Bár az eredetét, a fokhagyma keletkezését leíró legendák szerint a gonosszal, a sátánnal kellene társítani (a szagát - némi túlzással - valóban sokan pokolinak tarják), az emberiség mégis már a kezdetektől fogva univerzális „csodaszerként” tekint rá. Azaz nemcsak fűszerként volt kedvelt, illetve kedvelik ma is, hanem a népi gyógyászatban, a régi korok szemmel verést megelőző, rontást elhárító és egyéb varázslásaiban ugyancsak előszeretettel használták, sőt sokak részéről, mint ajzószer is nagy elismerésnek örvendett. Egyike a legrégibb idők óta termesztett növényünknek.
Az ókori egyiptomiak oly becsben tartották a fokhagymát, hogy elmaradhatatlan kellékévé lett az eskütételi ceremóniáiknak, néhol pedig még az imádságaiknak is a tárgya volt. Ennek ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy - amikor el kellett hagyniuk Egyiptomot - a zsidók közül sokan leginkább a fokhagymát hiányolták.
Régen a görög bábaasszonyok a gyermek születésekor elővigyázatosságból a szobát fokhagymával „illatosították be”, és közvetlenül a világra jöttét követően (vagy a keresztelés után) - megóvandó őket gonosz szellemektől - az újszülöttek nyaka köré fokhagymagerezdeket kötöttek. A palesztin anyák és csecsemők a fokhagymagerezdek segítségével nyertek védelmet Lilittől1, akit csak egyedül ez tartott vissza „kedvenc időtöltésétől”, a babák megfojtásától, és az édesanyjaik őrületbe kergetésétől. Indiában még ennél is nagyobb erőt tulajdonítottak e növénynek, amit jól mutat az, hogy a fokhagyma szanszkrit nevének „szörnyek gyilkosa” a jelentése.
Sokfelé - de főleg KisÁzsiában, Görögországban, Skandináviában és Németország északi részén - a fokhagymát mágikus képességekkel ruházták fel, és jótékony természetűnek tartották. Úgy vélték, hogy az italhoz adva védelmet nyújt a boszorkányság ellen.
Macer Floridus (tooltip: 15. században élt itáliai költő és botanikus) nagy meggyőződéssel állította, hogy a böjt idején fogyasztott fokhagyma védelmet nyújt mindenféle lázzal járó betegség vagy ismeretlen víz ivása ellen. Akkoriban úgy vélték, hogy visszanyeri a látását a vak tehén, ha fokhagyma gyökereket tekernek a nyaka köré. Carolus Clusius (1526 – 1609) (Flamand orvos, botanikus) arról számol be, hogy a német bányászok hatékonynak találták a fokhagymát a bányákban gyakran megforduló gonosz szellemek ellen.
Angliában - egyetértve Galénosszal - ellenszernek tekintették mindenféle állati eredetű mérgezés ellen. Bacon2 szerint a csuklókra tett fokhagyma regenerálja, megfiatalítja a szervezetet. Gyógyírnak tartották a váltólázra is; Kent grófságban fokhagymagerezdeket tettek a gyermekek zoknijába, hogy csillapítsák a szamárköhögéssel járó panaszaikat.
De Gubernatistól3 tudjuk, hogy Bologna lakói számára a fokhagyma a bőséget szimbolizálta, Szent János ünnepségén mindenki fokhagymát vásárolt, hogy az elkövetkező évben megóvja magát a nélkülözéstől. Szicíliában fokhagymát tettek a gyermeket váró anyák ágyára, és három keresztet rajzoltak vele, hogy megelőzzék a méhnyakcsatorna polipos betegségét. A kubaiak szerint állítólag védelmet nyújt a sárgaság ellen, ha tizenhárom napon át egy tizenhárom fokhagymagerezdet tartalmazó nyakláncot visel a páciens, feltéve, ha a tizenharmadik napon éjfélkor elmegy a legközelebbi útkereszteződéshez (utcasarokhoz), ahol leveszi a „nyakláncát” és hátrafelé áthajítja azt a feje fölött, majd - anélkül, hogy hátrafordulna és megnézné, mi történt vele - azonnal hazaszalad.
A varázserejét - a gyermek sapkájára erősítve vagy a nyakába kötve, a ház ajtaja fölé vagy a gyümölcsfára akasztva - leggyakrabban ugyan a rontás ellen használták, a hajók is védelmet nyerhettek a szemmel veréstől, ha fokhagyma füzéreket aggattak az árbocokra vagy a vitorlákra, mint ahogyan azt a görög és a török hajósok tették. Amikor a görög hajóskapitány az új hajója fedélzetére lépett, az első dolga az volt, hogy fokhagymát és/vagy babért akasszon az árbocra, s ezzel védve meg azt a heves viharoktól és az átkoktól. Amikor a görög mama vagy nörsz sétálni ment a kisdeddel, egy gerezd fokhagymát vitt magával a zsebében, és azonnal elkiáltotta magát, hogy „fokhagyma van nálam”, ha valaki ártó szemmel próbált a védtelennek látszó gyermekre nézni.
A régi lengyel szokás szerint a gyermek párnája alá tett fokhagymával tartották féken a boszorkányokat, Boszniában pedig az a hiedelem járta, hogy a biztonság érdekében mindenkinek fokhagymát kell ennie. A szerb családokban - amikor a számításaik szerint a legnagyobb boszorkányaktivitás volt várható - a lefekvés előtt minden családtag fokhagymával dörzsölte be a mellkasát, a talpait és a hónaljait. Szintén szerb szokás volt, hogy Szent Tamás napjának az estéjén egy fokhagymafejet vagy egy borókaágat tettek az ablakpárkányra. Állítólag ez az egész évre elűzte a háztól a boszorkányokat.
Azt is sokan állítják (illetve állították), hogy a ház ajtaja fölé kötött csokor fokhagyma távol tartja a vámpírokat, miképpen a holttest szájába tett fokhagyma is hasonló hatást gyakorol. (Megelőzi, hogy az elhunyt vámpírrá válhasson.) Romániában elterjedt szokás volt az ajtózárak és az ablakszárnyak bedörzsölése fokhagymával, a vámpírok távoltartása érdekében. Ez is közrejátszhatott abban, hogy aki Kelet-Európában nem evett fokhagymát, rögtön gyanússá vált.
Marokkóban a fokhagymát tekintették az egyik leghatásosabb varázsszernek a rontás ellen, azonban volt idő - legalábbis Tanger városában - amikor azt tartották, hogy aki fokhagymát eszik, elveszíti védangyala támogatását, mindaddig, míg a leheletében érződik a fokhagyma szaga. Másrészről viszont ez az „illat” áldásos a baromfik részére, mert megvédi a szárnyasokat a rókától, vagy a menyéttől, melyek, ha egyszer kóstoltak már fokhagymát, a későbbiekben a közelébe se mennek a szárnyasoknak. Ezért a jércéket, és a többi szárnyast éjszakára fokhagyma likőrrel spriccelték be.
Hasonlóképpen gondolkodtak a franciák is, elképzelésük szerint ugyanis a farkas nem támadja meg a birkákat, ha a vezérjerke nyakába egy gerezd fokhagymát kötnek. A fokhagyma illata a kertekben is hasznos, a fokhagyma és a rózsa például kifejezetten segítik egymást. Ha minden egyes rózsatő mellé egy gerezd fokhagymát ültetünk, nem kell vesződnünk a tetvekkel, és a rózsák illata is erősebb lesz, feltehetően a versengés miatt.
A svéd vőlegények egykoron fokhagymát, kakukkfű virágokat vagy más erős illatot adó növényeket varrtak a ruhájukba, hogy távol tartsák a rontást, Szaúdi Arábia déli részén pedig a turbánba kerül egy-két fokhagymagerezd. A cigány esküvői szokások egyike, hogy a menyasszony fokhagymafüzért akaszt fel a házában, egyrészt a szerencse érdekében, másrészt a gonosz távoltartása céljából. Franciaországban az állapotos kismamáknak sok fokhagyma evését javasolták, ha azt akarták, hogy fiúgyermekük legyen.
Gyakran került fokhagyma az állati táplálékba is. A kutyák, kakasok, gúnárok elsősorban azért kapták, hogy bátrak és erősek legyenek, a többi jószág viszont inkább azért, hogy védelmet nyerjen a rontás ellen. Ami az emberi fogyasztását illeti, Bartholomeus Anglicus4 (1203 - 1272) óva intett a fokhagyma élvezetének túlzásba vitelétől, szerinte ugyanis a kolerikus emberben a rendszeres fokhagymaevés őrültséget vagy őrjöngést válthat ki. Létezett azonban egy még különösebb hiedelem is a fokhagymával kapcsolatosan. A 17. század közepén a briteknél, ha egy anya arra gyanakodott, hogy terhes, este a lefekvés előtt fokhagymát etettek vele. Ha másnap reggel nem érezte a szájában a fokhagyma ízét, leheletében nem volt érzékelhető a fokhagyma illata, a teszt alapján a gyanúja „igaznak” bizonyult.
A cigányok azt mondják, hogy a fokhagyma távol tartja a villámokat, és a szaga jelentős szerepet játszik abban a hiedelemben, hogy ha az ember fokhagymát rágcsál a futóverseny előtt, garantálja, hogy versenytársai ne előzhessék meg őt. Régen a magyar zsokék állítólag egy gerezd fokhagymát erősítettek a lovuk zablájára, hogy a többi ló azonnal visszahőköljön, amint annyira közel kerülnek, hogy megérzik a fokhagyma offenzív illatát.
Orvosi alkalmazásai közül fontos megemlíteni, hogy már régi idők óta használják a sebek gyógyítására, fertőtlenítésére. Antiszeptikus tulajdonsága miatt kisajtolt levét még az első világháborúban is kiterjedten alkalmazták a sebek fertőtlenítésére. Hasonló okból a fokhagyma leve fontos alkotórésze a különféle fertőtlenítő kenőcsöknek, borogató vizeknek, ami hasznos lehet kutyaharapás vagy kígyómarások kezelésekor. Az észak-angliai pásztorok fokhagymát ittak sörrel, ha kutya harapta meg, vagy vipera marta meg őket. Kenőcsként ugyancsak hasznos volt a sebek gyógyítására. Lawrence Durrel (1912 - 1990) (angol író) szerint Korfu szigetén fokhagymát vagy hagymát használtak a rovarcsípések kúrálására.
Leginkább azonban a mellkasi panaszok azok, melyekben a fokhagyma a leghasznosabbnak bizonyult. Egy Somerset-ből (Grófság Délnyugat-Angliában) való recept szerint disznózsírból és fokhagymából kenőcsöt készítettek, és éjszakára ezzel dörzsölték be a beteg talpait. Ezt a receptet 1957-ben jegyezték le. Hasonló kúrát alkalmaztak a szamárköhögés enyhítésére Anglia északi részén: fokhagymát tettek a beteg zoknijába, vagy disznózsírral kenőcsöt készítettek belőle. Suffolk grófságban (Kelet-Angliában) a talpakat (és gyakran a kezeket is) napjában kétszer-háromszor is bedörzsölték vele, vagy borogatásban/tapaszban használták.
Egy másik, cumberland-i (Grófság Anglia északnyugati részén) recept szerint egy negyed pint rumban kell áztatni két gerezd fokhagymát 24 órán át, majd ezzel a folyadékkal kell három vagy négy egymást követő napon lefekvés előtt bedörzsölni a páciens hátát és a talpait, miközben a kezelés ideje alatt a betegnek tartózkodnia kell az állati eredetű ételektől.
Alabama államban a megfázásra fokhagyma-kezelést ajánlottak, ami egy evőkanál fokhagyma elfogyasztását jelentette, ha viszont a páciensnek nem fűlött ehhez a foga, egy főtt krumpliba téve, vagy pecsenyével kellett - rágás nélkül - megennie. A meghűlésre Írországban is használták. Mindent egybevéve, úgy tűnik, a fokhagyma bármit képes meggyógyítani, talán még a pestist is. Alabamában elismert házi gyógyszer, megeszik, megfőzik, de a legtöbbször megsütik, hogy levigye a vérnyomást, de apróra szeletelve és tejbe keverve az érelmeszesedésre is hasonlóan hatékony.
Szibériában az emberek egy hámozatlan fokhagymagerezdet hordoztak magukkal, mert azt gondolták, ezzel megelőzik a szívrohamot. Ez a tulajdonsága akkor sem múlt el, ha már kiszáradt és összezsugorodott. Voltak, akik a nyakukban - a bőrükhöz közel - egy zsinegre kötve viselték. A zsidó folklór úgy vélte, hogy a fokhagyma hordozása hatékony járványok idején.
Azt hitték, hogy a fokhagyma - még ha a hatásossága furcsának is tűnik - mindenféle férget elpusztít az emberben. Louisiana népgyógyászai fokhagymából készített labdát akasztattak a pácienseik nyakába. Állítólag a férgek (giliszták) ki nem állhatják a fokhagyma szagát. Bretagne-ban fokhagymagerezdekből készített nyakláncot tettek a gyermekek nyakába, hogy megszabadítsa őket a férgektől, az afro-amerikaiak ugyanezen célból a gyermekek csípőjét tekerték körbe egy fokhagymagerezdeket tartalmazó szövettel. Trinidadban pedig fokhagyma teát itattak ugyanezen célból. Az Illionis-ban elterjedt hiedelem szerint a fokhagymaetetés arra is jó, hogy leszoktassa a gyermeket az ágybavizelésről.
Évszázadok óta használják a fokhagymát a fájós szemek gyógyítására, valószínűleg a szemmel verés ellen védő, rontáselhárító hatása miatt. Portugália egyes részein hagymával vagy fokhagymával „kúrálták” a vérben forgó szemeket. Az Algarve (Portugália legdélibb tartománya) régióban elterjedt mágikus gyakorlat szerint - anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetettek volna rá - hagymát vagy fokhagymát kellett megpucolni, majd csukott szemmel elrejteni.
A süketséget és a tinnitust („a fejben keletkező zajt”) ugyancsak fokhagymával kezelték. Írországban állatgyógyászati használatáról is maradt feljegyzés, fokhagymával gyógyították a marhák „fekete láb”5 betegségét. Felhasították az állat bőrét, a nyílásba egy fokhagymagerezdet dugtak, majd a bőrt összeöltötték. Az eljárás hatásossága mellett különösebb érv nem volt, ha csak az nem, hogy fokhagyma kiűzi az állatból a betegséget kiváltó rontást.
A fokhagymát a magyar népi orvoslásban egészségmegtartó, betegségmegelőző szerként alkalmazták. illetve alkalmazzák manapság is. Mint gyógynövény, hatásos a magas vérnyomás, a szédülés ellen, hatékonyan gyógyítja az asztmát, a tüdőbajt, az érelmeszesedést, a gyomorbajt, a hasmenést, a reumás fájdalmakat, s a szorongásos neurózist. Fogfájás esetén sokan a fülbe dugott fokhagymagerezdekre esküdtek. A lázzal járó nátha ellen elég volt a fokhagymát nyakba akasztva hordani, meghűlés esetén forró teát ajánlottak, melyben 1-2 gerezd fokhagymát áztattak. Régen fokhagymával gyógyították a tífuszt, a kolerát. vérhast, sárgaságot, elmebajt, vele fertőtlenítették a sebeket. Szinte hihetetlen, hogy fokhagymát kúpként vagy tamponhoz hasonlóan alkalmazták a hüvelygombásodás ellen. Sokan hittek abban, hogyha a vízben vagy a tejben megfőzött fokhagymából isznak, vagy beöntésként, esetleg kenőcsbe keverve használják, megszűnteti az ótvart és a fejtetűt.
Végezetül, bár gyógyszerként és ételként a fokhagyma egyaránt biztonságosnak tekinthető, néhány esetben nem árt óvatosnak lennünk, mert lehetnek kedvezőtlen mellékhatásai is. Terhesség és a szoptatás ideje alatt ne együnk belőle sokat, mert a csecsemőnél kólikát okozhat, a bőrön alkalmazva pedig irritációt válthat ki. Alacsony vérnyomás esetén is lehet problémák a fokhagyma közismert vérnyomás-csökkentő hatása miatt. Mivel a fokhagyma meghosszabbíthatja a vérzést, már két héttel a tervezett műtétek előtt ajánlatos abbahagyni a fogyasztását. Gyomor- és emésztési panaszok esetén, különösen, ha ezekre gyógyszert is szedünk, szintén ajánlott a körültekintés.
1 Lilit (vagy Lilith) a sötétség úrnője az ókori keleten, gyakran szárnyakkal és madárlábbal ábrázolt női démon.
2 Roger Bacon (1214 – 1292 vagy 1294 júniusa) középkori angol gondolkodó, főként természetkutatással foglalkozott.
3 Gróf Angelo de Gubernatis (1840–1913) orientalista, publicista és költő.
4 Párizsban tevékenykedő ferences rendi skolasztikus tudós.
5 Az angol nyelvben csak fekete láb betegségnek (blackleg disease) nevezett kór legjellegzetesebb tünete a szövetek elhalása következtében keletkező fekete seb.