fület. A fülszegélyhez hozzátartozik még a cimpa külső széle is. Röviden...

Folytatás...

Irán - Vigyáz ránk az iszlám gárda

  Nagyobb térképre váltás   Közvetlen indulás után, még Yazd közelében meglepetés ér bennünket. Nem akarunk hinni a szemünknek, amikor egy ütött-kopott, nyitott ajtajú, az oldalán többszörösen horpadt, spenótzöld Subaru mellett húzunk el...

Folytatás...

Bokor kézelemzése

A kézről alkotott képet az alakja, nagysága, az ujjak mérete egymáshoz és a kézhez viszonyítva, hajlékony vagy merev voltuk, a bőr állaga, színe határozza meg. A fényképekről nem tudom megállapítani...

Folytatás...

Advent hetei

Az advent elnevezés az érkezés, bekövetkezés jelentésű latin adventus szóból származik. Az „Adventus Domini” pedig az Úr eljövetelét jelenti. Az advent tulajdonképpen a karácsony várásának, az ünnep előkészületeinek az...

Folytatás...

A dermatoglyphia gyökerei - kínai és ind…

  Ujjbegy-rajzolatok Kínában és Indiában évszázadok óta gyakorlat, hogy az ujjlenyomatokat, vagyis az ujjbegyeken megfigyelhető rajzolatokat előjelként, megkülönböztető sajátosságként, vagy karakterjegyként értelmezik. A tradicionális folklór mindkét országban bizonyos tulajdonságokat vagy...

Folytatás...

A grüberlik

Az arcon vagy állon lévő gödröcskéknek sokféle neve van: nevezik griberlinek, griblinek, de hívják gribedlinek és grüberlinek is. A német eredetű szó töve, a gödör jelentésű grube, a graben...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?