Az alkohol felfedezésének az időpontja a homályba vész, őseink valószínűleg véletlenül jöttek rá, hogy a fermentált italok nemcsak táplálóak, gyógyító, fertőtlenítő és fájdalomcsillapító hatással bírnak, de segítik a relaxálást, jó kedvre derítenek, erősítik a szociális kapcsolatot, növelik az ételek, és általában az élet élvezetét. Hogy mikor fogyasztott az ember először alkoholos italt, nem tudjuk, viszont a régészek által fellelt, erjesztett italok fogyasztására szolgáló „sörös korsók” legalább 10 000 évesek, vagyis előbb ismerték eleink a sört, mint a kenyeret. A bor - az egyiptomi piktográfok szerint - valamivel később, mintegy 6000 évvel ezelőtt jelenhetett meg. A szeszes italok fogyasztása kezdetben az étkezéshez és az ünnepekhez kapcsolódott, ám - az egyénre gyakorolt hatásának felismerése miatt - később a mindennapok gyakorlatává vált. És mivel mindig voltak, akik többet akartak maguknak a jóból, a részegség, s az azt követő másnaposság is évezredes múltra tekint vissza. Így aztán nem csoda, hogy a folklórban jó néhány gyógymód alakult ki a kezelésére.
Már id. Plinius (23 – 79) leírta a káposzta jóságos hatását. Nyersen, főve, a levét kisajtolva, savanyítva, az ivászat előtt, vagy másnap fogyasztva, egyaránt hatásosnak tartották. Ugyancsak Id. Plinius feljegyzéseiből tudjuk, hogy az ókori kelták orvosi tisztesfüvet, vagy bakfüvet (Betonica officinalis) használtak a részegség megelőzésére, illetőleg a másnaposság kezelésére.
A régi rómaiak zsírban sült kanárit ettek a tivornyák után. A görögök viszont a báránytüdő bekebelezésétől reméltek enyhülést. A régiek körében a nagyobb ivászatok előtt - megelőzés gyanánt - általános szokás volt a főtt káposzta evése. Egy középkori recept pedig a macskajaj enyhítésére keserűmandula körettel felszolgált sült angolnát ajánlott. A 16. század vége felé - Amerika felfedezésének köszönhetően - arra is rájöttek, hogy a krumpli ugyancsak segít a felépülésben.
A mulatás előtt vagy utána fogyasztott zsíros, nagy kalóriatartalmú ételek már régóta a házi receptek között szerepelnek. Mexikóban például a reggeli fogyasztott főtt pacalt (menudo) preferálják. Itáliában viszont az a hiedelem terjedt el, hogy megemésztett sáfrány ellenáll az alkoholnak, vagyis ha jól megfűszerezzük vele az ételünket, másnap nem lesz semmi problémánk.
Ám léteztek drasztikusabb módszerek is. Például olyan bort vagy sört itattak a részeggel, melybe előzőleg belefojtottak egy varangyos békát. Mások szerint - hogy igazán hatásos legyen - az iszákos személy whiskyjében vagy brandyjében kellett beáztatni békát, vagy angolnát. Az alkoholmentes gyógymód sem volt kellemes, ennek során ugyanis döglött halakról - melyek száma tíz volt - leöntött vizet adtak a betegnek.
Az ozarkok (Arkansas lakói) bagolytojásokat ajánlottak a részegség kúrálására, melyek - nyersen elfogyasztva - állítólag nemcsak a másnaposságból, de az iszákosságból is kigyógyították a beteget.
Voltak, akik a szemölcsöknél „bevált” módszerrel, a másnaposság átvitelével próbálkoztak. Ennek érdekében meztelen csigával vagy csigával dörzsölték be a beteg homlokát, majd a szerencsétlen állatot jó messzire elhajították.
A 17. században Skócia nyugati szigetein a hegyi lednek (L. montanus) szárított gumóit rágcsálták a részegség, illetőleg a másnaposság kialakulásának a megelőzése érdekében. A 16. és 17. században Sussexben szentjánosbogárból készítettek gyógyírt a macskajaj kezelésére. Egy másik, ugyancsak Shakespeare idejéből származó, javallat a tölgyfa makkjából párolt ital fogyasztását tanácsolta a korhelyek megregulázására.
Amerika őslakói másnaposság esetén égerfaleveleket tettek a kalapjuk alá. Állítólag ettől elmúlt a fejfájásuk. New England államban - még a gyarmati időkben - az orbáncfű főzetét ajánlották az ittasság kezelésére, de hatásosnak vélték a kamillateát is. Mexikóban Ruellia cserje virágjának, a Floridában élő seminole indiánok a pedig a fűzfa kérgének és a kanári cserje magjának főzetét javasolták.
A fűzfakéreg valószínűleg jó lehet, mert egy nemrégi - Lincolnshire-ben (grófság Kelet-Angliában) még a 20. század elején is használt - recept is ez utóbbi rágcsálását ajánlja a fejfájásra, különösen másnaposság esetén. Aki pedig finnyás volt a fűzfakéregre, helyette zellert vagy vadmákot ehetett.
Némelyek szerint hasznos lehetett a komló főzete is, természetesen itt nem sörről van szó. Az ajánlatok között szerepelt az Epson só (keserűsó, azaz magnézium-szulfát), valamint a vas-szulfát, magnézium-oxid, borsmenta-eszencia, őrölt szerecsendió és cukor keverékéből készített varázsital is.
Persze nem feledkezhetünk meg a „kutya szőréről” sem. Ez utóbbi „gyógymódnak” - sajnos - ma is sokan követői. Pedig az elégetett kutyaszőr hamuja eredetileg a kutyaharapás okozta seb gyógyítására szolgált. Hogy ki találta ki azt, hogy az erős alkoholos befolyásoltságra, a másnaposságra az alkohol fogyasztása a legjobb, nem tudjuk, csak azt, hogy kb. a 16-17. század óta dívik ez az eljárás. Az „ínyencek” közül sokan a Black Velvetet (pezsgőt, guinness sörrel), mások a reggel felhörpintett Bloody Maryt (vodka, paradicsomlé, fűszerek felhasználásával készített koktélt) istenítik, Hemingway viszont a paradicsomlé és a sör keverékére esküdött.
És végére maradt a „legjobb megoldás”, ha a párunk, vagy a barátunk sokat részegeskedik, adjunk neki egy ametiszt gyűrűt. Ettől kezdve utálni fogja a szeszes italokat, és felhagy az ivással. Hogy ez valóban így volt-e, nem tudhatjuk, de az ametiszt iránti kereslet biztosan megnövekedett.
