A betegek meglátogatásának, ápolásának kötelme már a Bibliában is szerepel. Ezékiel könyvében az Úr nevében megszólaló próféta elmarasztalja Izrael pásztorait (rossz vezetőit): „A gyengét nem gyámolítottátok, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be.” (Ezékiel 34: 5)
Máté evangéliuma a juhok és kecskék példázatában (Máté 25: 31-46) a hat jó cselekedet között említi a betegek meglátogatását: „35. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; 36. Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.”
Hasonlóképpen vélekedik a beteglátogatás fontosságáról a Talmud is: Másutt a Talmud a beteglátogatás fontosságát hangsúlyozza. „Aki látogatja a beteget, meghosszabbítja az életét, aki viszont elmulasztja, megrövidíti azt.” – mondja Ischaran rabbi (Nedárim 29). A Shulchan Arukh Yoreh Deah kötete egy egész fejezetet szentel e kötelezettségnek, ami minden zsidó feladata, még akkor is, ha a beteg személy keresztény (Gittin 61a).
Azt pedig, hogy babonás őseink mit gondoltak a beteglátogatásról, illetve a helyről, ahol a maródiakat kúrálták, az alábbiakban olvashatják.
Már az sem mindegy, miként köszöntjük a beteget, mert akit az ágyban „Isten veled!"-del üdvözölnek, balszerencsés lesz.
Ha viszont beteglátogatásra tartva véletlenül egy hangyabolyba lépünk, ne bánkódjunk az esetleges hangyacsípések miatt, mert a vizitálásunk felépülést hoz a számára.
Ellentétes hatást vált ki, ha egy betegeskedő gyermekkel találkozunk útközben, emiatt ugyanis a páciens nem fog meggyógyulni.
Az sem jó, ha az orvos megbotlik, amikor belép a házba, ez annak a jele, hogy a saját otthonában nem lesz képes a beteg meggyógyítására.
Még ettől is rosszabb jelentésű, ha a doktor - miközben lóháton igyekszik a beteghez - lovának a lába lyukat váj a talajba. Ez arra utal, hogy a páciense meg fog halni.
A lelkipásztor lova ugyancsak jelzést adhat család számára. Ha lelógatja fejét, miután gazdája megállt vele a ház előtt, nincs remény a meggyógyulásra.
Jó tanács a régiektől, hogy sohase menjünk harmadmagunkkal látogatóba, mert ettől a beteg állapota rosszabbodni fog.
Ha pedig meglátogattuk a beteget, legalább egy pillanatra üljünk le mellé, enélkül távozva ugyanis elvisszük magunkkal az alvását és nyugalmát.
Rossz ómen, ha a beteg – akár az otthonában, akár a kórházban – emeleti szobába vágyik. Ez annak a jele, hogy nem sok van már neki hátra.
A páciens közelgő halálának a jele az is, ha a betegszoba szaga különösen erős, szinte már beivódott a függönyökbe, ruhákba.
Ugyancsak baljós előjel, ha a kórteremben lévők folyamatosan a benn található tárgyakat számlálják. De az sem jó – legalábbis a skótok szerint –, ha becsukják a kórterem ajtaját, mert ez meghosszabbítja a beteg haláltusáját.
A takarítás viszont segíthet, ha a betegszoba kisöprése során már úgy érezzük, hogy elkészültünk, menjünk vissza, és söpörjünk hármat az ágy előtt, ez reményt adhat a páciens felépülésére.
Távol-keleten óva intik a látogatókat, hogy körtét vigyenek a betegnek ajándékba. Ez ugyanis azt szimbolizálja, hogy az illető meg fog halni. Az is balszerencsés számára, ha piros színű virágokat – különösen, ha vörös rózsákat – kap, mert ezek a vért jelképezik. Számos ázsiai kultúrában elterjedt hiedelem, hogy a piros rózsák halált okozhatnak. Kórházakban a sárga és a fehér virágok a legszerencsésebbek, mert ezek a jang színei.
Ugyancsak távol-keleti – pontosabban kínai - hiedelem, hogy ha ajándékot viszünk, véletlen se álljon az négy darabból, ugyanis a négy kiejtése hasonló a „halál” szóéhoz. Szerintük a legjobb ajándék egy doboz édesség vagy csokoládé.