Medárd

Szent Medárd (456 körül – 545. június 8.) nemesi családban született a pikárdiai Salency-ben. Apja a frank Nectardus, anyja a gall-római Protagia volt. Már gyermekkorában kitűnt intelligenciájával és a vallás iránti érdeklődésével. Tanulmányait Saint Quentin, Vermand és Tournai városokban végezte.  Mindössze 33 éves volt, amikor püspökké szentelték. Élete során nagy köztiszteletnek örvendett, emlékét ma is őrzik Észak-Franciaországban.

Ő alapította az első keresztény rózsaünnepet 530-ban Salency-ban, melyen erényjutalmat osztottak. Az ünnepi ceremónián a falu legszófogadóbb és legfedhetetlenebb erkölcsű leánygyermekét 12 fiú és 12 leány kísérte a templomba, ahol rózsakoszorúval koronázták meg, és pénzjutalomban részesült. Medárd megérte az örömet, hogy a salency-i egyházban saját nővérének nyújthatta át e virágkoszorút.

A Medárd nevéhez kapcsolódó rózsaünnepély nálunk sem ismeretlen, több balatoni településen a legpedánsabb viselkedésű hajadont választják meg a rózsa királynőjévé, aki megkapja a rózsakoszorút. A hagyomány szerint Medárd napján nem szabad fürdeni sem tóban, sem folyóban, mert különböző vízi lények, a vízi király és szellemek elveszik a fürdőző életét.

Szent Medárd már életében számos legenda hősévé vált. Az egyik szerint még gyermek volt, amikor a szakadó esőtől egy kiterjesztett szárnyú sas óvta meg. Egy másik történet arról szól, hogy ifjúkorában apja legkedvesebb lovát egy parasztnak ajándékozta, aki elvesztette a sajátját. Ezt követően hirtelen zuhogó eső kezdődött, és miközben mindenki borig ázott, egyedül ő maradt száraz, ugyanis a feje fölött egy sas jelent meg, és kiterjesztett szárnyaival megóvta az esőtől.

Neve napját június 8-án ünneplik, és azt mondják a franciák, ha ezen a napon esik, akkor 40 napig esni fog, ám ha süt a nap és száraz az idő, akkor 40 napig ilyen marad. A vallásos művészeti alkotásokon, képeken, freskókon gyakran egy kiterjesztett szárnyú sassal a feje fölött ábrázolják. Ez vezetett ahhoz, hogy ő lett a jó időjárás védőszentje a mezőkön dolgozó emberek számára. Gyakran láthatjuk azonban tágra nyitott szájjal nevetve is, emiatt a fogfájósok ugyancsak a patrónusuknak tekintik. Népszerűségét jellemzi, hogy egyes vidékeken a sörfőzők, a borászok, a szellemileg visszamaradottak, a rabságban sínylődők, sőt a gyermekáldásra vágyók is őhozzá fohászkodnak.

Medárd napja Magyarországon is jól ismert időjárásjósló nap. Évszázados megfigyeléseken alapul, hogy ha Medárdkor (vagy Medárd környékén) esik az eső, negyven napos (hosszan tartó) esős, hűvösebb, felhős időjárás következik. Ha szép napos idő van ekkor, negyven napos (tartós) aszály várható. Bizonyos vidékeken a szőlő és szilvatermésre is következtetnek a Medárd napi időből. Ha meleg, napos az idő, jó gyümölcstermés várható, ha esik, savanyú lesz a bor, viszont bő lesz a gabonatermés. Algyőn régen időjárás-varázslásra használták ezt a napot; ha esőt kívántak a földek, az asszonyok egy kifejlett kakast fürdettek meg, hogy zápor kerekedjen.

Az angolok – feltehetően megirigyelve a franciákat – maguk is megalkották a negyven napos esővel kapcsolatos időjárási regulájukat. Védőszentjüket Szent Swithun (vagy Swithin) személyében, Winchester püspökében lelték meg, aki 800 és 862 között élt. Az angolszász hagyomány szerint a nyári időjárás-változás Swithun napján (július 15-én) következik be, vagyis ha e napon esik, akkor 40 nap és 40 éjjel fog még esni. Ha viszont jó idő van a neve napján, 40 napig marad a szép idő. Ezt a szabályt azonban kevésbé támasztják alá az időjárási feljegyzések, eredete valószínűleg a pogány hiedelemvilágban gyökerezik.

A Swithun nevéhez fűződő időjárási hiedelem egy, a halálát követő csodával határos eseményhez kapcsolódik. A püspököt, hogy sírját „az édes mennyei eső” öntözze, kívánságának megfelelően a templomkertben temették el. Amikor később (971. július 15-én) a winchesteriek mégis úgy döntöttek, hogy a hamvait beviszik a katedrálisba, állítólag hatalmas vihar kerekedett, és a ceremóniát - Swithun tiltakozását jelző - 40 napon át megállás nélkül szakadó eső miatt el kellett halasztani. Ez a mondaszerű történet a magyarázata, hogy miért lett Swithun az a szent, akikhez aszály idején az angol parasztok fohászkodni szoktak.