Rosta Erzsébet weboldala


Bár ma már köztudott, hogy az influenza vírus által terjesztett fertőző betegség, és az orvostudomány is egyre nagyobb sikerrel képes megküzdeni vele, nem volt ez mindig így. 1918-19-ben, az egész világon végigsöprő spanyolnátha járványnak emberek tízmilliói (az elhalálozottak számára vonatkozó becslések 20 és 100 millió között változnak) estek áldozatul. Ebben persze az is közrejátszhatott, hogy számos esetben tudatlanságból ártalmas babonás praktikákkal próbálták kezelni a betegséget.

A javasolt kúrák között olyanok voltak, mint szentelt víz itatása a pácienssel, marhatrágyából vagy ajtó küszöbe alól kikapart agyagból készített pakolás, ecetben áztatott és fokhagymával bedörzsölt forró tégla helyezése a beteg mellkasára, a felsőtest bedörzsölése gőz fölött felmelegített lócitrommal (enyhébb lefolyású betegség esetén főtt hagymával), vagy bebugyolálása frissen lenyúzott - vagyis még véres, meleg - állatbőrrel. A kíméletesebb gyógymód keretében a tűzre köpettek a beteggel, és tojáshéjakat valamint káposzta torzsákat égettek el a lángokban. Ha már kitört a járvány, felszeletelt hagymákkal „díszítették fel” az ablakpárkányokat, rakták körbe az ágyakat, és mindenféle hagymás készítmények elfogyasztását javasolták. Úgy tartották, hogy a vöröshagyma magába szívja a betegséget. Hatásosnak vélték az ebédre vagy vacsorára tálalt levesbe tett kanálnyi szentelt vizet, a nedves fa vagy szalma (széna) füstjének belélegzését, valamint a bűzaszatból vagy szurokfenyőből készített nyaklánc viselését is.

Az ugyancsak gyakran alkalmazott orális kezelések némelyikéhez igen erős gyomorra volt szükség. Az egyik recept szerint például páfrány és cikóriagyökér mézzel és édesgyökérrel ízesített kotyvalékába néhány csepp bakkecske-vért, élő levéltetvekkel fűszerezett tojás sárgáját (ha nem volt kéznél tetű, egy hétéves kisleány vizelete vagy egy kevés korom is megtette), egy pár kövér meztelen csigát, maroknyi szárított kutyaszart (canis merga), és - hogy a készítmény simább állagú és táplálóbb legyen - tejben és borban áztatott kagylókat kevertek.

Ázsiában ezeknél különösebb „népi” gyógymódok is léteztek. Japánban a babonás öregek még napjainkban is úgy tartják, hogy ha az influenzás beteg sikeresen megfertőz valakit, hamarosan meggyógyul, mert a vírusok az új áldozaton élnek tovább.

Iránban viszont a szőke férfiak - mivel a perzsák többnyire sötét hajúak, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a külföldiek - vannak legnagyobb veszélyben, ugyanis a hagyományos gyógymód szerint, ha a fertőzött személy az orrváladékából valamelyikükre rácsöppent egy keveset, a betegsége azonnal átszáll a kiszemelt áldozatra.

Bár a földrajzi eredete nem ismert, állítólag az is működik, ha a lázas meghűléstől szenvedő asszony néhányszor beleprüsszent a férje cipőjébe.

Az influenza és a meghűlés kezelésére Oroszországban az orvosok sokfelé még ma is köpölyözést (banki) vagy mustártapasz (gorcsicsniki) használatát javasolják a szintetikus gyógyszerek vagy antibiotikumok helyett. Bár influenza esetében - forró tea fogyasztásával vagy más módon - általában a test felmelegítését ajánlják, az oroszok közül sokan a jeges fürdőzés egészségmegőrző hatására esküsznek. A hideg gyógyító hatásában lehet valami, mert japán óvodások körében elterjedt gyakorlat, hogy a didergős téli reggeleken száraz törülközővel dörgölik át a meztelen felsőtestüket. A nevelők szerint emiatt náluk sokkal ritkább az influenzás megbetegedés.

És végezetül egy univerzális - igaz, hogy csak az év egy napján alkalmazható - megelőzési mód, ha május elsején nem húzunk semmit a lábunkra. Ha ezen a napon mezítláb maradunk, állítólag az év végéig nem kell tartanunk a meghűléstől. (Az Újév napjától májusig tartó időszakban pedig megpróbálkozhatunk a többi módszer valamelyikével.)