Rosta Erzsébet weboldala


KotenyMint a dolgozó nők hagyományos ruhaviseletéhez, természetesen a kötényhez is számos babona kapcsolódik. A legismertebb az a régi hiedelem, hogy jó szerencsét hoz, ha egy kötényt véletlenül fordítva veszünk fel, és nem fordítjuk meg azonnal. A kötény e tulajdonságát ki is használhatjuk. Ha egy háziasszonyt a munkája során sorozatosan apró kudarcok, balszerencsék érnek, megváltoztathatja a szerencse folyását, ha kifordítja a kötényét. Azok a kívánságaink, melyeket kifordított köpenyben akkor fogalmazunk meg, amikor először látjuk az újholdat, majdnem biztos, hogy teljesülni fognak. Egyes asszonyok régen újhold előtt kifordították a kötényüket, hogy összegyűjtsék a jó szerencsét.

Ugyanakkor a leeső kötény balszerencsére (Yorkshire-ben leendő bosszúságra) figyelmeztet, vagy - alternatív módon - azt jelzi, hogy a kötényét elhagyó hölgy egy éven belül gyermeknek ad életet. (Ugyanez egy fiatal leány esetében annak a jele, hogy a szerelme éppen rágondol.) Azt is mondják, ha a nörsz a felvétele közben megpödöri a köténye madzagját, hamarosan új munkára számíthat. Németországban, ha egy férfi a kezeit egy leány kötényébe törli - legalábbis a néphagyomány szerint - egész biztosan szerelembe fog esni vele. Ha viszont ugyanerre az eljegyzés után kerül sor, az eseményt egy veszekedés követi.

Régen a hajójukhoz tartó halászok nem szívesen találkoztak kötényt viselő asszonnyal, mert a hiedelmük szerint ez balszerencsét - rossz fogást, vagy vihart – jelzett számukra. Ilyenkor inkább visszafordultak, és a kihajózással - feltételezve, hogy addigra megszűnik a veszély - megvárták a következő dagályt.

Nálunk az újszülött megóvására használták a kötényt. Amikor az anya kénytelen volt magára hagyni a még megkereszteletlen csecsemőjét, a bölcsője mellé seprűt állított, a gyermek mellé fokhagymát, tömjént és kést rakott, s a kötényével letakarta, hogy megóvja a rontástól.

Luca napjának estéjén a lányok hazafelé menet a tollfosztóból megrázták a zsúptetőt és alátartották a kötényüket. Akinek búzaszem esett bele, gazdag, akinek pedig rozs, az szegény férjre számíthatott.

Köténnyel álmodni, azt jelzi, hogy az álmodó elkötelezte magát a családi munka folytatása mellett. Alternatív módon, a kötény védelmet és diszkréciót szimbolizál.
Kötény viselése viszont az álomgazda alárendelt helyzetét jelzi. Elfogadja azt, hogy mások mondják meg neki, mit tegyen.