Rosta Erzsébet weboldala


Napi programunk harmadik stációja a Szarodzsini piac, amit egyszerűen nem tudunk kihagyni, kár lenne elmulasztani, minden adandó alkalom úgy csábít minket, mint torkos medvét a lépes méz. Hangulatában hasonlít a Palika Bazár atmoszférájához, de annál izgatóbb, kavargóbb, mozgalmasabb, hétköznapibb és főleg indiaibb. Eldugott helyének köszönhetően nem ismert a turisták előtt, mivel kiesik látószögükből, kevésbé tudják felfedezni, becserkészni, csak néha-néha üti meg fülünket egy-egy orosz vagy magyar szófoszlány.

A piac megfertőzetlenül, hamisíthatatlanul indiai, a keleti mesék képzeletének megelevenedett világa. A Szarodzsini piac nem egyszerű piac, több annál, pezsgő szórakozást jelentő zsibvásár. A piac magját betonüzletek karéja alkotja. Van itt a cipőüzlettől a bútorosig, a játékbolttól a textilesig, igényesebb vásárlók részére széles a választék skálája. A takaros üzleteket standok szövevénye fonja szorosra. A közbülső teret bódék hálózzák be. A hátsó fertályon van a zöldpiac, számunkra ismert és ismeretlen zöldségeivel és gyümölcseivel. A fák és a ponyvák hűsében élvezet bámészkodni, mert bőven van mit nézni. Sokféle itt termő gyümölcsöt megismertünk már, mint például a körteféle guavákat, a licsiket, a színes gránátalmákat, a sápadt sárga papajákat, de a jujubafa almára emlékeztető ízű gyümölcseit, a hűsítő italokban és az ayurvédikus gyógyászatban használt cseresznye-méretű, vörös, lila, sőt olykor fekete színű falszákat (phalsa) vagy daminokat (dhamin), valamint a kivihez hasonló csikukat most látjuk először. Ám a zöldséges standok sem szerénykednek, a kabakosok készletéből a különböző kör alakú, bordázott, kígyó hosszúságú tökök, és a spárgatökök vonják magukra a figyelmünket. Nem kevésbé bőséges az uborkák választéka sem, az apró fürtöstől a hosszú kígyóuborkáig minden megtalálható itt, ami nem csoda, hisz Kelet-India az uborka őshazája. Sok csucsorfélét és hüvelyest is látunk. Burgonyahegyek, spenóthalmok és gyömbérdombok púposodnak. Már messziről szembetűnnek a sötétlila színű tojás alakú padlizsánok, amit előszeretettel használnak húspótlónak és salátának. Az általunk török paradicsomnak nevezett tojásgyümölcs, az uborkához hasonlóan Indiából ered, évezredek óta ismerik. A különlegességek közül már felismerjük a lady’s fingert, a zöld hölgyujjat, de legtöbbjükről elképzelni sem tudjuk, mi készülhet belőlük, milyen az ízük és mi a nevük.

A piaci kofák kivétel nélkül férfiak, a vásárlók többsége azonban no, bár a délelőtti órákban a beszerzőúton lévő szolgák ugyancsak férfiak. Az árusok suhanc kisegítői, kamasz alkalmazottai, jókora vizes vájlingokban és dézsákban állva, csupasz lábbal gyúrják, mossák a sáros krumplikat és a zöldségeket. Munkálkodásuk akaratlanul is a vecsési káposztasavanyító asszonyokat juttatja eszembe. A standokon kizárólag tisztára mosott árut kínálnak, nem maradhat rajtuk piszokfolt. A gyümölcsöket egyenként fényesítik, polírozzák kívánatossá, a zöld levelűeket pedig szüntelen vízzel locsolva permetezik, nehogy elhervadjanak, elfonnyadva összeessenek, gondosan ügyelnek rá, hogy sokáig maradjanak üdén ropogósak. Széles a választék, nagy a konkurencia, ezért a szép áru mellé szükséges a kedvesen kínáló szó, az udvarias stílus, az alkudozási készség és a szimpátia is. Lehet vásárolni kilóra, tucatra és darabszámra. Senki sem csodálkozik azon, ha valaki egy szem paradicsomot, paprikát vagy retket kér, bár a kevesebb drágább, mint a nagyobb mennyiség. „Mennyibe kerül? Nem adja olcsóbban?” - hangzanak köröttünk a rövid kérdő mondatok, angol és hindi számok röpködnek a levegőben.

Apró, öt-hatévesforma gyerekek, karjukon lóbált kosárral, kis vékával kínálkoznak teherhordó kulinak. A kiszemelt személyre rátapadnak, mintha rajta múlna az életük, siránkozva kérlelik az illetőt egy kis munkalehetőségre. Bemutatkozásként, magukra mutatva megmondják nevüket, majd a kérdések tömkelegével árasztják el az áldozatukat. „Hová valósiak? Mit csinálnak Indiában? Meddig maradnak? Merre laknak?” - záporoznak a megválaszolásra váró faggatózások. Velük született ősi kíváncsiság munkál bennük. Öklömnyi szurtos képüket ránk emelve, kedvesen csillog gyönyörű olajos fekete szemük. Úgy érzem régi ismerőseim, némelyiket közelinek tudom magamhoz. Két kislánnyal egész bensőséges barátságba kerülök, igaz, hogy nem kapnak tőlünk munkát, helyette meghívjuk őket egy kis csokoládéra, üdítőre, cukorkára. Napokig nagy az öröm, mikor felfedeznek bennünket a piac forgatagában, szaladnak felénk, markolják el azonnal szabadon lévő kezem. A többi gyereknek hiába erősítgetjük, nem kívánunk vásárolni, éhes gyomruk nem érti érveinket, lelkiismeretünk hamis áltatására, kétszínű megnyugtatására őket is megvendégeljük erre-arra. Láttukra összeszorul a szívem, túl korán kényszerülnek dolgozni, munkáért alázkodni. Sajnálkozásomat azonban hamar elhessenti életképes lényük, életrevalóságuk. Legszívesebben magamhoz ölelném valamennyit.

A sajtárus négyszögletes, fehér tömbjéről könnyű kitalálni, ez a panír, az indiaiak házi sajtja. Noha jól néz ki, eddig nem nyerte meg tetszésünket, számunkra túl száraz, fogunk alatt minden falat nagyot rugózik, még akkor is, ha szafttal leöntve készítik el, vagy akár pakorának rántják ki. A túrót itt csenának hívják, és olaj helyett a tisztított vajat, a sárgásfehér ghít használják sütéshez, főzéshez. Egyik áruhoz sincs gusztusunk, annál jobban izgatják a tejkészítmények a legyeket, csak arra várnak, hogy az eladó mással legyen elfoglalva, azonnal nagy rajban lecsapnak, mászkálnak túrón, sajton egyaránt. Reméljük, hogy Láldzsi ebédre nem sült sajttal vagy sajtos parajjal, esetleg joghurtos salátával, ízes túrólabdákkal vagy valamilyen tejes étellel vár minket ebédre. Szakácsunknak ez a hely a bevásárló területe. Délelőttönként biciklire pattan és irány a Szarodzsini piac, vidáman kerekezik ide, ahol sok a barátja, kedvére tud itt alkudozni és egy cigaretta elszívása alatt a többiekkel trécsel, pletykázik, talán még panaszkodik is, vagy kibeszéli gazdáit.

Amíg én a zöldségeseknél időzök szívesen, addig Attila a magárusoknál, fűszereseknél nézelődik kedvére. Halmokban felpúpozva csalogatják a jófajta olajos magvak, pisztácia, földimogyoró, mandula, dió, fenyőmag, szezámmag, kardamom, pörkölt csáná-csabéna, vagyis olajban sült sárgaborsó és az aszalt gyümölcsök garmadája valamint a különféle jobbnál-jobb mazsolák. A fűszereseknél porított csili, vöröshagyma, fokhagyma, koriander, bors, római kömény, ánizs, fahéj, szegfűszeg, kókuszreszelék, ezek számomra könnyen felismerhetők, de vannak különleges ízesítők is, mint a lepkeszeg, a kurkuma, az igazi sáfrány, a kristályos kámfor, a rózsavíz és a hagymaízű aszafoetida, amit gyantaként és porítottan árulnak. Számtalan fűszerkeveréket, maszalát lehet vásárolni: erőset és édeset egyaránt, a garam maszalából pedig aszerint válogathatnak, hogy milyen ételbe szánják. Számomra ezek a fűszerkeverékek nem tűnnek idegennek, hisz otthon magam is hasonlókat állítok össze, egy-egy maszala elkészítése nem igényel ördöngösséget. Alapfűszerként a csípős füzérpaprikát és a római köményt vajban megpirítom, majd a többi fűszert hozzáadva tovább pirítom. A végén az egészet porrá töröm. E pikáns ízű elegyek azonban csak indiai ételekbe valók, magyar vagy kínai ételekhez csapnivalóan rosszak. A fűszeres stand átható illatai ingerkedve belecsiklandoznak orromba, nem győzök tüsszögni. A prüszkölés sorozat jólesően felélénkít.

Szomjas boci a Szarodzsini piac közelébenAz üzletek felé eső elárusítóhelyek előtt tehenek bóklásznak, egyik-másik kereskedő megkönyörül a csemegére áhítozókon, azonban ha semmit sem kapnak, egy kis várakozás után kiszolgálják magukat, a nekik tetsző nyalánkságot, a kövér levelű zöldeket, a lédús gyümölcsöket a legnagyobb természetességgel elcsenik. Ám ezért senki bántja őket, még a szőrösebb szívű árusok is legfeljebb elhessegetik a szemtelen állatokat. Az ötletes szarvasmarhák mintha visszaélnének itt az őket övező nimbusszal, tisztelettel és türelemmel, nem lehet csodálkozni azon, hogy ezek a piackörnyéki tehenek kimondottan jó húsban vannak, csak funkció nélküli tőgyük lóg behorpadtan, kihasználatlanul. Groteszk, hogy épp ezek a lapos tőgyű szent tehenek szimbolizálják a termékenységet, a bőséget, tápláló gondoskodó anyaságot, az éltető tejet. Noha a szent tehenek védettek, hitük szerint elképzelhetetlen, hogy bárki arrébb taszítson egyet is, istenkáromlásnak minősül, ha valaki megüt egy tehenet. Ezt ismerve, nem akartunk hinni a szemünknek, földbegyökerezett lábakkal figyeltük amint egy jól megtermett piaci tehén megállt egy óriási narancshegy előtt, amelyet előtte jó ideig szemlélt, aztán kinézve a legnagyobb és legszebb narancsot, kivette a legalsó sorból. A kihúzott narancs hiányától az összes narancs egy pillanat alatt a földre gurult. A mérges narancsárus, félretéve az állat iránt diktált tiszteletet, jókorát vert a tehén hátsójára. Erre a lopós marha kissé sértődötten, de továbbra is kényelmesen kérődzve, méltóságteljesen továbbállt.

A tér melletti utca mindkét oldalán húzódik a bolhapiac. Egymásba érnek a megrakott, telepakolt pultok, felaggatott ruhák. Nagy a hangzavar, a kikiáltó legények túlharsogják egymást. „Tessék, tessék választani, a legolcsóbb, a legjobb, a legpraktikusabb áruból!” – hangzik mindenünnen. Kiárusítás az utca elejétől, a végéig. Ide nem kell idegenvezető sem útikönyv, boldogul az ember nyelvismeret nélkül, pusztán mutogatással is. Amíg az elegáns üzletsoron gunyoros mosollyal utasítják vissza az alkudozást, itt a tangón szinte kötelező az alku. Az egyezkedés a sava-borsa az egész vásárlásnak. Izgalmas turkálni a feneketlen ruhatengerben, a legújabb divatot követő tunikákban, nadrágszoknyákban, sortokban, trikókban, pulóverekben, fineszes női fehérneműkben. Fillérekért kaphatók a ruhaneműk, melltartótól a pantallóig. Itt a zsibogón mindig elzsongít a jól ismert szédület, a keleti mesék mámora szinte derékon ragad, mámorossá zsibbaszt. A virágárusnál azonban nem túl gazdag a választék, nincs vágott, sem cserepes virág, annál több bódítóan illatos, rafináltan fonott jázmin- és tagetesz virágfüzér kelleti magát. A füstölőket árusítónál parázslanak a füstölő pálcikák, szürkés füstöt eregetve.

Kulcsmásoló fiatalember a Szarodzsini piaconA piac déli szögletében egy tipikusan hinduknak szánt, fedett bazár, a környéken lakók igényeit elégítheti ki. A szűk sikátorokban szakadatlanul kavarog az emberfolyam. A bazár pezsgő élete, mint egy óriás szíve, úgy lüktet, ritmusosan felszippantja, majd kipréseli magából a tömérdek embert, cserélődik a közönség szüntelen. Aki bekerül ebbe a vérkeringésbe annak mennie kell, mindenkit magával sodor az áradat. Mesteremberek is tevékenykednek itt. Vásárlási szándék nélkül, a tarka kavalkád alkuszra ösztönöz, valahogy hozzátartozik, beleillik ebbe a környezetbe. Ebben a magával ragadó atmoszférában nem lehet kihagyni egy kis ravaszkás egyezkedést. Tenyérnyiek az üzletek, épphogy elfér bennük három fő, egy eladó és két vásárló. Egy selyemüzlet mélyén, szőnyegen ülve, az ismert lótuszülésben két nő anya és lánya szép színű selymet szemlél kritikus szemekkel, a szemközt ülő kereskedő nyugodtan, akkurátusan teszi elébük az újabb kelmét. A szabók, lábhajtásos, a régi Singerekhez hasonló varrógépeken dolgoznak megállás nélkül. Kezük alatt ég a munka, boszorkányosan ügyesek. A hozott anyagból képesek egy nap alatt kész öltönyt varázsolni, de vállalnak bármiféle igazítást, átszabást, szűkítést, kiengedést. A fodrászüzlet figarója úgy csattog ollójával, mint szerelmes éjszakán a fülemüle. Az édességüzlet mézédes édességeihez nem fűlik a fogunk, de jó elnézegetni, amint jó étvággyal nassolják a helyiek. Az indiai sütemények a mi ízlésünkhöz mérten túl édesek, magas kalóriájúak, és szénhidrátban dúsak és émelyítően gejlek. Nekünk még a halavák is nehezek, ezért megelégszünk a fagylaltjukkal, ami viszont nagyon finom. A fagylalt puszta gondolatától is összefut a nyál a szánkban, nem vacakolunk tovább, indulunk a Nirula’s-ba, betájoljuk a Csanakját.

A bazársort a közútnál a piaci árusok pultjai zárják le. A lakótelep világossárga, emeletes házai között közelítünk a Niti Marghoz. Nyitott kertekben gyerekek játszanak ugráló kötéllel, labdával, vagy kavicsokat dobálva felrajzolt négyszögekben fél lábbal ugrálnak, mint ahogy gyerekkorunkban mi is tettük. Ráérős öregek kártyáznak, megszűnt körülöttük az élet, úgy leköti őket a parti. Színes mintás több méteres szárik száradnak az ablakokból kilógatva, akár egy neorealista filmben. Ahol fű borítja a földet vagy bokrok nőnek, ott ezekre terítik a kimosott ruhákat. A széles, négysávos útra lépés előtt  először jobbra nézünk a balra hajts miatt, az átkelésnél azonban, mint a cséphadaró jár a fejünk, figyelünk mindkét irányba, szedjük a lábunkat, mert a közeli körforgalomból hamar feltűnik egy-egy jármű, amely megcélozva, mintha minket akarna elütni. A Tolsztoj Marg körfogalmának egyik szögletén, hevenyészett tákolmány takarásában izmos testű, duzzadt karú, markáns arcú harmincas férfi cigarettát és bételt árul. Ez a sátorféle egyben a lakhelye is, ezen az utcasarkon éli le életét ez a féllábú „drogárus”. Szabadtéri hajlékához, a kerítés tövében házi oltár is tartozik. Rikító színekkel kifestett istenei előtt időnként mankójára támaszkodva imádkozik. Az ájtatos istentisztelő férfi feje fölé terebélyes lombkorona borul védelmezőn.

A vasúti felüljáró alatti járdából sok helyen hiányzik a mozaiklap, ha az ember nem néz a lába alá, könnyen kitörheti a bokáját, vagy eltűnhet valamelyik lyukban. Egyébként sem árt, néha-néha lefelé is nézni, mert mindig akad valamilyen gyanús massza, amibe nem tanácsos belelépni, még akkor sem, ha azt tartják róla, hogy szerencsét hoz. Fent a töltés tetején, a tehéncsapáson három megtermett kérődző vonul a piac felé, a megszokott programjukhoz ragaszkodnak a szent állatok. A Csanakja sarkán egy kócos, ráncos arcú asszony, felhúzott térdét átkulcsolva mozdulatlanul mereven nézi az előtte lévő aszfaltrészt, valószínűleg már megbékélt a sorsával. A Nirula’s-szal farkasszemet néznek az italos bódék, a jeges italok mellett felkapott ital a forró tejes tea, lépten-nyomon árulják a közkedvelt, tejtől zavaros teát. A tejport, cukrot és a zacskós teát leforrázzák vízzel, majd ezután jön az élvezetes mutatvány, amikor is a teaárus sugárban csurgatja a forró italt egyik pohárból, a másikba, közben fröcsög szanaszét a tejeskávé színű tea. A teára váró pedig már nagyon áhítozik a forró italra. De a szabály az szabály, szeretnek fontoskodni, nincs mese, ki kell várni mindenkinek az attrakció végét. Lehet, hogy ettől a csurgatástól nyeri el végső izét az indiai tejes tea?