Noha a 19. század második felében - pontosabban 1862 és 1874 között - megjelent hat kötetes magyar szótár, „a Czuczor-Fogarasi” még elsősorban a „légből ritka tünemény gyanánt lehulló köveket” vélte mennykőnek, illetőleg a köznép hiedelmére hivatkozva, „bizonyos fekete színű s egy-két ökölnyi nagyságú kövekről” tartotta azt, hogy mennykövek, már azt is jelzi, hogy átvitt értelemben ez a szó a mennydörgéssel kísért villámcsapást, vagy valakinek, valaminek a hirtelen lesújtó erejét is jelentheti. („… így hívják a villannyal teli felhőből nagy ropogással leütő és romboló tüzet, melynek valódi költői szellemű, s az ősi hitregén alapuló neve: Isten nyila vagy Isten haragja.)
A világ számos részén - különösen ott, ahol már feledésbe merült eredeti használatuk - a parasztok ekéje által a földből kifordított pattintott nyílhegyekről, kőbaltákról azt hitték, hogy azok az égből hulltak alá. Sokan arra gondoltak, hogy villámcsapások hozták őket létre, ugyanis amikor igen hangos mennydörgést hallottak, úgy vélték, hogy az több volt, mint puszta villámlás, valami belecsapódott a földbe. Ezért aztán, ha furcsa, vagy ismeretlen tárgyakat - pattintott kőszerszámokat, nyílhegyeket, fosszilis kövületeket, tengeri üledékeket, kvarckristályokat - találtak, „istennyilának”, vagy mennyköveknek tartották őket. Egészen addig élt ez a hiedelem, míg a tudomány meg nem fejtette e kövek valódi eredetét, illetve a messziről jött utazók be nem számoltak azon tapasztalataikról, ahol ezeket a szerszámokat használták.
A középkorban a jól megmunkált köveket fegyverekként tiszteltek, melyekről azt hitték, hogy a mennyek háborújában, a Sátán és seregei ellen használták. A Brit-szigeteken a néphagyomány gyakran tündérnyílként hivatkozott rájuk, amit a tündérek vagy manók azért lőttek az emberekre vagy állatokra, hogy megbabonázzák őket. Másrészről a birtoklásukat szerencsésnek vélték, mert abban bíztak, hogy védelmet nyújt számukra a rosszindulatú tündérek, gonosz manók ellen.
Azon elv alapján, hogy a villám sohasem csap le kétszer ugyanarra a helyre, azt gondolták a mennykőről, hogy megvédi a házat. Svájcban a házigazda a vihar közeledtekor a szíj végére kötött mennykövét háromszor megpörgette a feje fölött, majd a háza ajtajának dobta, hogy ne csapjon a villám a lakásába. Voltak, akik e követ ezüstbe foglalva amulettként viselték, védelmet remélve az istennyila ellen.
De nemcsak a villámcsapás elkerülésére voltak jók, a régi korok vidéki embere sok minden egyébre is felhasználta őket. Skandináviában a mennyköveket házi istenekként tisztelték, mert úgy vélték, hogy távol tartják otthonaiktól a rontást és a boszorkányokat. Felajánlásként sört öntöttek rájuk, és olykor vajjal is megkenték a tetejüket. Itáliában a gyermekek nyakában lógott amulettként a betegségek és a rontás ellen. Az ókori római birodalomban egy koralldarabbal együtt a kutyák nyakörvébe varrták, hogy megóvja őket a veszettségtől. A svédek a gonosz manók távol tartására használták. A Svájci- és a Francia-Alpokban a juhokat védték velük, míg Franciaországban azt gondolták róluk, hogy a várandós mama hasára helyezve, megkönnyítik a gyermekszülést.
Burmában a mennykövet a vakbélgyulladás megelőzésére és kezelésére használták. Japánban a furunkulusokat és fekélyeket kúrálták velük. Malaysiában és Szumátrán a krisz pengéjét élesítették mennykövekkel, nagyon szerencsés tárgyaknak tartották, és az arany próbakövének vélték őket. A szlávok az embereken és állatokon megjelenő szemölcsöket gyógyították velük, a nagyhéten* pedig a rejtett kincsek felderítésére használták a mennyköveket.
A mennykövek gyógyító erejét nálunk is kiaknázták, a beteg tehén tőgyét, a csúzos testrészt, a keléseket kúrálták velük, a porát pedig - pálinkába keverve - a hideglelésben szenvedőkkel itatták meg. Karolinában és Alabamában a tűzre vetették, hogy elvegyék a héják kedvét a csirkék molesztálásától.
Az amerikai pawnee indiánok szerint a kőfegyvereket és kőszerszámokat a hajnalcsillag adta az embereknek. Guatemalában a quiché indiánok között él még az a hiedelem, hogy a tűzkő az égből hullott alá, és 1600 darabra tört, melyek mindegyike istenné vált. Tohil istenüket, akitől a tüzet kapták, még ma is ilyen pattintott kővel jelenítik meg. A cseroki sámán az istennyilához fohászkodik, mielőtt bevagdalná páciensét a gyógyítás megkezdése előtt.
* Fekete vasárnaptól virágvasárnapi terjedő időszak.