A legtöbbünk azonnal rávágja a választ: Azért, hogy az új esztendőben szerencsénk és sok pénzünk legyen. Szilveszter éjjelén, vagy Újév napján babonából még azok is esznek egy-két kanál lencselevest, -főzeléket, vagy -salátát, akik máskor nem tennének ilyet. Mivel a puhára főzött lencseszemek alakja a pénzérmékre hasonlít, már ez is elegendő ok lenne arra, hogy élvezettel megegyük, azonban még ennél is fontosabb, hogy a lencse rendkívül tápláló. Magas a rosttartalma, kevés benne a zsiradék és kiváló növényi fehérjeforrás.
E régi hagyomány eredetéről viszont - annak ellenére (vagy talán éppen amiatt?), hogy a lencse évezredek óta része a táplálékunknak - már jóval kevesebbet tudunk. Még az sem biztos, hogy eredetileg Újév napján volt a lencseevés szokásban, ugyanis a világ babonáinak, népszokásainak háromkötetes összefoglaló művében (Encyclopaedia of Superstitions, Folklore and the Occult Sciences of the World, Chicago, 1903) azt találtam, hogy Nagypénteken kell lencsét ennünk, hogy a következő évben ne legyünk hiányában a pénznek. Azt, hogy ételként már az ókorban nagyra értékelték, a Biblia is tanúsítja, különben nem adta volna Ézsua egy tál lencséért oda Jákobnak elsőszülöttségi jogát (1Mózes, 25: 30-34). A régi görögök különösen a lencselevest szerették nagyon, sokan a kenyerükbe is sütöttek belőle, ám - mivel elsősorban a szegények étele volt - a nemesek körében nem vált népszerűvé. Ritkán került az úri társaságok asztalára. Kivéve Arisztophanészt (i.e. 427 - i.e. 388), aki megvetően szólt a lencselevest becsmérlőkről, na meg Hippokratészt (i.e. 460 - i.e. 375), az orvostudomány atyját, aki a májproblémákra lencsét írt fel betegeiknek. A modern orvoslás felfedezte, hogy a lencse javítja a májműködést, ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz kolint, ami megakadályozza a zsírlerakódást a májban, így az hatékonyabban tudja kiszűrni a véráramból a mérgeket. Mivel ilyenkor év végén elég sok „mérget” viszünk be a szervezetünkbe, talán ez is oka lehet az Újévi lencsefogyasztásnak.
Az olaszok azt állítják, hogy tőlük, mégpedig a római időkből ered az Újévi lencseevés szokása, erre azonban - annak ellenére, hogy a hasznosságát ecsetelő híres polihisztor, id. Plinius (23 - 79) mellett, ételként a szatíraíró Juvenalis (50 k. – 130 k.) és az epigrammaköltő Martialis (40 – 104) is szólnak róla, Apicius (i.e. 1. század) a híres gourmand pedig számos lencsereceptet is leír - nem leltem konkrét bizonyítékot. Mint ahogyan arra sem, amit ugyancsak sokan állítanak, hogy a lencse afrodiziákum, azaz vágykeltő hatású. Ennek ellenére - mint egyszerű ételt - meg kell becsülnünk, mert „Lencse, borsó, kása mind Isten áldása.”
Ezek után igencsak meglepett, hogy hagyományosan a régiek a lencsét - más zöldségekkel együtt - a temetések, gyászszertartások növényének tekintették. Azért ettek ilyenkor lencséből készült ételeket, mert úgy tartották, ez elveszi a szomorúságukat. Az isteni áldozatok és az ünnepek idején viszont tilos volt a lencse fogyasztása. És természetesen csodatévő hatásáról is maradt feljegyzés: állítólag Szent Hilárion (291 - 371), amikor férfiúvá serdült, három éven át hideg vízben áztatott lencsén élt.
Álmodni viszont nem érdemes vele, ugyanis a lencse álma nem jó jel. A régiek szerint gyászt és szorongást jelez. Újabb keletű értelmezésben veszekedésre és egészségtelen környezetre utal. Ha pedig egy fiatalasszony álmodik vele, az arról árulkodik, hogy - bár nincs megelégedve a párjával - a szülei tanácsára mégis vele marad.
