Bár nálunk csak a középkorban (a 15. század táján) jelent meg a nemesi konyhákban, tőlünk délebbre – a Földközi tenger térségében – már évezredek óta jól ismert ez a Délkelet-Ázsiában őshonos, kellemesen édeskés illatú és sokoldalú jótékony hatásáról híres fűszer. Az első írásos feljegyzéseket a Bibliában találhatjuk róla.
Salamon király az Énekek énekében (Én; 4,13-14)* az értékes fűszerek között említi meg a fahéjat. Másutt (2Móz, 30, 22-25)** azt is megtudhatjuk róla, hogy ez volt az egyike azon fűszereknek, melyet Mózes használt a tabernákulum (sátorszentély) felszentelésére.
De nemcsak Salamon és Mózes értékelte nagyra a fahéjat, hanem – amint azt Idős Plinius A Természet históriája című enciklopédikus művének 12. könyvében olvashatjuk – Vespasianus császár is. Ő volt az első a rómaiak között, aki – közel kétezer éve – fahéjfüzérekkel szenteltette fel a Capitoliumot és a Béke templomát.
Az ókori feljegyzések azt állítják, hogy egyedül az ősi Arábia papjai rendelkeztek a fahéj begyűjtésének a jogával. Közülük a legmagasabb rangban lévő osztotta szét az értékes fakérget, az első nyalábot meghagyva a Napnak. Miután mindenki hozzájutott a „járandóságához”, megvárták, míg a Nap meggyújtja az oltáron szent tüzet, ezután a főpap áldozatot ajánlott fel a számára.
A korabeli legendák szerint, amikor Nagy Sándor tengeren volt, a messzi part felől érkező fahéj illatából jött rá, hogy Arábia közelében járnak.
Theophrasztosz ((Kr. e. ~371 – ~287) nagy hírű filozófus-természettudós volt, Arisztotelész utóda) azt meséli, hogy a fahéj gyakran mérges kígyókkal teli völgyekben tenyészett és azok, akik begyűjtötték, kénytelenek voltak bandázst viselni a kezeiken és a lábaikon. Hérodotosz azt írja, hogy a fahéjat a főnixmadár fészkéből gyűjtötték.
A középkorra némiképp módosított legenda szerint ez úgy történt, hogy összeszedték a fészekből kihullott fahéjdarabokat, vagy amelyeket nyílvesszővel sikerült kilőniük belőle. Ez azonban Bartholomaeus Anglicus*** szerint csak merő kitaláció, aminek az egyetlen célja az volt, hogy minél drágábban adhassák el a terméket.
India muszlimjai körében egykoron elterjedt hiedelem volt, hogy ugyanannak a fának a kérge a fahéj, melynek virága a szegfűszeg és gyümölcse a szerecsendió. Sőt, egyes középkori „botanikusok” a fentiek mellett még a gyömbért is e csodálatos fa ajándékának tekintették. E fa virágainak párlata édességével magasan kiemelkedett a többi ital közül. A levelei szegfűszeg olajat teremtek, a gyümölcséből préselt olajból Sri Lankán egykoron gyertyákat öntöttek, melyeket kizárólag csak a királyok használhattak.
A kínaiak által gui-nak nevezett mitikus fahéjfa (vagy kasszia fa) a Hold palotájának a kertjében nő. A Hold tündér legendája szerint a „kasszia fa oly buján tenyészik, hogy ha szabadon nőhetne, teljesen beárnyékolná a hold fényét. Ezért ezer évenként vissza kell vágni.” A mese egy másik változata szerint a holdon él egy Vu Kang (vagy Vu csi) nevű ember, akit azért küldtek oda, hogy kivágja ezt a hatalmas fahéjfát, azonban hiábavaló az igyekezete, mert a fejszecsapások rögtön behegednek. Emiatt a kínai „Sziszüphosz” időtlen idők óta, örökké a fát vágja.
Az itteni fa virágainak nagyon vonzó és elragadó illatuk van. Ezért a „letör egy fahéj ágat” kifejezés azt jelenti, hogy „átmegy az államvizsgákon” – mivel ilyenkor az egyénnek jó szaga (jó reputációja) lesz mindenhol. Hasonlóan értelemben beszélnek az emberek „fahéj gyerekekről” és „orchidea unokákról.” De nem árt vigyáznunk a fahéj idiómákkal, mert a „fahéjág törés és felszállás a sárkányra” kifejezés a szexuális közösülésre utal.
A fahéj az ősi kínai kalendárium nyolcadik hónapjában szökik virágba, vagyis egy őszi virág. Őszibarackfa virágokkal együtt ábrázolva „a hosszú életet és a korlátlan ideig tartó megbecsülést” szimbolizálja.
Távol keleten a fahéjat gyakran használják füstölőként, egy keveset belőle faszénen elégetnek, mert úgy tartják, segíti a meditációt és a jövőbelátást. A Görögországhoz tartozó Rodosz szigetén még ma is része az esküvői ceremóniáknak, hogy a menyasszony kezeit fahéj olajjal szentelik meg, Jerseyben pedig a fahéj-víz a keresztelés elmaradhatatlan kelléke.
Régen az emberek – hogy védelmet nyerjenek a fertőzések ellen – illatos gyantákból készített labdacsokat hordoztak magukkal, melyek – az egyéb aromás anyagok mellett – rendszerint fahéjkérget is tartalmaztak. Spanyolországban a fahéjat helyenként még ma is használják a veszettség kúrálására. Egy kanálnyi fahéj, vízzel elfogyasztva népi gyógyír volt Alabamában a fejfájásra. A tejben elkevert fahéjőrlemény állítólag hatásosan kúrálja a dizentériát, az erős fahéjtea a mumpsz kezdetén mérsékli a panaszokat, és megelőzi a szövődmények kialakulását. Illinoisben fahéjat helyeztek a szemölcsre, hogy megszabaduljanak tőle. A fahéjjal ízesített brandy állítólag jótékony hatású a meghűlés vagy az influenza kezdeti időszakában.
Fahéjat látni vagy illatát érezni álomban arra utal, hogy az álmodónak egy kicsit „meg kellene fűszereznie az életét.” Nagyobb változatosságra, új célokra lenne szüksége. Más megközelítésben a fahéj megújulást, megtisztulást jelezhet.
* Paradicsomkert nőtt rajtad: gránátalmák édes gyümölcsökkel, ciprusok nárdusokkal; nárdus és sáfrány, illatos nád és fahéj, sok tömjénfával, mirha és aloé, sok drága balzsammal.
** Majd így beszélt Mózeshez az ÚR: Végy finom balzsamot és folyékony mirhát ötszáz pénzért, balzsamos fahéjat feleannyiért, azaz kétszázötven pénzért, balzsamos nádat is kétszázötven pénzért. Végy kassziát is ötszáz pénzért a szent sekel szerint, és egy hín olivaolajat. Készíts belőle felkenésre való szent olajat, vagyis fűszerezett olajkeveréket, ahogyan a kenetkeverő elkészíti. Ilyen legyen a fölkenésre való szent olaj.
*** 13. században élt skolasztikus bölcs, a ferences rend tagja, a középkorban nagy népszerűségnek örvendő 19 kötetes enciklopédia (De proprietatibus rerum) szerzője.