A Közép-Ázsiából származó fokhagyma az egész világon jól ismert fűszer, gyógyszer, ajzószer, sőt varázsszer is. Régi füveskönyvekben, mint bujaságra serkentő szer szerepelt, de feltételezték róla, hogy képes meggyógyítani a boszorkányság által előidézett impotenciát is.
Az ősi egyiptomi orvosok isten ajándékának tartották, a Kheopsz-piramis építésekor - az elmaradhatatlan lapos kenyér és a sör mellett - a nehéz fizikai munkát végző rabszolgáknak gondosan kiporciózták a napi fokhagymaadagjukat, mivel úgy tartották, hogy az távol tartja a betegségeket, növeli az erőt és az állóképességet. A fáraók idején Egyiptom egyes részein bálványként imádták, a dél-egyiptomi Pelusium városában oly nagy a fokhagyma kultusza, hogy enni sem mertek belőle. Tutanhamon uralkodása idején fizetőeszközként használták, 15 font fokhagymáért egy egészséges férfi rabszolgát lehetett vásárolni. Egykori fontosságát jellemzi, hogy miután a nagy fáraó sírját a 20. század elején feltárták, a szobákban a földön fokhagymákat találtak.
A fokhagymáról, mint élelemről az Ótestamentum is említést tesz, amikor Mózes kivezette a zsidókat Egyiptomból, az emberek az élet finomságai közül a hal, az uborka, a dinnye, a póréhagyma, a vöröshagyma és a fokhagyma hiányára panaszkodtak, sokan még a mannánál is többre tartották.
Eredetére számos mitikus elképzelése született. Mohamednek, a nagy vallásalapítónak tulajdonítják azt a történetet, mely szerint, amikor a Sátán kiűzetett a Paradicsomból, a bal lába nyomán fokhagyma, a jobb lába nyomában pedig hagyma sarjadt a földből. Egy másik sztori szerint a fokhagyma Aszurának, a démonok fejedelmének földre hulló vércseppjeiből nőtt ki, amikor Dzsanárdana (Visnu egyik elnevezése) lefejezte.
Vergilius a második eclogájában (idilljében) elmondja, hogyan használta Thestylis orvosságként a kakukkfű és a fokhagyma főzetét a kígyómarás gyógyítására, Homérosz pedig arról ír, hogy Odüsszeuszt a fokhagyma segítette a megmenekülésben Kirké rabságából.
A görög atléták jókora adag fokhagymát fogyasztottak a versenyek előtt, a katonák pedig ugyanezt tették, amikor ütközetbe indultak. A római légiósok serkentőként fogyasztották. Mivel a generálisaik úgy tartották, hogy kurázsit ad a seregeiknek, a meghódított országokban fokhagyma ültetvényeket hoztak létre, abban a reményben, hogy ez a bátorság a csatamezőre is átszáll. Önbizalmat adott a koreaiak számára is, akik - abban a hitben, hogy a szagát a tigris ki nem állhatja - mielőtt a hegyeken átkeltek, jókora adag pácolt fokhagymát elfogyasztva merítettek bátorságot maguknak.
A fokhagyma mágikus védelmező ereje ugyancsak régóta ismert, használata Európában a görögök révén terjedt el. Elsőként a görög bábáknál volt szokás, hogy az ártó szellemek távol tartására fokhagymagerezdeket akasztottak a szülőszoba ajtajára. Hogy a háziállataikat se fenyegesse veszély, sokan az útkereszteződésekben lelhető kövekre tett fokhagymagerezdekkel próbálták meg rossz irányba „navigálni” őket. Másrészt a kihelyezett fokhagyma egyúttal Hekaté, a varázslás, a sötétség és az éjszaka istennője számára vacsoraként is szolgált, akitől az ajándékért cserébe védelmet reméltek.
A középkori Európában az emberek sokfelé fokhagymából készült amulettet hordtak, hogy elűzzék maguktól a gonosz szellemeket. Ugyanebből az elgondolásból aggattak fokhagymafűzért bejárati ajtóik fölé. A nagyobb biztonság érdekében egyes emberek a házaik ablakaiba is fokhagymát raktak, a nyakukba pedig elalvás előtt fokhagyma füzért akasztottak. A hagyományos szelleműzési praktika előírása szerint a gonosz megjelenése esetén a bejárati ajtóra felakasztott fokhagymakoszorúról le kellett csípni egy gerezd fokhagymát, és jó messzire dobni, hogy magával vigye a szellemet.
A fokhagyma varázsszerként való alkalmazása végigkísérte az emberi élet minden nevezetes időpontját és időszakát: a ház alapzatába vagy a küszöb alá ásva az egész házat óvta a bajtól; esküvőn a vőlegény zsebében hordta, a gyerekágyas lepedőjébe dugták, a rontástól vagy kicseréléstől féltett újszülött bölcsőjébe tették. Az esküvői csokrok ezért eredetileg olyan erős fűszerekből álltak, mint a kakukkfű vagy a fokhagyma, és a céljuk a rossz szellemek elriasztása, meg a mosdatlan emberek rossz szagának közömbösítése volt.
A vánkos alá tett fokhagymát hatásosnak tartották a boszorkányok rontása ellen, de csak akkor, ha utána a látogatók háromszor ráköptek az újszülöttre. A gonosz távol tartásának egyik legjobb módszere, ha a terhes asszony amulettként egy kis zacskóban, három fokhagymagerezdet hord a nyakában. Még a fokhagymaillatú, csípős, keserű ízű megszáradt bűzaszatról is azt tartja a népi hiedelem, hogy az ördög ezzel a szerrel csábítja magához az alvilágba a szexuális örömök élvezőit.
A vámpírok ellen nemcsak lámpa vagy mécses gyújtásával, egy feszület vagy egy vasdarab felmutatásával, harangozással védekezhetünk, hanem fokhagymával is, amelyet közismerten nagyon utálnak. Ennek érdekében hordható nyakban, felakasztható az ajtókra, ablakokra, vagy be kell dörzsölni vele a kéményt és a kulcslyukakat. Egykoron a szúnyogcsípés okozta betegségeket a „vámpír érintésének” tekintették, ezért a kéznél lévő fokhagyma szúnyogriasztóként is szolgált.
Az indiai özvegyek régen azért éltek elkülönítve, hogy maguk készítsék el az ételüket, amelyben nem szerepelhetett hús, hagyma, fokhagyma vagy más fűszer, mert ezek valamennyien izgatószernek minősülnek, az özvegyekkel szemben viszont elvárás volt, hogy elfojtsák a szenvedélyeiket. Bár a tilalmat az elfogyasztását követő balszerencsével magyarázták, valószínűleg a szenvedélyfokozó hatása miatt nem volt megengedett étel a tibeti szerzetesek és szerzetesnők számára sem.
Gyógyászati célú felhasználása évezredekre nyúlik vissza. Az ősi szanszkrit írások szerint már 5000 évvel ezelőtt gyógyítottak vele, és legalább 3000 éve a kínai orvoslásban is alkalmazzák. A kínaiak szerencsenövénynek tekintették, és hatásos ellenméregnek vélték mindenféle mérgezés esetén, valamint fertőtlenítéshez is használták. Az egyiptomiak, babiloniak, görögök és rómaiak ugyancsak kiterjedten alkalmazták a fokhagymát a különféle betegségek gyógyításra. A görög Püthagorasz a fokhagymát a fűszerek királynőjének nevezte. Hippokratész vizelethajtóként, légúti megbetegedésre, emésztési és menstruációs zavarok, mellkasi panaszok, fogfájás és epilepsziás roham ellen javasolta. Galénosz elsősorban a fertőző betegségek és mérgezések elleni hatását dicsérte. Dioszkoridész, az 1. században élt görög katonaorvos pedig a szívproblémák kezelésében játszott szerepét emelte ki. Idős Plinius, a híres polihisztor 61 betegséget sorolt fel, mely eredményesen kúrálható a fokhagyma segítségével. Pasteur 1858-ban tudományosan is igazolta a fokhagyma antibakteriális aktivitását.
Az I. világháborúban az orosz hadsereg fokhagymát rendszeresített a frontvonalon megsebesült katonák kezelésére. Miután Alexander Fleming 1928-ban felfedezte a penicillint, a fokhagyma ilyetén használata visszaszorult, azonban a háborús időkben akadozott az antibiotikum ellátás, ezért a frontokon ismét előkerült a fokhagyma. A Vörös Hadsereg orvosai annyira bíztak a gyógyító hatásában, hogy a fokhagyma „orosz penicillinként” vált ismertté.
A palesztin hagyományban, ha a vőlegény egy gerezd fokhagymát visel a gomblyukában, biztos lehet benne, hogy sikeres lesz a nászéjszakája. Nem véletlen, hogy az ajurvédikus gyógyítás mesterei ma is nagy becsben tartják a fokhagymát potenciafokozó és a sperma mennyiségét növelő képességéért.
A magyar népgyógyászok sok helyütt a fogfájás ellen a fülbe dugott fokhagymagerezdre esküdtek. Lázas nátha ellen, nyakba akasztott zacskóba kötött só, vöröshagyma, fokhagyma, bors, paprika, kapor viselését tartották jónak. A filippínók, hasonlóan a magyarokhoz, fogfájás csillapítására és magas vérnyomás ellen naponta háromszor egy gerezd fokhagyma elrágását javasolják.
Noha sok ember fanyalog a fokhagyma átható szaga miatt, de szexualitást fokozó szerként, és mint sejtaktivizálót is szívesen fogyasztják életük meghosszabbításának reményében. A zsidók hamar rájöttek a fokhagyma vágykeltő és libidót fokozó hatására. A régi rómaiak a belőle kipréselt léből készült szerelmi bájitalt Ceresnek, a termékenység istennőjének szentelték.
A cseh néphagyomány úgy tartja, hogy szenteste csodák történnek, éjszaka megtudhatják, mit hoz a jövő. Nem kapcsolják fel a lámpákat, míg az első csillag fel nem jön. Az ünnepi asztal lábait összekötik egy kötéllel, hogy megvédjék a házat a betörőktől, az asztal alá pedig egy tál fokhagyma kerül, ami erőt ad.
Iránban az újévi ünnepi asztalra a szent könyv vagy verseskötet, gyertya, üvegben tartott aranyhal, tükör, festett tojások, vizestálba tett keserű vagy Sevilla narancs és jácint mellett hét - a fárszi nyelvben "sz" (ﺱ) betűvel kezdődő - szerencsét hozó dolog: kizöldellt búza (szabdzi), alma (szib), ecet (szerké), szomag nevű őrölt fűszer, fokhagyma (szír), szamanu (lisztből készült édes paszta) és szendzsed (a keskenylevelű ezüstfa édes, porhanyós, szárított bogyós gyümölcse) kerül.
Arról álmodni, hogy fokhagyma van a házban szerencsét jelent, míg fokhagymát enni álmunkban valamilyen rejtett titkok felfedését jelzi előre. Más értelmezés szerint a fokhagymaevés álma fogékonyságot és gyakorlatiasságot jelez a szívügyekben, azt mutatja, hogy az álmodó biztonságra törekszik szerelmében. Fokhagymagerezdet látni álomban, vagyonosodást, üzleti sikert jelez. Bőséget szimbolizál.
