A+ A A-

Brindaban (Vrindavan)

  • Közzétéve itt: Delhi és környéke


Ha Mathurába öreg este érkeztünk, akkor most Brindabanba érve már vén este van, pedig alig múlt még kilenc óra. Indiára hamar rátelepszik az est sötétje. Bár Mathura is szent város, ám Brindaban még szentebb, legalábbis a Krisna hívők számára. Ez a hely az ezer szentély városa, itt töltötte gyermekkorát, vált kamasszá, érett felnőtté Krisna. E helyen minden összefonódik Krisna alakjával, itt Brindabanban játszott önfeledten gyermekkori barátaival, csintalankodott, rosszalkodott, s őrizte a pásztorfiúkkal a bőséges tejet adó szent teheneket. A közeli Dzsamuna partján fuvolázott, énekelt, táncolt, huncutkodott a szerelmes gopikkal. A város minden fája, köve, szentélye őt idézi.  Krisna képeit és az őt formázó szuveníreket árulják a bódékban, a virágosok által font virágfüzérek a nyakát díszítő girlandra emlékeztetnek, a pávatollak szakasztott másai a fejdíszének.

Pagal Baba mandir - VrindavanA település életén egyáltalán nem érzékelhető a késői időpont, mintha valamennyi lakója talpon lenne, úgy zsibong az embersereg, nagy sürgölődés fogadja az idegent, a helység apraja-nagyja nappali frissességgel tesz-vesz, nyüzsög vígan. Idegenvezetőnk, megspórolva a nevezetességek meglátogatását, csak az ezer templom egyik legrégebbikének, amely még Akbar korában épült, történetébe avat be pár szóban. A mandir felső három galériáját renitens dédunokája, a fanatikus Aurangzeb - aki hindu templomok százait tette a földdel egyenlővé - azzal az ürüggyel romboltatta le, hogy a templomban égő olajmécses zavarja a pihenésében, legalábbis így szól a fáma. Majd ezután vezetőnk csak úgy szőrmentén, a Rangdzsi templomról, a Sah Bihari mandirról és az Iskon szentélyről szól néhány szót.

Végül egy modern Krisna-templomnál parkírozunk le, ez a sokemeletes, sok kupolás, erkélyes Pagal Baba mandir a világ Krisna tudat hívőinek a központja. A fekete háttérből kibontakozó hófehér templom - kontúrjából ítélve - nagy hasonlóságot mutat a delhi Birla-Laksmi mandirral. A csupa márvány épületben a kedves gudzsaráti házaspár elemében van, mint kiderül róluk, Krisnások, Sri Krisna imádói. Engemet az asszonyka fog karon, Attilát a férje veszi pártfogásába. Lelkesen visznek körbe a templomban, szívesen mesélnek rokonszenves istenükről. A rózsaszín árnyalatú, narancssárga lepelbe burkolózó bhakták szorgoskodnak, végzik odaadó szolgálatukat, osztják a hívőknek a szent ételt, a praszadot, szentelt vizet mérnek, virágfüzért akasztanak a látogatók nyakába, meditálnak, imádkoznak, szertartást végeznek, vagy csak egyszerűen takarítanak, tisztítják az amúgy is kristálytiszta templom márványpadozatát.

A szent mantra halk mormogása betölti a teret, átjárja a hívok, látogatók testét-lelkét, a pianissimóban szóló, azonos hangfekvésű recitálás szüntelenül vibrálja a Hare Krisna mantrát. „Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna, Krisna, Hare, Hare, Hare Ráma, Hare Ráma, Ráma, Ráma, Hare, Hare.” Száll az ég felé a szakrális név dicsérete, a tizenhat szóból, harminckét szótagból álló mantra, mely akkor a leghatásosabb, ha tizenhatan mantrázzák egyszerre. A falakról Krisna képek néznek le, a jól ismert ábrázolások sötétkék bőrű Krisnájának sárga ruhája virít, mint szivárvány, bokáját gyöngyös lábperecek fonják körbe, nyakán átvetve virágfüzér, szemében bűvölet ég, kezében kecsesen tartva hosszú fuvoláját, könnyedén keresztbe vetett lába megpihen egy nyíló lótuszvirágon. Ő a szerelem, a szépség, az imádat tárgya, így ír róla Srimad Bhágavata: „Maga minden szépség, minden erő, minden gazdagság, minden siker, testének csillogása pedig minden szépség központja.”

Templomba igyekvő kisfiú - VrindavanVirágillat és füstölőszag elegye úszik a levegőben. Ájtatos hívek mantráznak, ujjaik között morzsolják a japa golyócskákat, gyöngyönként haladnak előre a rózsafüzérszerű olvasóval, egészen a száznyolcadik gyöngyszemig, aztán az utolsónál, a Krisna gyöngynél visszafordulva kezdik elölről, jappáznak tovább, Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna, Krisna(…) A képek némelyike a kedves Rádhával jeleníti meg Krisnát. Ő volt a pásztoristen egyetlen, igaz szerelme. Jó elnézni őket, szívet melengetően üdék és fiatalok.

A gudzsaráti asszonyka egy dobozban a maga készítette tiszta nyersanyagokból készült édességet nyújt át az egyik papnak „Kedves Krisna, fogadd el ezt az ételt” ajánló szöveggel, a bhakta a kapott édességet az oltárra helyezi, majd viszonzásul mindkettőnket megszentelt étellel kínál meg. A lelki étel émelyítően cukros masszájától üres gyomrom rögvest összerándul, amint érzékeli a tömör ízt, a gejl édességtől hányinger szorítja torkomat, nagyokat nyelek, észrevétlenül veszek egy óriási lélegzetet, hogy legyőzzem a kellemetlen érzést. Mivel senkit sem akarok az érzéseiben megbántani, a gömbölyű, édes gyurmát hirtelen mozdulattal Attila markába nyomom, o is élvezze annak ízét, ne csak én. Udvarias férjemen látom, hogy nem díjazza ötletem, a szent ételt szájában csak forgatja, rakosgatja ide-oda, mint ahogy hörcsög a későbbre szánt falatot raktározza. Állkapcsa fölött hol itt, holt ott dudorodik ki árulkodón a nem kívánt nyelet. Nehezen birkózik vele, tudom, hogy most a pokolba kíván.

A ceremónia következő állomásán egy másik bhakta a kancsójából a tenyerembe löttyint egy hörpintés csaranamritát, abból a szent italból kapok ízelítőt, amelyben előzőleg a murtit, a szent virágfüzért fürdették meg. Míg kortyolom a szakrális italt, lapos pillantással kémlelem férjem ábrázatát, aki teljes átéléssel nyeli a megáldott nedűt. A harmadik bhakta, az est fénypontjaként a nyakamba tageteszbol font virágfüzért helyez. Megható az a kedvesség, finomság, amint tiszteletbeli Krisnássá avat. A felemelő érzéstől nyomban elfelejtem a szent étel kegyetlenül édes ízét. Tiszta arcú papunk a kijáratig kísér minket, mi pedig búcsúzóul a templom körül teszünk egy tiszteletkört.

Egy templom a sok közül - VrindavanZötykölődve indulunk útra a kátyús parkolóból. Búcsút veszünk Brindaban ezernyi templomától, tizenkét erdejétől, Krisna emlékét dédelgető lakóitól, megszállottan ragaszkodó odaadó papjaitól. Hazafelé a fekete bársonylepelbe burkolt tájba feledkezve, elmélázok azon az elméleten, amely hasonlóságot vél felfedezni, a keresztények Krisztusa és a hinduk Krisnája között, s mindezt nemcsak nevük hangtani hasonlatosságára, összecsengésére alapozva, hanem életük stációinak számos egybevágó momentuma és isteni lényük transzcendens tökéletességére hivatkozva.

Hálás vagyok a busz személyzetének, hogy a visszaúton nem kínoznak hangos videózással. útitársaink az egész napos dús programtól elpilledve nagyokat hallgatnak, a gyér világításban néha egy-egy cigarettaparázs vörösen felizzik.  A gudzsaráti házaspár Delhibe érkezésünk előtt szívélyesen invitál szállodájukba egy teára, de köszönettel elhárítjuk a meghívást, és nemcsak késői időpont miatt, hanem azért is, mert a páromnak az elfogyasztott édességtől kegyetlenül hasogat a lyukas foga. Őszintén sajnáljuk az elválást, hogy napunk kellemesen sikerült, azt részben nekik köszönhetjük. Címet cserélünk és ígérjük, hogy még jelentkezünk, a férj pedig azt, hogy küld nekünk Krisna dalokat kazettán. Két kisgyerekük oldalukhoz dőlve már édesdeden alszik vállukon.

A Követség hátsó bejáratánál a szemetes konténerben egy tehén keresgél élelem után, mögötte két éhes kutya tutulva kéri, mielőbb hagyja abba, mert utána ők kutatnának.  Már jócskán másnapra jár, mire hazaérünk. Melinda és Feri ébren vannak, izgultak, nem tudták elképzelni, mi történhetett velünk, miért késünk. Mi pedig örülünk a szerencsés megérkezésnek, Agra, Sikandra, Mathura, Brindaban meglátogatása után alaposan elfáradtunk, de tele vagyunk élménnyel, dióhéjban még elmeséljük a látottakat. Mellemen büszkén sárgállik a bhaktától kapott virágfüzér, fülemben pedig egyre cseng a „Hare Krisna, Hare Kisna, Krisna, Krisna (…)”. A hamarjában rohamozó álom előfutárjaként feldereng előttem a Tádzs hófehér tömbje, átvillan agyamon a dögkeselyűk mohó lakomája, nyelvemen érzem a gudzsaráti kislány csokoládéjának ízét, bensőmet ismételten átjárja a zsongítóan doboló Hare Krisna, (…) Krisna, Krisna (…)mantra. Kellemes érzés összegömbölyödve egymáshoz bújni a tisztaságszagú ágyban.

 

(A képeket második utunk alkalmával, fényes nappal készítettük.)

Hozzászólások  

0 #1 Sue 2009-08-12 16:50
Haribol Kedves Erzsébet!

De jó Neked, hogy mindezt átélhetted...
(nagyon-nagyon szeretnék eljutni Indiába, pláne Vrindavan-ba!)

Üdvözlettel: sue
Idézet

További olvasnivaló

Gyerek-kezek

A gyermek kezének értékelése, típusának meghatározása elsősorban azért fontos, mert - nem megfelelő döntések esetén - különböző problémák adódhatnak abból, ha a gyerek keze eltérést mutat a szüleitől. Ha...

Folytatás...

A fogak

A fiziognómusok keveset foglalkoztak a fogakkal, pedig a tanulmányozásuk nem haszontalan,ugyanis a fogak számos információval szolgálhatnak. A fiziognómiai munkásságáról ismert svájci teológus, nagy sikerű szónok, lelkész és író, a kiváló...

Folytatás...

Kézelemzők ujjbegyrajzolat-variációi

A múlt század '30-as éveiben Az ember keze (1933.) című művében Noel Jaquin - aki egyedüliként a kézelemzők közül, a Scotland Yardnál is dolgozott - öt karakterjegyre utaló ujjlenyomat-rajzolatot...

Folytatás...

A körmök

A körmök alakja, színe, épsége sokat elárul tulajdonosának egészségi állapotáról, sőt a köröm hordozhat örökletes információkat is; elemzése révén a hozzáértő szem még azt is megállapíthatja, hogy a szülők...

Folytatás...

Egyszer vettem egy érdekes könyvet, ami …

Kósa Judit, a "Válaszolunk hallgatóinknak" című rádióműsor szerkesztője Nekem jósoltak kártyából, és elkészítették a horoszkópomat is. Én akkor ennek a horoszkópnak nem hittem, csak jóval később döbbentem rá az...

Folytatás...

India - Tehénlepényen fő a vacsora

  Nagyobb térképre váltás   Uttár Pradés határán rövid meditálásra megállunk Kushinagarban. E csendes, ligetes helyen szenderült örök álomra Buddha, a nagy vallásalapító. Nyolcvan évesen, súlyos betegen, elgyengülve érkezett ide, két szálfa között...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?