A közönséges orvosi piócát már régóta időjós élőlénynek tekintik. Egy régi spanyol rajz - melyre a népi megfigyeléseket, regulákat, időjárási babonákat összegyűjtő Richard Inwards Sevillában járva akadt - kilenc pióca-pozíciót és viselkedésmódot mutat be, melyek mindegyikéhez más időjárás tartozik:
Pióca barométer, időjárás-előrejelzés a piócák viselkedése alapján
(1) Ha a pióca az üveg nyakánál helyezkedik el, és mozdulatlan marad, eső közeleg.
(2) Ha kimászva a vízből, összegömbölyödve félhold alakot ölt és az üveg falához tapad, az a vihar biztos előjele.
(3) Ha nyugtalan, vagyis folytonos mozgásban van, mennydörgés és villámlás (zivatar) várható.
(4) Ha úgy tűnik, mintha a víz felszínére szeretne emelkedni, időjárás-változást jelez.
(5) Ha lomhán közelít egy adott helyhez, hideg időre számíthatunk.
(6) Ha izgatott és gyorsan körös-körül mozog - miután megállt -, erős szél várható.
(7) Ha összetekeredve a fenéken fekszik, szép, napos időre van kilátás.
(8) Ha a teste egy kampót képez, száraz, hideg idő következik.
(9) Ha pedig a víz alatt egy fix pozíciót foglal el, nagyon hideg időjárásnak nézhetünk elébe.
Ilyen jellegű megfigyelések nálunk is történtek, különösen a 19. század végén, valamint a 20. század elején volt népszerű az orvosi piócák időjárásra vonatkozó jóslatainak a használata. A természet című folyóirat 1900. május 15-én megjelent száma ebbéli képességeiről a következőket írja:
„Időjóslás tekintetben a pióczát (Hirudo medicinalis Sav.) is sokszor halljuk emlegetni. Időjóslási szerepe a következő: » Vízzel telt üvegben, árnyékos helyen tartva, ha az állat az üveg fenekén nyugodtan fekszik: derült, száraz időre, - ellenben, ha az edény felső részében tartózkodik: esőre vagy hóra számíthatni, végül, ha sokáig marad a vízen kívül, vagy heves mozdulatokat tesz: közelgő zivatarra lehet kilátás«.
A piócza ebbeli szereplését az üvegben levő víz s az azt környező levegő hőmérsékletéből magyarázhatni meg. Derült, száraz időben - árnyékos helyet tételezve fel - a víz hőmérséklete meglehetősen egyenlő. Nem így azonban esős időjáráskor, mert ilyenkor a hőmérséklet rendesen nagyobb. A hőmérséklet eme különbsége s a levegő nyomásának változása készteti a pióczát arra, hogy az edény felső részére menjen. Ezek az okok idézik elő a pióczáknak a zivatar bekövetkezése előtti heves mozdulatait is, amit még a levegő nedvességének bizonyos foka is nagyban előmozdít. Némelyek a piócza ebbéli magatartását a táplálkozási módjaiból értelmezik.”
Hasonló megállapításokat tesz a Kolozsvári Állatvédő- Egyesület 1901. január 1-jén megjelent havi közlönye is:
„A pióczák időjóslás czéljaira legalább is annyit érnek, mint a legérzékenyebb barométerek. Derült, állandóan szép időben nyugodtan hevernek az edény fenekén vagy pedig a vízben nyugodt, egyenletes mozdulatokkal úszkálnak. Ha zivatar, vagy zápor közeledik, a piócza nyugtalankodni kezd, fölemelkedik az edény fenekéről és a vízben gyorsan úszkálva szabálytalan köröket ír le és testét a legkülönbözőbb módon meggörbíti. Ha esőre vagy havazásra hajlik az idő, a piócza az edény" szélére mászik, és addig marad ott, míg az idő megjavul. Egy vízzel háromnegyed részben megtöltött befőttes üveg, melynek fenekére egy kis fövényt szórunk, legalkalmasabb arra, hogy a kis időjóst lakásunkba elhelyezzük. Az üveget felül vászondarabbal kell bekötni.”
Természetesen a piócák viselkedésének értelmezését a megfigyelésük helyszíne is nagymértékben befolyásolta. Elizabeth Woollams hosszú betegsége idején tett megfigyeléseit, melyről a New York Times1895. december 8-i számában számolt be, Richard Inwards az alábbiakban összegzi:
„A piócák az üveg fenekén maradnak, ha felhőtlen az ég, vagy csendes eső idején. Amikor viszont időváltozás közeledik, órákon át folyamatosan felfelé mozognak, gyakran már 24 órával (vagy még többel) a változás bekövetkezte előtt. Ha a vihar gyorsan közeledik, a piócák rendkívül nyugtalanokká válnak, sebesen haladnak felfelé; míg a zivatart megelőzően ugyancsak nagyon nyugtalanok, és a víz fölött maradnak. Amikor a változás bekövetkezett, megnyugszanak, és újból elmerülnek. Ha viszont ilyenkor kiemelkednek a vízből és a felszíne fölött maradnak, azzal a vihar hosszúságát vagy hevességét jelzik. Ha tartós keleti szél esetén emelkednek fel, az inkább a szélerősödés, mint az eső jele. Ha viszont zuhogó eső vagy erős szél közeleg, a piócák izgatottakká válnak, azonban a mozgásuk kevésbé gyors, a testüket gyakran félig kidugják a vízből, mielőtt megnyugszanak.”
Más - kevésbé részletes - megfigyelések szerint a vízes palackba zárt pióca mindig izgatott, amikor küszöbön áll az időjárás-változás. Erős szél előtt nagy sebességgel mozog körös-körül. Kisebb eső vagy futó havazás előtt felmászik az üveg tetejére, de hamarosan ismét elmerül a vízben. Amikor hosszan tartó eső vagy tartósan szeles idő várható, a pióca hosszabb ideig marad a felszínen, az üveg szájánál ver tanyát magának. Ha viszont zivatar közeleg, izgatottá válik, és görcsös rángatózásba kezd.
Ám a legeredetibb ötlettel - már ami a piócák meteorológiai alkalmazását illeti - kétségkívül Dr. George Merryweather állt elő, aki háziorvosként Whitby-ben, az Északi tenger partján található angliai kisvárosban sebészként praktizált. Miután hosszas vizsgálatai során megfigyelte, hogy az üvegbe zárt piócák a viharok kitörése előtt felmásznak az üveg nyakához, kiagyalt egy különös készüléket, amit ’Tempest Prognosticator’-nak (viharjelzőnek) nevezett el.
Elsőként a legkiválóbb „jósokat”, vagyis azt a 12 piócát - „esküdtszékének tagjait” - választotta ki, melyek a legtöbbször jelezték helyesen a vihar közeledtét. Ezután a piócákat egyenként egy - kb. 1 1 hüvelyk (3,81 cm) magasságig - esővízzel töltött 1 pint űrtartalmú (0,568 literes) üvegekbe tette, majd az üvegeket egy nagy harang alatt kör alakban helyezte el, hogy a piócák láthassák egymást, és ne érezzék magukat magánzárkában. Az üvegek a nyakába egy fémcsövet tett, ezekben bálnacsontból készült speciális - egércsapdához hasonló - elsütő szerkezeteket helyezett el, melyeket drót kötött össze a harangot megszólaltató rugós kalapácsokkal. Bár a csőbe a piócáknak nem volt könnyű bejutniuk, ha a közelgő vihar (rossz idő) kellően motiválta őket, valahogy csak felverekedték magukat oda, és elmozdítva a csontot, a szerkezet kioldódott, s a kalapács megütötte a harangot. A harang megszólalása a vihar közeledtét jelezte, minél több harangszó hallatszott, annál nagyobb volt a vihar bekövetkeztének a valószínűsége.
Találmányát az 1851. évi londoni nagy kiállításon mutatta be, és azt javasolta az admiralitásnak, hogy - a viharkárok megelőzése érdekében - a kikötőket a készülékével szereljék fel. Ám azon kívül, hogy a vihar-előrejelző műszerének a működését elmagyarázó tanulmányát kiadták, semmi más nem történt. Az elutasítás pontos oka nem ismert, viszont az 1859-es pusztító vihar után a kikötőkben FitzRoy „barométerét”, a ’Storm Glass’-t (viharjelző csövet) rendszeresítették.
Ez utóbbi egy folyadékkal töltött lezárt üveg. A folyadék megjelenésének (tiszta vagy zavaros mivoltának, a benne képződő kristályok alakjának és helyének stb.) a megfigyelése tette lehetővé az időjárás előrejelzését. Az üvegben lévő folyadék számos alkotórész - desztillált víz, etanol, salétrom (kálium nitrát), szalmiáksó (ammónium-klorid) és kámfor - speciális keveréke volt. A műszert Robert FitzRoy admirális fejlesztette ki, és ezt használta hajóútján Charles Darwinnal a Beagle fedélzetén. Naplójában gondosan dokumentálta, hogy a viharjelző csővel miként jelezhető elő az időjárás.
[Forrás:
Richard Inwards: Weather Lore – A collection of proverbs, sayings and rules concerning the weather, 1893, Elliot Stock, London
Tomasovszky Imre: Az állatok szerepe az időjóslásban, A természet, 3. évf. 18. sz. (1900. május 15.)
A piócza mint időjós, ALLATOK VÉDELME, A KOLOZSVÁRI ÁLLATVÉDÖ-EGYESÜLET HAVI KÖZLÖNYE, hatodik évf. 4. szám, 1901. jan. 1. Kolozsvár]