A Földközi-tenger mentén őshonos ánizs Egyiptomból került Perzsiába, onnan pedig a muszlimok révén jutott el Indiába. Európában a római légiók terjesztették el, ugyanis a régi Rómában a nehéz ételek elfogyasztása után - az emésztés megkönnyítésére - ánizsos süteményeket szolgáltak fel. Később annyira népszerű lett, hogy a németek szinte babonásan hittek a gyógyító hatásában, I. Edward angol király pedig 1305-ben adóköteles drognak nyilvánította az ánizst. A forgalmazásából származó bevételek jelentősen hozzájárultak a London bridge fenntartásához és felújításához.
Fűszerként már az ókori egyiptomiak használták, a régi görögök és a rómaiak, mint afrodiziákumot ismerték, úgy vélték, hogy az ánizsmag különleges izgató erővel rendelkezik, rágcsálása növeli a szexuális vágyat. Id. Plinius (Kr.u. 23 v. 24 – 79) és Dioszkoridész (1. század) idejében az ánizsmag általánosan használt gyógyszer volt a bronchitiszre, a mellkasi fertőzésekre, a száraz köhögésre és az asztmára. A várandós asszonyok a szülési fájdalmak enyhítésére fogyasztották, a kismamák pedig a tejképződésük növelése, valamint a menzesz megindítása érdekében rágcsáltak ánizs magvakat. A középkori orvosok ánizst írtak fel a hanyatló libidó feltámasztására.
Számos konyha előszeretettel, használja az ánizst, elsősorban emésztést serkentő és szélhajtó hatásának köszönhetően. Az indiai étkezésnek szinte elmaradhatatlan kelléke, evés után azért is rágják, mert a kellemes szájízt kölcsönöz. (Egyébként ez a szokás napjainkban a világ más részein is elterjedőben van.) A jellegzetes illatú, édeskés, fanyar aromájú ánizsmagokat elsősorban tésztafélékhez adagolják, meghatározó fűszere a mézeskalácsoknak, de van egy német kenyérféle, az Anisbrot, amely nevében is árulkodik az ánizsról. A tésztákon kívül sokféle édesség, valamint jó néhány ánizzsal ízesített szíverősítő és likőr ismert. Ilyenek például a francia pastis, Pernod és Ricard, a görög ouzo. a spanyol ojen, a török raki, az olasz sambuca, az arab arrak és az egyiptomi kibib.
A főzete nyugtató tea. Használják emésztési zavarok, a hascsikarás, valamint a bél-, és gyomorgörcsök ellen, bélszelek megfékezésére. Szélhajtó tulajdonságáról az amerikai indiánok is tudtak, ugyanis e nemes növényt a „Tut-te See-Hau” (elhajtja a szelet) névvel illették. Különösen jó hatású a csecsemőknél. Ajánlják hashajtóként, vizelethajtóként és az epeműködés serkentésére. Azt mondják, néhány szem ánizsmag - vízzel lenyelve - elmulasztja a csuklást, és segíti a szervezetben a vas felszívódását. A száraz köhögés házi gyógyszere, hatásos köptető, felszakítja a slejmet. Bevált szer a fejtetvek ellen, ugyanis ezek a kellemetlen élősködők utálják a szagát, de használják a rühesség gyógyítására és a háziállatok féregűzőjeként is. A tibetiek egyéb kórokra is javasolják, például daganatos betegségek, szívbaj, idegzavarok kezelésére, valamint a fáradtság és különböző fájdalmak enyhítésére.
Az olaja természetes rovarirtó. Másrészről az állatok kedvelik az ánizst. Azt mondják, a halak, a patkányok, egerek csalijához adva, növeli elfogásuk esélyét. A kutyák ugyancsak szeretik az ánizst, ezért gyakran a kutyatápokba is kerül belőle. A falkavadászat ellenzői, a vérontás megelőzése érdekében ánizs magvakat használnak a vadászkutyák figyelmének elterelésére, szaglásuk eltompítására. Valószínűleg a csalogató hatásának tulajdonítható az ismert angol horgászbabona, miszerint a jó fogáshoz rágjunk ánizsmagot, majd köpjünk a horogra. Mások ánizsolajjal próbálják vonzóvá tenni a horogra akasztott csalit.
A babonások úgy tartják, ha ánizs magvakat vagy - szárakat tesznek az ágyuk közelébe, a vánkosukba, vagy kispárnájuk alá, békés alvásban lesz részük, elkerülik őket a lidérces álmok. Még jobban járnak azok, akik az ágy tartóoszlopára vagy lábára akasztják, vagy onnan lógatják le ánizsszárakat vagy ánizsmagokkal töltött szövetzacskót, mert ezzel visszanyerik a fiatalságukat.
Az ánizst az okkult gondolkodók a levegő elemmel, Apollóval, a planéták közül a Merkúrral és Jupiterrel társítják, asztrológiai jelének pedig az Ikrek zodiákust tekintik.
A pot-pourrikban az asszonyok ánizsleveleket vagy magvakat használtak, hogy megvédjék házaikat a gonosz szellemektől vagy a rontástól. A funkciója manapság már inkább illatosítás, levegőfrissítés.
Azt mondják, az illata vágykeltő hatású, ráadásul, ha egy zacskónyi lóg belőle a nyakunkban, a rontástól sem kell tartanunk. Tetejébe növeli a lelkierőt, javítja a koncentrációt. Szentelt vízbe téve, áldásra és ördögűzésre egyaránt felhasználható.
Elmaradhatatlan kelléke volt egykoron a divinációknak, előszeretettel használták a rituális fürdéseknél, meditálás vagy jóslás közben ánizs magvakat égettek, a varázslások során pedig - hogy segítséget nyerjenek tőlük - a szellemeknek ajánlották fel e remek fűszert.
