Az ázsiai emberek évezredek óta tudják, hogy a füstölők illata befolyásolja az ember közérzetét, szellemi és fizikai állapotát, ezért használatuk a mindennapi életben is elterjedt. A japán gésák a füstölőórával (a füstölő végigégéséhez szükséges időtartammal) mérték a vendégeikkel eltöltött időt. A legtöbb füstölőt Kínában használják, viszont Dél-Indiában készítik. A füstölők bambuszból, ében-, teak-, és szantálfából készülnek, aloét, kámfort, szerecsendió levelet, pézsmát, sáfrányt, mirhát és fűszereket kennek bambuszpálcikákra. Használatuk újabban a nyugati világban is egyre jobban terjed, rájöttek arra, hogy a füstölők varázslatos illata légfrissítő, csillapítja a fájdalmat és a hőérzetet, egyben gyulladáscsökkentő, továbbá egyes – speciális keveréket tartalmazó – füstölők hatásosan riasztják el a szúnyogokat, legyeket, molyokat.
A 7. századtól a tömjén füstölése a keresztény liturgia szerves részévé vált, azóta a szertartás kifejezi a hódolatot és az imádatot az oltáriszentség előtt, tiszteletet ad az evangéliumos könyv, a miséző pap, az emberek és halottak iránt. A tömjénfüst megfelelő légkört teremt az elmélyült, ájtatos imához, emeli az egyes események ünnepélyességét, körmeneteken, templomavatáson, oltáriszentteléskor.
A tömjén – mely a napkeleti bölcsek ajándékai között is szerepelt – megtisztítja a lelket és szívet, és a legalkalmasabb szer a meditáció előkészítéséhez. A bibliai hagyomány szerint füstjétől távozik a gonosz, ami egyszerűen annyit jelent, hogy a zavarodott, kaotikus gondolatokat kirekesztve, füstje segíti a tiszta koncentrációt.
A régi orvostudomány tisztító és gyógyító erőt tulajdonított neki. A tömjénfüst belélegzése – ezt vallja a mai illatterápia is – a lélekre és a közérzetre egyaránt felemelően és nyugtatóan hat. A természetgyógyászok ezért ajánlják a tömjénfüst inhalálását tudatzavarok és túlérzékenység esetén.