Virágvasárnap és húsvét

A húsvét, a vasárnapok mellett, a keresztény egyház legrégibb és legfontosabb ünnepe, de húsvét környékén tartják a tavaszt köszöntő hagyományos fesztiválokat is. Noha maga a húsvét csak egyetlen vasárnap, megelőzi azonban a húsvétra felkészülés ideje, a nagyböjt negyven napja, valamint a nagyhét: a virágvasárnap, nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat. A feltámadás napját követő ötven nap, az ún. „húsvéti idő” pedig egészen pünkösdig tart.

A keresztény húsvétot megelőző nagyhét, mely egyben a negyvennapos böjt utolsó hete is, a virágvasárnappal kezdődik. Virágvasárnap ünnepén a Jézus passióját megelőző győzedelmes jeruzsálemi bevonulásáról emlékezik meg az egyház. A szamárháton Jeruzsálembe érkező prófétát ujjongó tömeg fogadta, és - a zsidó hagyomány szerint - az életet, reménységet, győzelmet szimbolizáló pálmafa-ágakkal integettek neki. A béke üzeneteként értékelték, hogy Krisztus nem a harcba indulást jelképező lovon, hanem a keleti tradíció alapján békés állatnak tartott szamáron ülve jött a városba. A diadalmas jeruzsálemi bevonulásra történő megemlékezés hamarosan a keresztény liturgia része lett, előbb Konstantinápolyban majd ezt követően Rómában is hagyománnyá vált a pálmavasárnap megünneplése. A kereszténység terjedésével, a mérsékelt égövi és az északi országokban - ahol az éghajlati viszonyok miatt nem honos a pálma - a pálmaágakat tiszafa-, lucfenyő-, puszpáng ágakkal, barka vesszővel, később pedig megszentelt virágokkal váltották fel, és az ünnep elnevezése a pálma- helyett virágvasárnap lett.

Nálunk (és a környező országok többségében) virágvasárnapon a pálmaágak helyett barkát szentelnek meg. Ez a nap az ún. dologtiltó napok sorába tartozik, és az ünnepen a mulatozás sem megengedett. Viszont elterjedt szokás virágmagokat ültetni, mert a néphit szerint az e napon eldugott magból kikelő virágok illatosabbak lesznek. A megszentelt barka nemcsak a pálmaágat helyettesíti, hanem - a hiedelmek szerint - mágikus erővel is rendelkezik. A görög katolikusok vihar ellen az ereszcsurgásba dugják, hogy megvédje őket a villámlás ellen. Az ismert népi gyógymód pedig úgy tartja, hogy ha a templomból jövet lenyelünk egy szem szentelt barkát, védelmet nyerünk a torokfájás és a gyomorbántalmak ellen.

A húsvét eredetileg zsidó ünnep volt, héber neve pészach, ami az arámi paszkha, átmenet, átvonulás szóból ered. A zsidók ekkor ünnepelték és ünneplik meg az egyiptomi fogságból való szabadulásukat és kivonulásukat, valamint ekkor emlékeznek az újszülöttek megmentésére. Jézus Krisztus halála előtt a pészach ünnepén abban a tudatban hívta tanítványait az utolsó vacsorára, hogy az egy új szövetség megalapításának lakomája.

A húsvét napja minden évben más naptári napra, a 325-ös Niceai zsinat döntése alapján, a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnapra esik. A 20. században azonban egyházi vezetők felvetették, hogy a húsvétot mindig ugyanazon a naptári napon, április második vasárnapján kellene megtartani. A húsvéttal egybeesnek az ősi pogány tavaszünnepek, melyek ugyancsak a termékenységről, az újjászületésről szólnak, később azonban kapcsolatba hozták a feltámadással is.

A keresztények ekkor ünneplik meg, hogy Jézus Krisztus a nagypénteki kereszthalálát követő harmadik napon feltámadott, vagyis „átment” a halálból az életbe. Ezzel az áldozatával váltotta meg az emberek bűnét, feltámadásával pedig győzedelmeskedett a halál felett. A húsvétnak meghatározó szerepe van a keresztény egyházi évben, szinte az egész liturgikus év a húsvéthoz igazodik. A szertartásrendi, liturgikus szövegek (szentírások, olvasmányok, könyörgések, zsoltárok) mind arra utalnak, és arra hívják fel a hívok figyelmét, hogy a húsvét a szabadulás és a megváltás ideje. A katolikus és ortodox egyházakban minden mise lényege ez, vagyis az Eucharisztia (Oltáriszentség) szertartása, ami a húsvéti eseményekről szól.

A húsvéttal kapcsolatban számos népi hagyomány alakult ki, melynek egyik szereplője a tojás. A színesre festett húsvéti tojások ajándékozási szokása utal a feltámadásra, az élet megújhodására. A gyerekek, a Krisztus vérét szimbolizáló piros színűre festett kemény tojásokat kapják. Az írott tojásnak varázserőt tulajdonítanak. A húsvéti tojásnak nemcsak vallási jelentősége van, a színes, díszes tojások egymásnak ajándékozása a fiatalok körében a szeretet, a rajongás és a szerelem jelképe. Azt mondják, hogy a kapott tojások száma a népszerűség fokmérője. Az ifjak legtöbbje a húsvétkor kapott tojásokat elteszi, majd egy bizonyos idő elteltével megnézi, hogy melyik maradt a legszínesebb. A színezés megmaradása jelzi a szerelem tartósságát. Ha valakinek történetesen aracuana tyúkja van, amellett, hogy nincs gondja a tojásfestéssel, mivel ez a tyúk kék, zöld vagy rózsaszínű tojásokat tojik, javulnak a házasodási esélyei is, ugyanis ennek, a Chile északi részén őshonos tyúkfajtának a tojásai megőrzik a színezésüket.

A tojásfestés, -írás, vagy -hímzés ideje a nagyhét. A festések, írások vagy a „hímzések” igen változatosak, lehetnek kezdetlegesen egyszerűek, de szemet gyönyörködtetően művésziek is akadnak közöttük. Hazánkban a régészek egy avarközi temetőben leltek a legrégebbi hímes tojás töredékre.

Először a perzsák használtak színezett tojásokat a tavasz megünneplésére kb. i.e. 3000 évvel. Az ősi árja hiedelem szerint az egymásnak ajándékozott piros és aranyszínű tojások a Nap ébredését, a természet újjászületését jelképezték. A keresztények közül a macedónok voltak az elsők (a 13. században), akik festett tojásokkal ünnepelték a húsvétot. A tojásfestés szokását a Közel-Keletről visszatérő keresztes lovagok terjesztették el, Európában ezután vált a húsvét és egyes nyári ünnepek „kellékévé”.

A húsvéti nyúl - hasonlóan a tojáshoz - a termékenységet szimbolizálja, ezért lett a bárányon kívül a nyúl a húsvét állata. A nyúl és a húsvét ünnepének összekapcsolására először a protestáns Európában, a 17. században került sor, de csak a 19. században vált általánossá. A nyúl és a tojás társításának a régmúltba nyúlik a története. Az egyik vízözönnel kapcsolatos legenda szerint a nyúl mentette meg az állatokat, amikor Noé bárkája léket kapott, ugyanis a nyúl a nyílást betömte a farkával, ezáltal minden állat megmenekült.

A keresztények a nyulat a bujaság és a nyakló nélküli nemi élet jelképének tartották. Ugyanakkor elterjedt a hívő keresztények körében egy olyan elképzelés, miszerint a nyúl a védtelenség jelképe. A Szűz Mária előtt kuporgó fehér nyúl azt jelzi, hogy az „állati” ösztönök felett győzött az erkölcsi érték. A keresztény világban elterjedt szokás, hogy a nyúl hozza a húsvéti tojást, amit egy előre elkészített fészekbe elrejt. Egyiptomban például a mezei nyúl, Észak-Amerikában az üregi nyúl, nálunk a házi nyúl dívik. Néhány száz éve először a falun élő német gyerekeknek mondták azt, hogy a nyúl tojja a húsvégi tojásokat. E mesének van némi alapja, ugyanis a bíbic, a mezei nyúl vackához hasonló fészket épít a földön. Ha valamelyik nyúl valamilyen okból elhagyja a vackát, előfordul, hogy a bíbic oda rakja le a tojásait.

Az ünnep másik állata, a bárány a félénkséget, ártatlanságot, az áldozati jelleget testesíti meg. A világfa ábrázolásokon a kereszt tövében, Krisztus mellett áll a bárány. Szent Pál párhuzamot vont a zsidó pészachi bárány áldozat és Krisztus áldozata között, innen ered az a keresztény elgondolás, amely Jézus Krisztust, Isten ártatlan és tiszta báránynak tekinti, aki halálával az egész emberiséget megváltotta a bűntől. A húsvéti bárány gyapjúja, az aranygyapjú megítélése is pozitív, mely ugyancsak a termékenységet reprezentálja.

A húsvéti ételszentelés a 10. század óta vált szokássá. Az ünnepi ételek maradékainak az emberek varázserőt tulajdonítottak. A megszentelt húsvéti sonka csontját a gyümölcsfákra akasztották, hogy bőséges gyümölcs teremjen. A kalács morzsáit pedig a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak. A Székelyföldön a húsvéti morzsákat megőrizték, hogy nyáron a verebek kártevése ellen használják fel. Az Ipoly mentén egy-egy tojást ketten ettek meg, hogy ha valamelyikük eltévedne, jusson eszébe, kivel ette a húsvéti tojást.

A húsvéthoz köthető a világszerte elterjedt szokás, a húsvéti locsolkodás, nálunk a napja a húsvét hétfő. Régen faluhelyen a fiúk és legények kútból húzott, vagy patakból telemert vödör vízzel öntötték le a lányokat, hogy el ne száradjanak. Manapság illatos kölnivel locsolkodnak. A locsolkodás előtt a fiúk húsvéti rigmust mondanak, s kérnek engedélyt e művelethez, amit a lányok festett piros vagy szépen díszített hímes tojással, csokoládé nyuszival, finom süteménnyel, pohár borral, vagy némi pénzzel köszönnek meg. A Dunántúlon locsolás helyett fűzfaággal vesszőzik meg a lányokat. Mind a locsolkodás, mind a vesszőzés pogány eredetű termékenységi rítus, párosulva a víz tisztító erejével.

A keresztények a Húsvétot a feltámadással, a locsolkodást pedig a kereszteléssel hozták összefüggésbe. A néphit szerint a Krisztus feltámadását ujjongva ünneplő asszonyokat vízzel locsolták le a sírt őrző katonák, hogy lehűtsék őket. Egy 1545 áprilisából fennmaradt írás a lányok húsvéti fürösztéséről tesz említést. Két évszázaddal később e szokás már vödörből öntött vízre mérséklődött, s mára meglehetősen megszelídült.

A húsvéthoz számtalan hiedelem, babona is kapcsolódik, ezek közülük az egyik szerint ahhoz, hogy egész évben szerencsénk legyen, új ruhát kell viselnünk, a másik pedig így hangzik, ha húsvét első napján az ember hideg vízben fürdik, jó egészségre számíthat az év hátralévő részében. (További - húsvéthoz is kapcsolódó - babonákat A tojás és A nyúl című írásaimban olvashatnak.)