Tampiék "étterme" a pálmafák tövében áll, Radháékkal rézsútosan szemben. Tampi apja az étkezdét szállodánk tulajdonosától bérli, tulajdonképpen az egész Kovalam part valamennyi vendéglője, hotelje két jómódú család birtokában van. A Radhával egyidős Tampi úgy tíz éves lehet, mokány felépítésű, jó eszű kisfiú. Nagyon szorgalmas, reggelenként az első napsugárral versenyre kelve indul tejért, bármikor kinézek szobánk ablakán, már visszafelé jön, viszi haza a frissen fejt tejet. A parti homokban baktat, fel-felnéz szállodai szobánk ablakára, azt fürkészi felébredtünk-e, melyikünk kelt fel már. Ha valamelyikünket meglátja, vidáman integet. Tampi igen elfoglalt gyerek, amint végez hajnali munkájával, felcseréli a tejeskannát iskolai cuccaival, és máris lohol kis motyójával, szíjjal átkötött füzeteivel, könyveivel a buszhoz, ami tanulni viszi Trivandrumba. Az East Fortba jár iskolába.
Délután, amikor megjön, azonnal beáll apja mellé segédkezni, késő estig ő szaladgál nyersanyagért. Ha a vendég megkíván valamit, Tampi máris fut, beszerzi, hozza az óhajtott ételhez valót, vagy a gondosan újságpapírba csomagolt sört. Ezekben a kulipintyó étkezőkben ugyanis nem tartanak belőle, azt rendesen csak a nagyobb restaurantokban lehet fogyasztani. Ez azonban nem jelent akadályt, mert ha a vendég sört kíván, már szalad is Tampi a jéghideg seritalért. Ha történetesen uborkasalátát akar a kuncsaft, akkor uborkáért rohan, megy mindenért, számára nincs lehetetlen. A fuss-ide-fuss-oda Tampi, Radhához hasonlóan, kitartóan csalogat apja éttermébe, addig mesterkedik, míg rászánjuk magunkat, s a szálloda helyett náluk költjük el ebédünket, ezt megelőzően azonban már többször betértünk hozzájuk egy-egy üdítőitalra, ilyenkor nemcsak a kislányokat láttuk vendégül, hanem a kis Tampit is.
A kisfiú apja szálfatermetű, kemény izmú, ravasz ábrázatú férfi, közel sem olyan szimpatikus, mint csemetéje. A fiára való tekintettel sokféle ételt rendelünk tőle, hadd legyen bevétele. Az ebédre, mint mindenhol, itt is rengeteget kell várnunk, nem hagyják magukat sürgetni. Ráérősen, kényelmesen pucolgatják a zöldségeket, hámozzák a krumplit, paníroznak, sütögetnek, örökkévalóságnak tűnik, mire elkészülnek. Már kopog a szemem az éhségtől, gyomrom hangos korgással követelődzik, el sem hisszük, amikor végre elénk teszik a teli tányérokat. Ételünket a legyek is megkívánják, hadakoznunk kell a kellemetlen, szemtelen nem várt kétszárnyú vendégekkel.
Leszámítva a legyekkel folytatott harcot az ebéd ízletes, a kesudióval készült, eukaliptusz mézzel lecsurgatott, banános palacsinta meg egyenesen fenséges. Tisztességes borravalóval kívánjuk díjazni. Tampi apja azonban megelőz minket, mert tisztességtelenül sokat számít, a számla láttán eldöntjük, többet ide nem jövünk. A végösszeget szó nélkül kifizetjük. Szegény kis Tampi nem tud, nem tehet apja inkorrekt húzásáról, tehát továbbra is a barátunk marad.
Távozóban Radha felfedez minket, hozzánk szalad, majd beszáguld a vízbe, beleveti magát a habokba, kócos feje eltűnik, majd hempereg egy kicsit a sekélyebb vízben, formás kis alakjára feszesen rátapad vizes ruhája, kiemeli bimbózó apró almamellét. Önfeledten kacag felénk. Köröttünk egy csomó gyerek rohangál, fehér, egészséges fogaik szinte világítanak, amint elővillannak koromfekete képükből. A parton sehol egy árnyék, fejünket égeti a nap. Az izzó homokban kapkodjuk mezítelen lábainkat. Kerülgetjük a partra vont halászbárkákat és a gyékénnyel fedett hálókat. Szumátival meghámoztatunk egy méretes, sárgára érett ananászt, és elbújunk az utunkba eső első napernyő alá. A partőr a zászlót veszélyes jelzésre állítja, mérges a tenger, nem ajánlatos bemenni, könnyen beszippantja, begörgeti az embert.
