Bár a keresztény filozófusok, vallásoktatók a szexet elsősorban morális oldalról közelítik meg, a korai zsidó-keresztény tradíció számos elemet átvett az ősi primitív népek, közösségek fallikus kultuszából. Innen eredeztethető például az újszülött körülmetélésének vallási előírása, de erre utal az a - később a rómaiak által is átvett - szokás, hogy az ókori zsidók eskütétel közben kezüket a heréikre helyezték. Ez utóbbira a Genezis is hivatkozik. (Ter 23, 1-9; 48, 29) De nemcsak ez jelzi a szex szerepének a fontosságát, hanem a biblia is, különösen az Ótestamentum, mely bővelkedik szexuális leírásokkal, és mélységes aggodalmat mutat mindaz iránt, amit szexuálisan erkölcstelennek tart.
Olykor egyes bibliai személyek a feszültség pillanataiban a leányaikat ajánlják fel, hogy lecsillapítsák az ellenséges tömeget. Lót, aki egyike volt azoknak a szenteknek, akit az Isten Szodomából és Gomorrából, lányait a házát körbefogó tömegnek adta, a következő szavak kíséretében: „Nézd csak, két lányom van, akik eddig még nem voltak férfival (nem ismertek férfit): „Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok.” (1Móz 19,8). Egy hasonló aljas történet található a Bírák könyvében (19, 22-30), ahol egy férfi a lányát és az ágyasát (mellékfeleségét) ajánlja a háza ajtaján dörömbölő csőcseléknek: „… a levita fogta mellékfeleségét és kivitte nekik. Megismerték és erőszakot követtek el rajta egész éjszaka, egészen reggelig, hajnalban aztán elengedték.” És - mintha mindez nem lett volna elég a szerencsétlen asszonynak - miután a férje megtalálta „… kést fogott, megragadta mellékfelesége holttestét és tagonként feldarabolta tizenkét részre, s elküldte Izrael minden határába.”
A csőcselék lecsillapítása mellett az öreg férfiak megfiatalítására is használták a bibliai asszonyokat. A Királyok könyvében (1Kir 1, 1-4) olvashatjuk, hogy amikor Dávid már élemedett korú volt, a szolgái arra gondoltak, hogy egy fiatal szűz javíthat az állapotán: „Kell keresni urunknak és királyunknak egy fiatal leányt, aki szolgálatába áll a királynak, és gondját viseli. Ha kebleden pihen, urunk és királyunk fölmelegszik.” (1Kir 1.2) Sajnos a terv nem járt eredménnyel: „A lány igen-igen szép volt, gondját viselte a királynak és szolgálta, a király azonban nem hált vele.” (1Kir 1.4) Az Ótestamentum számos története szól fiatal asszonyok és leányok elrablásáról és szétosztásukról az Úr harcosai között. A Számok könyve 31. fejezetéből megtudhatjuk, miként viszonyult Mózes a foglyul ejtett nőkhöz: „Tüstént öljétek meg az összes fiúgyermeket, s ugyanígy öljétek meg az összes olyan asszonyt is, aki már volt együtt férfival. (Szám 31, 17) De a fiatal lányokat, akik még nem voltak együtt férfival, hagyjátok magatoknak életben. (Szám 31, 18)
Fontos illusztrálása az Ótestamentum fallikus orientációjának (irányultságának) a Dávidtól megkövetelt hozomány: „… A király nem kíván egyebet foglalóul, csak száz filiszteusnak az előbőrét, hogy így bosszút álljon a király ellenségein. … Dávid elment… és megölt kétszáz filiszteust. Előbőrüket elvitte Dávid, és egytől egyig leszámolta a királynak, hogy a vejévé lehessen." (1Sám 18, 25 és 27)
A Biblia egésze, de különösen az Ótestamentum erőteljes érdeklődést mutat a szexuális események és a nemi erkölcsök iránt. A Teremtés Könyvének 19. fejezetében két leánytestvér elcsábítja a részeg apjukat, hogy „megőrizzék a magját” és következésképpen teherbe esnek általa. A Teremtés könyvében (29. és 30. fejezet) Jákob a két nővér (Lea és Ráhel) mellett egy ágyast (Bilha) is feleségül vesz; ugyanitt a 35. fejezetben Rúben apja szeretőjével hál (1Móz 35, 22).
Az Úr - szentelt vizet használva - tesztet ír elő az asszonyok hűtlenségének megállapítására (Szám 5. 21, 22 és 27): „… Mihelyt odaadja az asszonynak a vizet meginni, ha csakugyan beszennyezte magát és hűtlenné vált férjéhez, az átokhozó víz keserű fájdalmára belehatol, úgyhogy méhe megdagad és csípője elsorvad, és az asszony átkozottá válik népe körében.”
Az Ótestamentum nagy terjedelemben tárgyalja, hogy mit tartottak szexuális devianciának. Igen szigorú törvények vannak a bestialitásról (2Móz 22, 19; Lev 18, 23 stb.), a szodómiáról (Lev 18, 22, Róm 1, 26-27), a vérfertőzésről (Lev 20, 11-21), a nemi erőszakról (5Móz 22, 25-29), más rabszolganőjével vagy jegyesével való hálásról (Lev 19, 20), a házasságtörésről (5Móz 22, 22), szüzesség elvesztéséről házasság előtt (5Móz 22, 20 és11) és a kasztrálásról (5Móz 23, 1). Az asszonyokat tisztátalannak tekintik gyermekszülés után (Lev 12, 1-8) és szankcionálják a poligámiát (5Móz 21, 15).
Az Újtestamentumban Jézus toleránsabb: elutasítja a házasságtörés súlyos büntetését (Jn 8, 3-11). Amikor az asszony büntetéséről kérdezik, a következő szavakkal válaszol: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” (Jn 8, 7). A korábbi, papi nőtlenséget ajánló hagyománnyal azonban egyetért (Mt 19, 10-12). Pál természetesen megerősíti a gondolatot, ám manapság kevés ember szimpatizálna a szigorúságával: „A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni.” (Kor 7, 8-9.)
Az ókori zsidóknál, még jóval Pál megszületése előtt, a házasság meglehetősen egyszerű művelet volt. Akkoriban ugyanis a zsidók a házasságot kizárólag az utódnemzés eszközének tekintették. Nem volt különösebb szertartás, és - miként a világ számos más részén is jellemző volt - az arajelölteket ritkán kérdezték meg, hogy kivel szeretnének házasságot kötni. Gyakori volt, hogy a menyasszonyt egyszerűen megvásárolták, és a házassági ceremónia egyedül a szexuális egyesülésből állt (Lásd: Teremtés könyve, 24).
Akkoriban nem volt szükség papra, a férfi egyszerűen csak annyit mondott kiválasztott leánynak, hogy „légy az enyém”, és a házasság máris érvényessé vált. Később, hogy a „jogszabályoknak” is megfeleljenek, az előbbi mondat további szavakkal egészült ki: „Légy az enyém Mózes és Izrael törvénye alapján.” A zsidók nem engedték a házasságot a gyermekszüléshez túlságosan öreg vagy fiatal nők számára, és ha a feleség néhány év múltán sem szült gyermeket, a férj köteles volt elválni asszonyától, és újra megházasodni, hátha ezúttal több szerencséje lesz. Általánosan elfogadott volt, hogy az utód létrehozása kizárólag az asszonyon múlik, ezért a sikertelen fogantatást sohasem a férfi terméketlensége jelének tekintették. Az utódok létrehozását oly nagy becsben tartották, hogy az állatok kasztrálása is tiltott volt, egy férfié pedig kettős gyilkosságnak számított. Emellett a zsidók igen fontosságot tulajdonítottak a házasság előtti szüzességnek is - legalábbis a nők részéről. Ha a frissen házasult nő nem tudta igazolni a nászéjszakát követő reggelen a ruháival, illetve a nászágy lepedőjével, hogy szűzen ment férjhez, halálra kövezés várt reá (5Móz 22, 13-21).
A zsidók a maszturbálás miatt ugyancsak nagyon aggódtak. A Zohár* az önkielégítést az összes bűnök legsúlyosabbikának tekinti, és a tilalmak olykor igen széleskörűek voltak. Feljegyezték például, hogy a zsidóknak tilos volt a hátukon fekve aludniuk, nem viselhettek szűk nadrágot, nem érinthették meg a péniszüket vizelés közben, attól félvén, hogy ez által nem kívánt ejakulációt okozhatnak. Ezzel ugyanis az isteni törvény sérül, mivel a férfi magját nem a nőnek adja, hogy abból magzat legyen. Ennek fényében a zsidókat - érthető módon - nagy buzgóság töltötte el az utódnemzés iránt, és kétszer akkora, hogy zsidót nemzenek. Az ortodox zsidó valósággal irtózott attól a gondolattól, hogy egy keresztényt (gojt) vegyen feleségül, de a korai keresztények is hasonlóképpen ódzkodtak a zsidóktól. A közösülést egy zsidóval a bestialitáshoz (állattal való fajtalankodáshoz) hasonló bűnnek tekintették, és az elkövetőjére ugyanolyan büntetés (vezeklés) várt.
A későbbiekben a zsidó-keresztény kultúra szexualitáshoz való viszonya - mely kezdetben még sokat megőrzött az ősi termékenységi és fallikus kultuszokból - fokozatosan elmozdul az ellentétes oldalra, és egyre inkább aggodalmas félelemmel tekint minden szexuális jelenségre. A szex és az asszonyok iránti ellenséges érzést elsősorban a papi nőtlenség és az ezzel párhuzamosan kialakuló antifeminista hisztéria táplálja. A nemi érintkezés a fajfenntartás érdekében szükséges rosszá degradálódik, szerepe nem több mint az utódok létrehozása. A középkorra valósággal szállóigévé válik Szent Ágoston mondása: „Inter faeces et urinam nascimur” (ürülék és húgy között születünk), mely alkalmas lehet arra, hogy elvegye az emberek kedvét a testi szerelem gyakorlatától.
A zsidó-keresztény „nőgyűlölet” a primitív közösségek olyan tabuiból eredeztethető, mint az ősi közösségek neurotikus félelme a menstruációs vértől. Ennek nyomai - hangsúlyozva a vér szent természetét, és kiemelve azt, hogy minden tisztátalan, amit menzesze során az asszony megérint - már az Ótestamentumban (Lev 15, 19-25) is megjelennek:
„Amikor a nőnek vérzése van, és ez a havi vérzés, maradjon hét napig tisztátalanságban. … Minden fekvőhely, amelyre ilyen állapotban lefekszik, tisztátalanná válik, s minden bútor, amelyre leül, tisztátalannak számít. … Ha a férfi vele hál, osztozik tisztátalanságában, s ő is tisztátalan lesz hét napig, s az ágy is tisztátalanná válik, amelyen alszik.”
Szent Pál a tabuként kezelt szexet és az antifeminista hagyományt egyaránt magáévá teszi. Timóteusnak írt 1. levelében szerénységre, tisztességes és szemérmetes öltözködésre inti az asszonyokat, és figyelmezteti őket, hogy mindig legyenek a férfiak szolgálatában: „Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást. Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.” Szavai igazolásaként megjegyzi, hogy „Teremtésben is Ádám volt az első. Éva utána következett.” A Korintusiaknak írt 1. levelében lényegében ugyanez olvasható, vagyis nem a férfit teremtették a nőnek, hanem a nőt a férfi számára.
Bár szerinte a legjobb, ha a férfi asszonnyal nem érintkezik, mégis azt mondja, hogy „… legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje.” Ugyan jobb szerinte asszony és szex nélkül élni, de ha nem megy, inkább kerítsünk asszonyt, hogy elkerüljük a paráználkodást: „A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni.”
[Forrás:
G. L. Simons: Sex and Superstition, Abelard-Schuman, London, 1973
http://szentiras.hu/
http://biblia.hit.hu]
* A kabbala széles körben legfontosabbnak tartott írásműve.