A törzsi társadalmakban a vadászat és a harc a férfiak legfontosabb „elfoglaltsága”. Ezek az események meghatározóak a nemzetség életében, ezért gondosan szabályozzák, hogy a várt eredmény érdekében mit kell tenni, de leginkább azt, hogy mi az ami tiltott, illetve kerülendő. Ezeket az intelmeket a polinézek a tabu kifejezéssel írják le, ami lényegében nem más, mint bizonyos szabályok, előírások összessége, melyeket a közösség (a törzs), a létfenntartása és megmaradása érdekében - a legfontosabb javak (élelem, erőforrások és anyagi javak, fizikai erő, termékenység stb.) megőrzése és felhasználásának ellenőrzése céljából - a tagjai számára kötelezővé tesz.
Ezek a tilalmak, illetőleg elővigyázatosságból meghozott intézkedések, többek között arra szolgálnak, hogy garantálják a harcos vagy a vadász biztonságát és sikerét. E szabályok között a legelterjedtebb a szexuális élvezetek átmeneti korlátozása vagy telej körű tilalma. Így például Új-Zélandon a békében vagy háborúban fontos megbízatást teljesítő férfiaknak - mindaddig, amíg a feladatukat el nem végezték - tartózkodniuk kell az asszonyaiktól. Egy harcoló férfi tabu a nők számára, még a felesége sem nem mehet a közelébe, míg a háború véget nem ért.
Dél-Afrikában a férfiak nemcsak a hadjárat során, hanem már előtte sem léphetnek kapcsolatba a kedveseikkel. A kanadai nootka indiánok, mielőtt csatába mentek, ugyancsak már jó előre megszüntették a testi érintkezést az asszonyaikkal. Új-Guinea délkeleti részén néhány nappal a harc kezdete előtt a férfiakat már „szentekként” kezelik, ami azt jelenti, hogy asszonyok nem érinthetik, de még csak nem is közeledhetnek hozzájuk. A szamojéd asszonyról azt mondják, képes tönkretenni a vadászat sikerét. Az osztjákok szerint két dolog veszélyeztetheti a vadászt: az ellenség rosszindulata, vagy az asszony közelsége.
Az aht bálnavadászoknak már a kihajózás előtt tartózkodniuk kell a szextől. Az Új-Guineában élő motu törzsbéli férfiak a vadászat és halászat előtt nem találkozhatnak a feleségeikkel, mert különben zsákmány nélkül térnek vissza. Az észak-amerikai indiánok viszont nem a győzelem érdekében, hanem vallási okokból tartóztatják meg magukat harc előtt és után.
Sokak szerint a nőkkel való érintkezés nevetségessé teszi a harcost, és gyengíti a jövőbeni bátorságukat. Ennek megfelelően az irokéz indiánok törzsfőnökei addig nem házasodtak meg, míg vissza nem tértek a háborúból. A Kasmírban élő damarák viszont a várandós asszonyoktól "lesznek gyengék", ezért, amint megtudják, hogy hamarosan indulniuk kell, már rá sem mernek nézni a párjukra. A Dél-Ausztráliában élő buandik törzs férfitagjai, viszont akkor válnak harcképtelenné, ha az asszonyuk vérét látják, vagyis amikor megjön a párjuk megjön a párjuk menzesze.
Egyes dél-amerikai törzseknél azért nem szívesen látott személy csata előtt a nő, mert pontatlanná, hatástalanná teszi a férfiak fegyvereit. Ugyanez a hiedelem él a tshutsches indiánok körében a vadász- és halászszerszámok vonatkozásában. A zuluk a hadiszerencsére hivatkozva nem engednek nőket a katonák közelébe, ugyanakkor az idősebb, gyerekszülésen már átesett asszonyokra már ez a tilalom nem vonatkozik.
Dél-Afrikában még csak szex sem kell, már is gond lehet, ha a férfi az ágyban jobb kézzel hozzáér az asszonyához, ugyanis ha megfeledkezik erről, elveszíti az erejét, s az ellenség könnyedén megöni őt. Ezzel magyarázzák azt a szabályt, mely a harcosok és a vadászok számára a vállalkozás (harc vagy vadászat) megkezdése előtt, illetőleg a tevékenységük során tilt mindenféle érintkezést a másik nemmel. Az ilyen - önmegtartóztatást előíró - tilalmak mögött az a babonás megfontolás áll, hogy az asszony az érintkezéssel átadja a nőies gyengeségét, a sperma megőrzése pedig - mivel benne rejlik a harcos ereje - garantálja a bátorságot és a harciasságot. A Kei-szigeteken - hogy a szex lehetősége ne csábítson a dezertálásra - a közösülés a harcok befejeztéig minden férfi számára tiltott volt.
Új-Kaledóniában a nemi élvezetekz asszonyoktól való tartózkodást érdemdús tettnek tekintették, és szigorúan betartották az összes ünnepi alkalom során, de különösen, amikor harcba indultak. Hogy a helyőrség fegyvereinek lövedékei ne veszítsék el az erejüket, az erődökben a malájok szigorúan megőrizték a szüzességüket. Az Indonéziához tartozó Ceram Laut szigetén ugyan megengedett volt a szeretkezés, azt viszont bűnnek tartották, ha a harcba induló férfi nem tisztálkodott meg alaposan az aktus után. A fiatal natchez harcosnak viszont az első ellenség megölését követően volt tilos a szex hat hónapig, sőt - nehogy a vágya véletlenül feltámadjon - még a húsevéstől is eltiltották. Kérdés viszont, hogy ez mennyire növelte a harci kedvüket. A malájoknál jóval rövidebb, mindössze hétnapos szüzesség volt előírva, igaz, nem a háború, hanem a halászat idején.
A lepcsák körében a medvevadászokra várt hasonló sors, a csapda felállítása után három hónapig nem szexelhettek. Annak ugyanis, aki ezt a tilalmat megszegte, nem került állat a csapdájába. A Panamában élő kunáknál a teknősvadászat idején volt illegális a szeretkezés, míg az Óceániában élő yapok számára ugyanezt a halászok kihajózása esetén nem engedik meg. Az ugandai gandáknak pedig a kenuk készítéséhez kivágott fák feldolgozását kellett a szexszel megvárniuk. A ganda asszonyok akkor is tartózkodtak a közösüléstől, amikor halottat gyászoltak; az Új-Guineában élő kwoma férfiak számára pedig a vallási szertartást követően volt tiltott ugyanez. Az ecuadori jivaro indiánok nemcsak akkor nem éltek házaséletet, ha meghalt valaki, de ünnepre készülődve, a koka palánták elültetése, vagy ellenségük megölése után sem.
Bizonyos körülmények között még azokban a kultúrákban is tilos volt a szeretkezés, melyekben kívánatosnak tekintik a gyakori szexuális tevékenységet a párok között. Számos közösségben ma is élnek ezek a tilalmak, melyek az emberek bizonyos körére, meghatározott életkorra, életszakaszra, vagy élethelyzetekre vonatkoznak.
Egyes törzsi társadalmakban tilos a szexuális aktivitás a nap bizonyos szakában. A Panamában őshonos kuna (cuna) törzs tagjai szerint az istenek törvényei csak éjszaka engedik meg a szexet. A Malájföldön élő szemangok szerint a nappali közösülés heves zivatarokat, halálos villámcsapásokat okoz, mely nemcsak a bűnösöket fenyegeti vízbefúlással vagy szörnyethalással, hanem veszélyt jelent az ártatlan emberekre is. A nyugat-afrikai bambarák pedig azért nem tanácsolják a napközbeni szexet, mert úgy vélik, albínó gyermekük lesz ettől.
Néha a szex bizonyos helyeken nem megengedett. A Nyugat-Afrikában élő mende etnikum számára a vadonban tilos a szeretkezés, míg a malajziai szemang népcsoport tagjai a táboron belüli közösülést ítélik el, attól tartva, hogy az istenek megharagszanak érte. A nagyrészt Maliban élő bambarák pedig úgy tartják, hogy jelentősen csökkenti a termést, ha a szabadban létesítenek szexuális kapcsolatot.
Arra is van példa, hogy bizonyos embercsoportokra vonatkozik a szex tilalma. A Marshall-szigeteken nem megengedett a szex azokkal a személyekkel, akik orvosságot szednek vagy gyógykezelésben részesülnek, mert úgy tartják, ettől romlik a beteg állapota, sőt esetleg meg is halhat. A Mikronéziához tartozó Yap-szigeteken a vallási „elöljárók és tisztségviselők” számára tiltják a szexet. A testi örömök élvezete nemkívánatos lehet bizonyos életkorban is. Egyes társadalmakban tilos a szex a pubertás elérése, vagy a beavatási szertartás megtörténte előtt.
Gyakran nem megengedett a nemi érintkezés az asszony számára a menstruáció és/vagy a terhesség idején, valamint egy bizonyos ideig a szülés után. Ez utóbbi tilalom időtartama néhol az egy évet is meghaladja. Másoknál az istenek születésnapjain és a narkotikumot kiváltó növények ültetése után nem megengedett a nemi érintkezés. Vannak helyek, ahol a hold bizonyos fázisaiban tiltják a közösülést.
Számos kultúrában a szeretkezések gyakoriságára is korlátokat szabnak, illetőleg ajánlásokat tesznek. E tekintetben a lepcsák - akik egyenesen kívánatosnak tartják a szexet - a „legliberálisabbak”, náluk a friss házasok naponta 5-6, esetleg még ennél is több alkalommal „egybekelnek”. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy a sok szeretkezés időnként fárasztó lehet. Mások szerint viszont a féktelen szex még a házastársak között sem támogatandó. A dél-etiópiai konso törzs tagjai például úgy vélik, hogy a szeretkezés gyengíti a férfit, ezért inkább mérsékelt szexuális aktivitást javasolnak. Az Óceániában élő yapese törzs tagjai (a yapok) szerint a túl gyakori közösülés megbetegíti a férfiakat, sőt arról is beszámoltak, hogy egy férfi a túlzásba vitt szextől halt meg. A „tapasztalataik” alapján ezért havi 2-3 szeretkezést javasolnak. A csirikavák szintén veszélyesnek tekintik a túl sok közösülést, náluk viszont ennél jóval magasabb, heti két-három alkalom az ajánlott limit. Ez a szám azonban tízéves házasság után heti egy szeretkezésre redukálódik.
Az óvatosság azonban sehol sem jelent teljes absztinenciát, ezt ugyanis még a túl sok szex káros hatásaitól aggódó kultúrák is veszélyesnek tekintik. Az Alaszka déli részén élő kaszka törzsbéliek a kiegyensúlyozott, mérsékelt szexuális életet elengedhetetlennek tartják a hosszú élet és a jószerencse szempontjából. A túl kevés szerelmi együttlét szerintük veszélyes lehet, különösen az „erősebb nemre”, ugyanis a szexre vágyó férfiak gondolatai állandóan a lányok körül járnak, amitől az eszüket veszíthetik és megtébolyodhatnak.
Az Észak-Amerikában élő navaho indiánok szerint a túlzottan gyakori szeretkezés jó esetben a nemi szervek vérzését okozhatja, vagy - ha nincs szerencséjük - villámcsapás áldozatai lehetnek a „résztvevők”. Az a személy, aki túlzásba viszi a szexet, valóban megőrülhet. A szexnek e veszélyekkel való összekapcsolása az oka annak, hogy - bizonyos körülmények között - a navaho indiánok támogatják az absztinenciát.
Abban viszont a különböző kultúrák is többnyire egyetértenek, hogy az életkor előre haladtával önmagától is mérséklődik az érdeklődés a szex iránt. Például a lepcsák, akik kezdetben napjában többször is szeretkeznek, 30 éves korukra napi egy alkalomra csökkentik a közösüléseik számát.
Egyes kultúrákban vallási vagy egyéb okból tiltanak bizonyos dolgokat. Számos hiedelem és babona kapcsolatos például az ondóval. A hindu vallási könyvek azt prédikálják, hogy a magfolyadék az egészség, az erő és az élet alapja. Ezért az ondót gondosan meg kell őrizni, tartózkodni kell az elherdálásától. A maszturbálást és az éjszakai spontán magömlést különösen veszélyesnek tartják, ezeket mindenképpen kerülni kell. Ez az oka annak, amiért a brahmacsarja (szexuális kontinencia, önmegtartóztatás) gyakorlása oly fontos szerepet játszik a hindu vallásban.
Az ősi hindu hiedelem szerint 32 kg étel elfogyasztásából 800 gramm vér képződik, míg ebből a vérből mindössze 20 gramm ondó keletkezik. Ez azt jelenti, ha maszturbálással vagy éjszakai magömléssel ennyit ondót a „pocsékba engedünk”, az annyit tesz, mintha 32 kg élelmet fogyasztottunk volna el hiába.
Régen Kínában is úgy vélekedtek, hogy az ejakuláció gyengíti, csökkenti a férfiasságot, vagyis elfogyasztja az erőt és megrövidíti a férfiember életét. Ezért aztán különféle módszereket használtak arra, hogy minél több ondót visszatartsanak a szeretkezések során.
