Rosta Erzsébet weboldala


Noha - elegendő történeti bizonyíték hiányában - a katolikus egyház 1969-ben törölte Szent Barbarát a hivatalosan elismert szentjei sorából, a művészetekben, a folklórban még ma is elevenen él emléke, s az ünnepnapjához számos népszokás kapcsolódik. A legenda szerint Borbála, vagy Barbara (akinek neve a barbár jelentésű Barbarus szó nőnemű alakja) egy gyönyörű és okos leány volt, s a kis-ázsiai Nikodémiában élt a 3. század elején. Apja, a pogány Dioszkorosz nagyon féltette Barbarát a keresztény vallástól, ezért amikor üzleti útra ment egy félreeső, magányos toronyba zárta. Fogságában a lány hírt kapott Origenészről, a híres alexandriai bölcsről, akinek tanításaival egy hozzá eljuttatott könyvből ismerkedett meg. A leányt annyira megragadták az új vallás eszméi, hogy titokban megkeresztelkedett. Miután apja ismét útra kelt, a leány egy harmadik ablakot vágott, hogy az a Szentháromságra emlékeztesse. Amikor Dioszkorosz megtudta leányától ennek az okát, iszonyatos haragra gerjedt, és kegyetlenül megkínoztatta, majd - halálos ítéletet kérve rá - átadta Maximianusnak. A császár hitének megtagadásra szólította fel a szüzet, ám a leány erre a kínzások után sem volt hajlandó, ezért börtönbe vetette, és halálra ítélte. Az ítélet végrehajtását Dioszkoroszra bízta, aki kardjával levágta leánya fejét. Ekkor azonban csoda történt, a mennyből tűznyelv csapott le, mely halálra sújtotta a gonosz apát.

A középkor óta Barbara a kegyes halál, a bányászok, a tüzérség, várak, erődök védőszentje, viharok idején - segítségét kérve - a harangozással egykoron hozzá fohászkodtak, számos templom, imaház őrzi a nevét, a művészi alkotásokban rendszerint pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel szokták megörökíteni. A hajdanán igen nagy népszerűségnek örvendő Barbara emlékét évszázadokon át őrizték, és sokfelé őrzik ma is a néphagyományok.

A lengyel munkások körében az egyik legünnepeltebb nap, december 4-e, Szent Barbarának, a bányászok védőszentjének a napja. Mivel a bányászatot mindig veszélyesnek, de nagy presztízzsel bíró szakmának tekintették, a „Barborka”, vagy „Barburka” nevű napot látványos külsőségek között ünnepelték meg. Barborka idején a bányászok fekete öltönyt és egy tollal díszített fekete kalapot öltöttek magukra. A toll színe a bányász rangjától függően fehér, vörös vagy fekete volt. A bányászok ezt az öltözéket viselték az esküvőkön, temetéseken vagy más fontos politikai és társadalmi eseményen is. Manapság Barborka a bányászbálok ideje. Szilézia és Zaglebie bányászai ezen a napon nem szállnak alá, helyette ünnepségeken vesznek részt. De nemcsak Lengyelországban él ez a szokás, hasonló ünnepségeket tartanak Csehország és Németország bányászhagyománnyal rendelkező vidékein is. A német bányászok ünnepségének „Barbarafeier” a neve. A Barbara ma is ünnepelt és közkedvelt név Lengyelországban, a Mária és az Anna után a harmadik legnépszerűbb.

Ausztriában Rauris aranybányászai még a múlt században is a „Barbara-kenyér”nevű gyömbéres mézeskalács fogyasztásával emelték e nap ünnepi hangulatát, Németország egyes vidékein pedig gyümölcskenyeret (Kletzenbrot) sütnek Szent Barbara tiszteletére. A 20. század első felében a mi bányászaink is megemlékeztek róla, 1945 előtt Borbála napján munkaszünetet és ünnepi nagymisét tartottak.

Libanonban december 4-én az észak-amerikai Halloweenhez hasonló jelmezes összejöveteleket rendeznek. A libanoni keresztények körében ugyanis általánosan elterjedt hit, hogy Szent Barbara különféle jelmezeket öltött, hogy elmeneküljön az őt kivégezni akaró rómaiak elől. Az ünnepségek hagyományos étele a gránátalmamagokkal és cukorral ízesített főtt árpa, melyet a jelmezes gyermekeknek kínálnak.

A görögöknél ugyancsak tisztelet övezte Barbara legendás alakját, hagyományosan a szülők hozzá fohászkodtak, tőle kértek védelmet gyermekük számára a bárányhimlő ellen. Régi népszokás, hogy az emberek a szent tiszteletére az útkereszteződésekben - miként ezt a pogány időkben Hekaté, a háztartások, újszülöttek, hármas keresztutak és a boszorkányság istennője számára tették - édességeket ajánlanak fel. A leggyakoribb áldozati ételeik a kolliva (mézes főtt búza fahéjjal, mandulával ízesítve) és a varvara (főtt búzából készített gyümölcsös puding).

De nemcsak a megemlékezésekről, a hozzá intézett fohászoktól nevezetes ünnepe, számos hiedelemjóslás is kapcsolódik Barbara napjához. Közülük a Barbara-vessző (Borbála-ág) vágása a legismertebb. A népszokás előzménye az lehet, hogy Barbara, amikor tömlöcbe zárták, állítólag egy cseresznyefaágat rejtett el a ruhájában. Az ágat az ivóvizes kupájával locsolta, és a kivégzés napjára, a cseresznyefaág virágba szökött. Innen ered a „Barbarazweig”, vagyis az a szokás, hogy december 4-én gyümölcsfaágat visznek a lakásba, hogy karácsonyra kivirágozzon. Emellett persze szintén fontos, hogy a zöld ág az élet jelképe, ősi szimbólum. De vallásos tartalma is van: az ártatlanság, a szüzesség, a kegyelmi állapot jelképe.

A Szent Barbara szenvedéseire utaló Barbara-ág vágása elsősorban a német nyelvterületen terjedt el, de hazánkban és a környező országokban is többfelé találkozhatunk ezzel a hagyománnyal. Németországban Szent Barbara napján a gyümölcsfákról a család minden egyes tagja számára vesszőt vágnak, melyeket a lakásban vízbe tesznek, hogy karácsonyra virágba szökjenek. Azt mondják, szerencsés lesz annak a következő éve, akinek elsőként hajt ki az ága. Azt a gyermeket pedig, akinek karácsonyra a legtöbb virág nyílik a vesszején, Mária pártfogoltjának tekintették.

Nálunk a gyümölcsfaágakat a leányok vágták, a Borbála-ággal azt szerették volna megtudni, hogy ki lesz a jegyesük. Ha a Borbála napkor vízbe tett cseresznyeág kizöldült, az azt jelentette, hogy hamarosan férjhez mennek. Ha nem zöldül ki, a leányzónak várnia kell egy évet, hogy újra próbálkozhasson. Egyes vidékeken többféle gyümölcsfaágat tettek a vázába, egy-egy férfinevet aggatva rájuk, s karácsonyig minden hajnali mise után megöntözték. A jóslat úgy szólt, hogy az elsőként kihajtó ágra tűzött név viselője lesz a kérőjük. A Borbála nap egyéb hiedelemszokásai - munkatilalom a nőknek, női látogató balszerencsés volta - a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el.

A szerelemjóslás mellett egyéb jövendölésre is alkalmas Borbála ünnepe. Lengyelországban Szent Barbara napja (Dzien Swietej Barbary) időjósló nap. Ha aznap esik, a népi regula szerint karácsonykor fagy (jég) várható, ám ha fagyos idő van Barbara napján, a karácsonyi ünnepeken esős időre lehet számítani.

A Vizcayai-öböl környékén - Spanyolországban és Franciaországban - élő baszkok körében régi hiedelem, hogyha Szent Barbara napján Anboto leánya, Mari (a baszkok legfőbb istennője) a barlangjában marad, a következő évben bőséges termés lesz, ám ha kijön onnan, heves viharok várhatók, és gyenge termésre lehet számítani a következő nyáron. A baszk nép szerint a viharok az - időjárást irányító - istennő büntetései erkölcstelen vagy nem megfelelő életvitelükért. Az Amboto hegycsúcsai felett megjelenő sűrű, sötét fellegek számukra a közelgő vihar előjelei. Láttukra a halászok visszatérnek a kikötőkbe, a pásztorok beterelik nyájaikat a karámokba, miközben imádságként az „Amboto leánya! Amboto leánya!” szavakat mormolják. Mari kettős természetű, a gőgös, gonosz leány lelke heves viharokat előrejelző sötét fellegeket teremt, míg az ártatlan szűzé a folttalanságát jelző fehér párába, ködbe burkolja a hegycsúcsot, reményt és békét jelez.

Kommentek

archivált tartalom

Professzor #1

Én is ismerek egy Barbarát! Csodálatos teremtés! ;-) :P

2012-11-06 12:41:10