A nálunk kerti máknak nevezett ópium mák e távoli, szegény rokona, elsősorban a gabonatáblák kísérő növénye, a szántók szélén, a parlagokon él. Régebben gyakran eltűnt, amikor felhagytak a föld művelésével. Napjainkban ugyanezt a vegyszeres gyomirtók miatt teszi. Az ókori görögök kezdettől fogva azt gondolták, hogy a gabonák társa (azaz nem egy gyomnövény, mint aminek ma tartják), mely Aphroditének, a vegetáció istennőjének a virágja. Hasonlóan vélekedtek róla a rómaiak is, akik virágjait Ceresnek, a gabonafélék istennőjének szentelték. Lehet, hogy - miként azt Grigson* sugalmazta - a pipacsra úgy tekintettek, mint a tápláló gabona mellett növő életerőre. Valószínűleg ezért nem volt nehéz elfogadni, hogy a pipacsok tömeges megjelenése természetes következménye a csatáknak, miként az Waterloo, vagy a későbbi háborúk után történt. A pipacs így idővel az ott elhullajtott vér szimbólumává vált.
Talán emiatt is alakulhatott ki nyugtalanító érzés a pipaccsal kapcsolatban. Az ír asszonyok még megérintésétől is féltek, a házba bevinni pedig különösen balszerencsésnek tartották, mert ezzel betegséget hozhattak a lakókra. Észak-Európában és Belgiumban attól tartottak, hogy a pipacs letépése zivatart okoz, de hasonlóképpen vélekedtek róla Wiltshire-ben (Megye Délnyugat-Angliában) is. Ha viszont az épület tetején nőtt, védelmet nyújtott a villámok ellen. Ezek után nem véletlen kapta sokfelé a villám növény nevet. Egy másik - a 16. században, a belgiumi Liège környékén feljegyezett - babonás hiedelem arra intett, hogy ne engedjék meg a gyerekeknek a pipacsok leszakítását, mert ettől éjszaka bepisilnek. Érdekes, hogy ezt az intelmet helyenként még a 20. század elején is betartották.
Dinan (település Bretagne keleti részén) környékén élők szerint a pipacs úgy keletkezett, hogy az Isten megbüntette a mákot, mert az túlságosan büszke volt a küllemére, és megengedte, hogy a Sátán megérintse őt. A virágján a fekete pöttyök az ördög kezének a nyomai. Feltehetően ezzel lehet kapcsolatos Warwickshire (Megye Nyugat-Közép Angliában, itt található Strattford Upon Avon, Shakespeare szülőhelye) lakóinak az a babonás tilalma, hogy a gyerekeknek véletlen sem szabad megérinteniük a pipacsot, mert különben a kezeiken szemölcsök nőnek. Egyesek még ennél is jobban féltek tőle, úgy tartották, hogyha a szemekre helyezik őket, vakságot okoznak. Ezért lehettek a pipacsnak olyan elnevezései, mint a „világtalan szemek”, vagy a „vak ember”. De voltak, akik az értékeit is észrevették, és „fejfájásnak”, vagy „agymunkának” hívták, arra utalva, hogy sikeresen kúrálható vele a fejfájás. Egyes norfolk-iak (Norfolk - megye Kelet-Angliában) azt mondták, enyhíti a másnaposságot, mások szerint viszont épp ellenkezőleg, az okozója volt.
Wiltshire-ben sokan gondolták azt, hogyha a pipacsot kihúzgálják, vagy kitépik a gabonák közül, az fejfájást, vagy mennydörgést és villámlást okoz. Emiatt többfelé a viharvirág, vagy mennydörgés nevet kapta. A „kevésbé félősek” szerint a leszakított pipacs csak akkor okoz bajt (mégpedig fülfájást), ha a virágját a fülre helyezik. Somerset (megye Délnyugat-Angliában) környékén viszont a pipacsból készített borogatást épp az ellenkezőjére, a fülfájás enyhítésére használták.
Egy meglehetősen különös praktikát jegyeztek fel Svájcban, mely az igazmondás, a szavahihetőség eldöntésére szolgált. A kérdéses személynek pipacsszirmot helyezték a tenyerébe, majd megkérték, hogy tapsolás céljából üsse össze a tenyereit. Ha a pipacsvirág némi zaj kíséretében összetört, akkor minden rendben volt, megbízhatónak tekintették az illetőt. Ha viszont a tapsolásnál nem hallatszott hang, nem sok reményt fűztek hozzá. Az amerikai Lousiana államban az első gyermek nemét jósolták meg a pipacs segítségével. Ehhez leszakítottak egy pipacsvirágot, és - miután szétválasztották a csészeleveleket - megfigyelték a szirmok alakját. Ha nadrágot formáztak fiúgyermek, ha viszont összenőttek, leány volt a prognózis.
Wiltshire-ben pipacsbort készítettek a virágszirmaiból. Állítólag meglehetősen mámorító volt. A pipacs virágszirmai orvoslási célt is szolgáltak, ha másképp nem, legalább megszínezték a gyógyíreket. De a régi receptekben közvetlen utalásokat is találhatunk a pipacs virágára. A hagyományos kínai gyógyászatban például mind a gyökerét, mind a virágját a sárgaság kúrálására ajánlották. Emögött az a doktrína állhat, hogy a növény sárga színű nedve gyógyítja a sárga betegséget. A másik dogma szerint - mivel a gumói nagyon hasonlítanak az emberi fej alakjára - jól használható a pipacs a fej betegségeinek - például a fejfájás és a migrén - kúrálására. Egy 15. századi füveskönyv a migréntől vagy fejfájástól szenvedőnek azt tanácsolja, hogy szedjen össze néhány pipacsfejet, áztassa be őket ecetben, és ebből készítsen a homlokára, vagy a halántékára pakolást.
A pipacs virágaiból készített szirupot néhol még ma is használják a köhögés csillapítására, Franciaországban a szamárköhögésben szenvedő kisdedekkel itattak pipacsfőzetet. Dél-Uist-on (sziget a Külső Hebridákban) a mamák még a múlt század elején is a pipacsvirágokból kisajtolt folyadékkal csillapították a csecsemők fogzását, és pipacsfőzetet használtak a fülfájás enyhítésére. A vadmáknak valóban van némi nyugtató, illetőleg fájdalomcsillapító hatása, de közel sem akkora, mint nemes rokonának, a máknak.
Egy régi walesi altatóital receptje a következő: Főzd meg a pipacsfejeket komló nélkül készített világos sörben, s ha ezt megitatod a pácienssel, hamarosan mély álomba merül. Skóciában a Magasföldön pipacs levét csöppentették a gyerekek ételébe, hogy jól aludjanak. Hill (Sir John Hill (1714 – 1775), angolt botanikus) pipacsszirupot ajánlott az alvászavar kúrálására. Valószínűleg e nyugtató, álmosító hatása miatt használták régen a pipacsot a mentális zavarok kezelésére. Egy középkori recept szerint az őrjöngés és az őrültség gyógyítására egy kanálnyi pipacs párlatot kevertek a beteg italába. Éjszakára pedig pipacsolajban beáztatott gyapjút tettek a beteg homlokára és halántékára, az orrlyukaiba pedig - ugyancsak pipacspárlatban áztatott - tollakat dugtak.
Míg a viktoriánus idők virágnyelvében az örömöt vagy a vigaszt szimbolizálta, az angolszász világban a pipacs mára az emlékezés jelképévé vált. Virágja az Emlékezés napján** - melyen országszerte az első és második világháborúban, valamint az olyan korlátozott méretű fegyveres összecsapásokban, mint a Falklandi-szigeteki vagy az öböl háború, elesett katonákra emlékeznek - hagyományos viselet az Egyesült Királyságban. A piros színű papírpipacsokat, melyeket ezen a napon az emberek a ruhájukra tűznek, a fegyveres erők leszerelt, vagy obsitos katonái készítik, és a Brit Királyi Légió tagjai árusítják. Ezen a napon a templomokban országszerte emlékmiséket tartanak, a White Hallban pedig pipacskoszorú elhelyezésével és a veteránok felvonulásával emlékeznek a hősi halottakra.
Pipaccsal álmodni arra utal, hogy áldozatot hoztunk, vagy kellene vállalnunk. Emellett az emlékezés szimbóluma is.
* Geoffrey Edward Harvey Grigson (1905 – 1985), brit író, költő, kritikus és természetbúvár.
** A november 11-éhez közelebb eső vasárnap.