A Connaught teret körülölelő házak uniformizáltan egyformák, kétszintesek, masszív oszlopos árkádokkal. A boltívekről rendetlen ferdén lógnak alá a napellenzőként használt hatalmas gyékényfüggönyök. Az eredetileg fehér stukkók szürkén porosak, de még így is remekül dekorálják a falakat, hangsúlyosan egyénivé teszik azokat. A felső sarkok pókhálói a légáram szerint lengedeznek. Jókora koronájú fák szolgáltatják az éltető oxigént, próbálják megtisztítani a kipufogógázoktól terhes levegőt. A nyolc sugárirányban futó út mindegyikébe belesünk (ottlétünk idején még a Palika bazár melletti Radial Road 8 is megvolt), sőt az egyik mellékutcában tovább is merészkedünk. A fasoros allé a főpályaudvar hátsó traktusához, a sínekhez vezet, átellenben a Postahivatal komor épülete húzódik. Az út másik oldalán, a kerítésen túli színes forgatagból ítélve gyanítjuk, hogy az ott már a régi Delhi területe, az igazi kelet városa.
Velünk szemből jókedvű társaság jön, önfeledt vidámságuk minket is magával ragad. Majd két andalgó fiú válik ki a tömegből, egymás kezét markolászva közelednek felénk. A furcsa párost feltehetően nemcsak barátság köti össze, együvé tartozásuknak egyéb, más érzelmi oka is lehet. Váratlanul egy drogtól dülöngélő kamasz tántorodik nekem, testem fogja fel a zuhanástól. Tompa arckifejezéséből, üres szeméből látom jócskán fogyasztott valamilyen kábítószert. Attila magához szorít, védő karjai nyomban feledtetik velem az előbbi malőrt.
Jóleső érzéssel koptatjuk Delhi aszfaltját, még a magasra sikeredett járdaszegélyek sem szegik kedvem, pedig a harminc centinél is magasabb járdákra való felkapaszkodás és a lelépés róluk felér egy tornamutatvánnyal. Feltehetően a monszunok nagy mennyiségű csapadéka miatt készítik ilyen magasra a járdaszegélyeket, de az is szempont lehet, hogy ne álljanak fel járművek a járdára. Amerre csak nézünk bolt és üzlet, ember- és járműfolyam hömpölyög feltartóztathatatlanul. Bámulatba ejtő Delhi, lenyűgöz pezsgésével, a zsibongás, sőt még a tolongás sem zavar, bár olykor szédülünk a hemzsegő tömegtől, s a rengeteg látnivalótól, miközben új impulzusokkal telítődünk. Delhi állandóan változó arcából még viszonylag keveset láttunk, Lutyens Új-Delhijét is csak kutyafuttából szemléltük meg, így nem csoda, hogy mohón, a felfedezés feszítő nyugtalanságával vetjük magunkat város rengetegébe.
A Palika Bazár és a Connaught Place után, mint eddig, elsétálunk a Dzsan Pathot a Parliament Streettel összekötő közbe, ahol nap, mint nap, kifulladásig tart az árusítás. Felpúpozott standokon ruhahegyek. Minden eladó, olcsó. „Lé-ló, lé-ló, lé-ló” (Fogd és vidd!); lé-ló, cheap price, twentyfive, thirtyfive, lé-lo, lé-lo” - hangzik a kiárusító fiúk egymást túllicitáló kara. Egy hamis szemű negyvenes férfi nagyon kerülget, egyik kezében fakarikába fogott vászon, a másikkal pedig szorgosan böködi azt. Keze nyomán csinos kép kerekedik a színes fonalból. Akármilyen jópofa szerszám is, nincs rá szükségem, de az illető úrnak hiába mondom, nem tágít a lábam elől. No, no thanks! - ismétlem papagáj módjára, majd amikor látom, hogy reménytelen eset, megkérdezem, hogy Iszká dám kjá he? Vagyis mi ennek az ára? Százötven rúpia, feleli, s én elhűlve hallgatom válaszát. Nem, nem, no, no, tiltakozom újra és ismét, a férfit azonban nem lehet lerázni. Vörös erekkel hálózott, fekete szeme kapzsi lázasan csillog felém, érzi már a leendő üzlet ízét, felfedezte bennem a balekot. Kilencven, hagyom rá végül, s ő elégedetten dugja zsebre a kapott összeget. A furcsa horgoló- vagy hímzőtűt forgatom, nézegetem s fogalmam sincs arról, mit kezdek majd vele. Jó lesz szuvenírnek, pecsételem meg sorsát. Ezzel a döntéssel azonban még nincs vége a fonallal szurkáló tű történetének, a slusszpoén csak ezután következik. Párom ugyanettől a férfitől egy ugyanolyan hímzőtűt, mint az enyém, negyedórán belül tizenöt rúpiáért vásárol meg, csak azért, hogy megmutassa, miként kell helyesen alkudozni. Az ember mindig tanul, de utólag végiggondolva úgy érzem, hogy a tizenöt rúpiával is túl lett fizetve.
Tábori asztalkákon bételt árulnak, fényes zöld levelek tornyosulnak, speciális fűszerek porosodnak, ragacsos cipőpasztás dobozban fehérlik a bételhez szükséges mész. A bételárusoknak jól megy az üzlet, minduntalan akad olyan vevőjük, aki megkíván elrágcsálni egy bételcsomagot. Az asztalokról ujjnyi vastag madzag csüng lefelé, a lógó zsineg vége vörösen izzik, arról gyújtanak rá a dohányosok. Az égő madzag füstje kékesen kering, száll az ég felé, praktikusságán kívül talán a rossz, rontó szellemeket is távol tartja gazdájától.
Füstölők, fafaragások, szőnyegek papucsok, lámpák, réztárgyak. Mesebeli zsibvásár. A tibeti soron a hegyekből lejött árusok puha-finom pasmina kendőket, stólákat kínálnak potom áron. Az egyiknek oly gyengéd a tapintása, kellemes galambszürke a színe, hogy azonnal megtetszik, szinte beleszeretek. Újdonsült stólámat arcomhoz szorítom, belefúrom puhaságába magamat. A szimpatikus tibeti fiatalember a jelenetet látva kedvesen mosolyog rám. A tibetiek mögötti szervizút mentén elegáns üzletek, játékbolt, parfüméria, cipőbolt, édességbolt, a kirakatüvegek a sok pucolástól csillognak-villognak, fényükön a Nap sugarai majd hasra esnek. A zenebolt pultján és polcain felstószolva állnak a legújabb nyugati énekesek, zenekarok kazettái, klasszikus és modern hindi dalok, malajálam, bengáli, tamil, pandzsábi népdalok, hangszerszólók. A prospektus alapján nehéz választanunk, az eladó sztoikus nyugalommal teszi elénk választékát, hogy fejhallgatón hallgassunk bele a kért kazetták zenéjébe. A szitár művésze, Ravi Shankar mellett voksolunk, és megtoldjuk egy szikh zenével. A könyvárus standján angol nyelvű felirat hirdeti, hogy minden egyes példánynak csupán öt rúpia az ára. Szezonvégi kiárusítás. A virágosnál nem túl nagy a választék, rózsán és kardvirágon kívül nincs egyéb kínálat. Kolduló gyerekek, az utcasarkon állva, bevetésre várnak.
Az egyik szári üzlet homályos kapubejárójában két egymással szemben guggoló alak körvonalait hámozom ki. A fehér bőrű, hosszú hajú szőke lány kerekre nyílt szemmel hallgatja az idősebb hindu férfit. Szinte csüng rajta, úgy szívja magába a hallottakat. A földre tett segédeszközből, egy csillagfejtő könyv borítójából könnyű kitalálnom az illető férfi foglalkozását. Meglehet, a lány életének valamilyen jelentős, sorsdöntő eseménye előtt áll, ezért tartja fontosnak mással megosztania döntési dilemmáját, kikérni véleményét, hogy erőt meríthessen a mondottakból. Saját ereje kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a rá váró problémát megoldja, hogy önállóan megválassza a helyes utat. Oly feszülten figyel, mintha az élete múlna ezen. „Lám, miközben agyunk feszül, ki tudjuk-e oldani egy csomó bonyolult görcs-bogát, egyszer csak elibénk nyílik - óh, babonák! - aminek öröklét öröktől a neve.” - írja bölcsességét, a sokáig háttérbe szorított orosz költő, Nyikolaj Zaboloczkij (1903-58).
A Connaught térről nyíló harmadik Radiál úton, név szerint a Panchkuian Roadon, a Tivoli mozival rézsútosan szemben áll az emeletes Szingh üzletház. Fent az emeleten a szabók, ruhaszalonok vannak, a földszinten pedig a magárusok, a zöldségesek és a gyümölcsösök. A Szingh házban terjengő ammónia szag sem tart minket vissza a vásárlástól, kívánatosan kelletik magukat a pörkölt kesuk, mogyorók. Ínycsiklandozóan finomak ezek az olajos magvak, kiérve az utcára élvezettel rágcsáljuk őket, hozzá iszunk egy kis gyümölcslevet, eszünk utána egy-két banánt, s máris tele a hasunk, aztán kora délután vagy este vár minket Láldzsi ízletes finom kosztja.
Szívesen csavarognánk tovább, fedeznénk fel újabb részeket itt a környéken, de időnk sürget, ismét a Dzsan Path felé indulunk. A körönd külső köréről, a Connaught Circus-ről visszamenetben látjuk csak igazán jól a tér környékén magasodó sokszintes építményeket, van köztük egészen magas már-már felhőkarcoló méretű is. Tulajdonképpen csak a belső kört hívják Connaught Place-nek a 335 méter átmérőjű tér három koncentrikus köre közül a középsőnek a Middle Circus, a külsőnek pedig a Connaught Circus a neve.
Követségünk helyett, az Akbar Hotelig vitetjük magunkat az autóriksással, a jobb érthetőség kedvéért, ezt a szállót mondjuk meg címként. Pilótánknak ismerősen cseng a Csanakjapurin lévő hotel neve. A fehér inges hindu többet kér viteldíjként, mivel nem biztos, hogy visszafelé is lesz fuvarja. A széljárta háromkerekűben lobog hajunk, a járgány keverte szellő ruhánk ráncaiba kap. Hűs levegő paskolja arcunkat. A keskeny ülésen még jobban összerázkódunk. Az embertömeget, forgalomtelt zajos utakat lassan magunk mögött hagyva közelítünk a mértéktartó Diplomata negyedhez. Az idilli hangulat meghittségét kis híján megzavarja egy majdnem baleset. Az egyik körforgalomba behajtó erőszakos gépkocsi nem tartja tiszteletben a mi előnyünket, vagy csak egyszerűen lenézi, nem tekinti partnerének a falatka járművet. Szememet behunyva, már hallani vélem a tompa puffanást, melegség önt el, arra gondolva, hogy a két jármű közül csak mi húzhatjuk a rövidebbet. He isvár tu mudzs dajá kar, fohászkodom hindiül, Istenem légy könyörületes hozzám ismétlem meg magyarul is. Felesleges a riadalom, vezetőnk a karambol elől jó érzékkel tér ki, bölcsen méri fel a veszélyhelyzetet, jobbnak látja átengedni az elsőbbséget a pöffeszkedő limuzinnak. A vész elmúlt, sérülékenységünk teljes tudatában tartunk barátaink otthonába. Amíg távol voltunk, vendégek érkeztek. A két futár az étkezés közben érdekes hazai hírekkel szolgál, otthonról hozott információkkal ízesítik az egyébként is fűszeres ételeket.
Kommentek
archivált tartalomSzegfû Ildikó #1
Séta Indiába!
2008-11-02 06:53:48Személyesen valószínű soha nem jutok el Indiába, de ezen leírásokkal a képzeletem odarepít. A térképen ráadásul sétálni is volt módom. Várom a további beszámolókat, mert az útikönyv ilyen színes kiegészítése nagyon kedves dolog. Köszönöm.