Az óév végét és az újesztendő kezdetét ősidők óta a világon mindenütt megünneplik. A Föld nagy részén ezt az ünnepet ma már nem kötik túl szigorú vallási szabályok, időpontjának meghatározása a legtöbb országban már nem kapcsolódik az égitestek megfelelő pozícióihoz, sokkal inkább igazodik a naptári évhez. De mivel a világ különböző részein élők még különböző számozású és beosztású naptárt használnak, mégsem ünneplik az újévet mindenhol azonos időben és módon. Egyes naptárak a Hold mozgásához igazodnak, mások a Nap helyzetét követik, míg vannak olyanok, amelyek a Nap és a Hold mozgására egyaránt tekintettel vannak.
Újévi ünnepeket már tartottak Babilonban, kb. 4000 évvel ezelőtt. A kaldeusok az év utolsó napján nagy fesztivált rendeztek, amikor tilos volt dolgozni férfinak, asszonynak, gyereknek és állatnak egyaránt. Az i.e. 2000 körüli években, Mezopotámiában az újév a tavaszi napéjegyenlőséget követő első újholdnál kezdődött, míg Asszíriában az év első napja az őszi napéjegyenlőség utáni újholddal esett egybe. Az egyiptomiak, a föníciaiak és a perzsák újévét ugyancsak az őszi napéjegyenlőség határozta meg, míg a görögöknél az i.e. 5 századig a téli napfordulót vették figyelembe. Az ókori Rómában az évkezdés március 1-jére esett. Az új esztendő kezdetét később megváltoztatták, i.e. 153 óta - noha ennek semmi asztrológiai vagy mezőgazdasági jelentősége nem volt - az önkényesen megválasztott január 1-jét tekintik az év első napjának.
A középkor eleji keresztény Európában március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján volt az újév, de más évkezdetet is - december 25-e, január 1-je, március 1-je - tartottak. A január elsejei időpontról a keresztények kezdetben hallani sem akartak, még a középkorban sem, mert ezen a napon emlékeztek meg Krisztus templomban való bemutatásáról. Egyes feltevések szerint újév napján mind a mai napig Krisztus körülmetélését ünneplik. Angliában december 25-ére esett ez a jeles nap, később átvették a március 25-ét. A zsidó vallási naptár tisri hó (szeptember vagy október elejére esik) első és második napjára teszi az év kezdetét.
A Gergely naptár, 1582-ben nyilvánította az év kezdetének január 1-jét. Elfogadása azonban nehézkesen ment, Skóciában 1600-ban, Kínában 1911-ben, Oroszországban csak 1918-ban fogadták el, a keleti ortodox államok pedig a 20. század közepéig tartották magukat a megszokotthoz. Ma már szinte az egész világ a keresztény Gergely naptárt használja, legalábbis ami a kereskedelmi és a számítógépes rendszereket illeti.
Ázsiában, például a dél-indiai tamilok újévi ünnepségüket, a pongalt a téli napfordulón tartják, Thaiföldön az évkezdet, melyet trut-nak neveznek, áprilisi 13-ától 15-éig tart, a gregoriánus naptár szerint. A kambodzsaiak az újév fesztivált ugyancsak április közepén, három napig tartják. Tibetben februárban kezdik az évet. Kínában az új évet - a holdjárástól függően - január végétől vagy február elejétől számítják. A bahai hívok eleinte saját - tizenkilenc, egyenként tizenkilenc napos hónapból és néhány extra napból álló - naptáruk szerint ünnepelték, azonban az idők folyamán alkalmazkodtak az iráni szokásokhoz, és szintén a tavaszi napéjegyenlőség idején tartják az újévi ünnepségüket, amely azonban nem éjfélkor, hanem napnyugtakor kezdődik. Tavaszi újév ünnepségük március 20-ára esik. Japánban január 1-je és 3-a között van az évkezdet, de néhol még a régi nap-hold naptár szerinti január 20-a és február 19-e közötti újévet tartják, amikor a tavasz közeledtét és a természet megújulását köszöntik.
A muszlim újév a mi év végünknél tizenegy nappal korábbra esik, mert az iszlám kalendárium a hold mozgásához igazodik. Egyiptomban - bár előre tudják az újév kezdetét - még ma is dívik az a szokás, hogy a hivatalos bejelentés előtt meg kell győződni róla, hogy valóban újhold van-e. A holdsarlóról a Kairó hegyen lévő Muhammed Ali mecsetben bizonyosodnak meg, és továbbítják a hírt a vallási vezetőnek, a főmuftinak, aki kihirdeti az újévet.
