Talán nem mindenki számára ismert, hogy mai konyhánk elmaradhatatlan „kellékét”, a paradicsomot egykoron „szerelem almájának” is nevezték. Sőt a bibliai történetnek létezik egy olyan változata, mely szerint nem alma, hanem paradicsom volt az a gyümölcs, mellyel az Édenkertben Éva megkísértette Ádámot. Talán ez magyarázhatja azt, hogy Németországban régebben gyakran „Paradise apfel” (az Éden almája) néven hivatkoztak rá.
Ez azonban nem igaz, ugyanis a paradicsomnak Amerika az őshazája, ahol az antropológusok szerint már i.e. 500 körül ismerték. Az Európába a spanyol hódítók által behozott növény neve eredetileg ’xitomatl’ volt. A gyümölcsöt jelentő ’tomatl’ név, melyből a paradicsom - több európai nyelvben is használt - tomato elnevezése származik - valójában egy másik (a paradicsomhoz hasonló) növényt jelzett, melynek azonban a gyümölcsei kisebbek és zöldes-sárgás színűek voltak. Ez utóbbinak - melyet a közép-amerikai konyha ma is használ - napjainkban ’tomatillo’ a neve. Ugyanakkor az olaszok pomo d’oro-nak (arany alma) nevezték el a paradicsomot, feltehetően azért, mert az elsőként Európába érkezett paradicsomok sárga színűek voltak. A franciáknál pedig - abban a hitben, hogy vágyfokozó hatása van - a „pomme d’amour” (szerelem almája) nevet adták e gyümölcsnek.
1640-ben egy touloni nemesember tisztelete kifejezéseként négy paradicsompalántát ajándékozott Richelieu bíborosnak. Később a férfiak ugyanezzel a gesztussal a szerelmüket jelezték a kiválasztottaik számára. Mivel a paradicsomot afrodiziákumnak tartották, a hajadon lányok nem mertek addig enni belőle, míg igent nem mondtak az esküvőjükön. A forradalom idején már megoszlott az emberek véleménye. Színe miatt sokan a vérontással társították, ezért különösen nagy népszerűségnek örvendett a vörös sapkás republikánusok körében. Mivel a céljuk az arisztokraták lefejezése volt, nyugodt lélekkel ehették, sőt a piros színű gyümölcs fogyasztása az elköteleződésüket jelezte a forradalom mellett. Ezért - ellentétben az arisztokratákkal, akiknek e gyümölcs a vérszomjas hordák talizmánját jelentette - a köztársaságpártiak körében gyorsan népszerű lett, mint párolt köret, vagy nyári saláta.
Észak-Európában a paradicsom jó ideig csak dekorációs célokat szolgált, a 16. század előtt csak ritkán volt látható a Brit-szigeteken. Mérgezőnek hitték, mert a növény egyes részei nagyon hasonlítottak a mérgező és a maszlagos nadragulyára. A fekete csucsor család egyik tagjaként, a paradicsom gyökerei és levelei szolanin nevű idegmérget tartalmaznak, ezért maga a növény valóban mérgező. Ez magyarázhatja az észak-európai népek idegenkedését e növény használatától, és azt is, hogy az angolok miért nem lelkesedtek a paradicsom étkezési kipróbálásától.
Ráadásul a hiedelemnek némi alapot adott, hogy a módosabb emberek ónötvözetből készült edényeket használtak a főzéshez, és a magas savtartalmú zöldségek hatására az edényből kioldódott egy kevés ólom, ami azután az ételbe kerülve mérgezést, olykor halált okozott. Ez a leggyakrabban a paradicsom esetében következett be. Csak a 17. század közepe táján tudták meg, hogy azért „pomme d’amour” a paradicsom francia neve, mert vágyfokozó hatással bír. Ennek hatására rövid idő alatt Anglia-szerte elterjedt a termesztése, de csak addig, míg Oliver Cromwell hatalomra nem került. Mivel a puritánok uralma alatt minden élvezet (valós vagy elképzelt) bűnnek számított, a Cromwell kormány betiltotta e „kártékony zöldség” termesztését és fogyasztását. Különösen azt tekintették súlyos vétségnek, ha egy hajadon vagy egyedülálló hölgy evett paradicsomot.
Ugyanakkor a folklór szinte kezdettől fogva pozitívan viszonyult a paradicsomhoz, az idő múltával egyre többen a jó szerencse és az anyagi jólét jelének tekintették. Azt mondták, egy nagy piros paradicsom az ablakban, távol tartja az ártó szellemeket. Ha pedig a kandallópárkányra teszik, prosperitást hoz a házra. Talán emiatt lettek népszerű talizmánok a paradicsom alakú tűpárnák. Ugyanis az olyan években, amikor nehéz volt paradicsomhoz hozzájutni, egy homokkal vagy fűrészporral töltött, paradicsom méretű szövetlabdával (tűpárnával) helyettesítették.
Akkoriban a tűpárna nemcsak arra szolgált, hogy benne tárolják a tűket és a gombostűket, hanem - mivel a tűk meglehetősen drágák voltak - a tulajdonosuk gazdagságát is hirdették. A viktoriánus kor leánya büszke volt a társalgója tűpárnákkal teli polcaira, azonban gyűjteményének a paradicsom volt a koronaékszere.
A gyarmati idők Amerikájában eleinte csak néhány bátor lélek merészelte megkóstolni a paradicsomot. Bár egy 1604-ben publikált könyv szerint „a paradicsomok nedvdúsak és ízletesek”, a kolonialisták szinte egyöntetűen mérgezőnek tartották őket. A gyarmatok közül egyedüli kivétel a franciák által megszállt Louisiana állam volt. A rettenthetetlen Thomas Jefferson volt az egyike az első amerikaiaknak, aki paradicsomot evett, 1781-ben minticelloi birtokán egy vékányit termesztett. Igazán népszerűvé azonban csak a polgárháborút követően vált, de akadtak, akik még az 1900-as évek elején sem mertek fogyasztani belőle. Pedig ekkor már aligha lehetett értelmes magyarázatuk rá, hiszen jogszabály is rendelkezett a paradicsomról. Ugyanis a 19. század végén az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága - a vámszabályok alkalmazása szempontjából - a paradicsomot jogilag zöldségnek minősítette. Noha botanikailag a paradicsom egy bogyós gyümölcs (bogyói némelyikének a tömege a 2 kg-ot is meghaladhatja), a nagy tekintélyű testület - hosszas mérlegelés után - azzal érvelve döntött így 1893-ban, hogy számos ételnek egyik legfőbb alkotórésze, kiterjedten használják levesekben, valamint szószokban, nem hozzávalója az édességeknek, vagyis a felhasználását tekintve nem igazán sorolható gyümölcsök közé.
Bár az őshazájában a paradicsomot - az evés mellett - gyógyászati célokra alkalmazták: a Mexikóban élő totomac indiánok lázcsillapítóként használták, pakolásként ricinuslevélre helyezett nyers paradicsomot tettek a beteg hasára; a maják pedig a paradicsom péppé zúzott leveleit a különféle bőrpanaszokra és a begyulladt torokra ajánlották, Európában eleinte többnyire tartottak ettől a növénytől.
A 18. században még sokan hitték, a paradicsom elfogyasztása rákot okoz. Ezzel szemben a valóság az, hogy akiknek paradicsomban gazdag az étrendjük - a gyümölcsben található likopin* miatt - kisebb valószínűséggel kapnak el bizonyos rákbetegséget, például tüdő-, prosztata- vagy gyomorrákot. (Forrás: American Institute for Cancer Research) Ez a hiedelem olyannyira elterjedt, hogy komoly erőfeszítésekre volt szükség a cáfolatához. Pedig a valóságban ez az egyik legegészségesebb gyümölcs. Megédesíti a vért, gyógyítja az álmatlanságot. Érdekes módon, később mégis egy hasonló, újabb keletű hiedelem alakult ki róla. Azért vélték veszélyesnek, és tiltották el a gyermekeket a paradicsomevéstől, mert megfigyelték, hogy a madarak sohasem csipkedik meg, és a férgek sem fogyasztanak belőle.
Sokáig tartotta magát egy másik babona is: azt hitték, hogy a paradicsom magvai vakbélgyulladást okoznak. Az olaszok - hogy ne kockáztassák az emberek egészségét - kisajtolták a magvakat és az így nyert olajat szappan készítésére használták.
A görögök még az 1800-as években is meggyőződéssel állították, hogy ha egy várandós asszony paradicsomot eszik Szent Simon napján, a gyermekének anyajegye lesz.
Míg egyes orvosok elmarasztalták a paradicsomot, mások kifejezetten ajánlották gyógyászati célból. Egy 1901-ben publikált orvosi könyv szerint, ha a hámozott paradicsomból készített, cukorral alaposan megédesített paradicsomszirupból minden félórában adunk egy teáskanállal a csecsemőnek, kigyógyul a kolerából. Alabamában helyenként még ma is úgy tartják, hogy a paradicsom evése jó hatással van a májrenyheségre.
A képzettebb doktorok gyorsan rájöttek, hogy a paradicsom fogyasztása megelőzi a skorbutot és a farkasvakságot, sőt voltak, akik a levét az asszonyoknak bőrápolóként ajánlották.
De nemcsak az egészség megőrzésében lehet pozitív a hatása, a kertészek azt mondják, hogy megóvja az almafákat a penészgombák támadásától, ha télen az ágaikra kiszáradt paradicsomszárakat aggatnak. Mások szerint az is jó, ha a növényt elégetik a fa alatt, és hagyják, hogy a füstje felszálljon az ágak közé.
És ha eddig paradicsomról volt szó, nem feledkezhetünk meg a Polinéziában élő, kannibál paradicsom néven ismert, rokonáról sem. Bár az ízéről megoszlanak a vélemények, ezért nem merem ajánlani, azonban a kannibálok szerint a gyümölcséből készült szósz - megkönnyítve a rágást és az emésztést - remekül illett az emberhús mellé, a leveleiből pedig kiváló zöldsaláta készült hozzá.
Paradicsommal álmodni családi boldogságot, elégedettséget és harmóniát szimbolizál. Az elfogyasztása álomban pedig jó egészséget prognosztizál. Ha viszont azt álmodjuk, hogy paradicsommal dobálunk valakit, az a neheztelésünk, csalódottságunk jele, vagy arra utalhat, hogy nagyon unalmasnak, a várakozásunktól messze elmaradónak találunk valamit.
* A likopin molekula 40 szénatomot és 56 hidrogénatomot tartalmaz, molekulájában a szénatomok hosszú láncba rendeződnek, aciklikusan, tehát nem ismétlődve. Az úgynevezett karotinoidok családjába tartozó festékanyag, amely antioxidáns hatású. A likopin sok növényben, gyümölcsben, bogyóban előfordul, a paradicsom mellett első helyen a görögdinnye és a csipkebogyó emelhető ki.