A+ A A-

Indiai ékszerek

  • Közzétéve itt: Egyéb írások


Az ékszerek az ősidőktől fogva fontos szerepet töltöttek be India mindennapi életében, tárgyi bizonyítékok vannak rá, hogy az indiaiak már az Indus völgyi civilizációban – tehát mintegy 2500 évvel Krisztus születése előtt – különféle ékességekkel, cicomákkal díszítették fel testüket. Bár a hagyományok azóta jelentős átalakuláson mentek keresztül, az ékszerek ma is nélkülözhetetlen részei a vallásos, regionális és társadalmi életnek.

A legelső ékszerek amulettek vagy ornamentumok voltak, melyeket a gonosz elleni védelem érdekében, illetve a hatalom szimbólumaként viseltek. A férfiak e díszekkel az ellenségeik feletti hatalmukat jelképezték. Egyes ékességeket, például bizonyos fejdíszeket, csak kiváltságos társadalmi csoport tagjai viselhettek, akik örökölték, vagy megszerezték erre a jogot. A legelső ékszerek virágokból – legtöbbször orchideákból – készültek, melyeket a férfiak és fiúk a fülcimpájukba fúrt lyukba helyeztek. A fém, csont vagy kristály ékszerek ugyancsak a fülcimpákat díszítették. A megölt ellenség fejéről levágott haj szintén értékes férfidísz volt, de kedvelt testdíszek voltak a tigriskarmok, meg a különböző állatok szarvai is. Az északkelet-indiai naga törzs tagjai még ma is őrzik ezeket a hagyományokat.

Az évezredek során Indiában annyira elterjedt a különféle testdíszek, ékszerek viselete, hogy ékszereik ma már szembetűnőbbek, mint az – egyébként ugyancsak rendkívül színes - öltözékük. Az ékszerezettség számukra teljesen természetes, ám hogy milyen díszeket öltenek magukra, azt a kaszti és vallási hovatartozásuk határozza meg, de a választás függ a megjelenés helyszínétől, valamint attól is, hogy milyen szertartáson, ünnepi eseményen, társadalmi összejövetelen vesznek részt.

A régi korok ékszereiről a régészeti leletek alapján alkothatunk képet. A Bengálban talált, az i.e. 3.-2. századból fennmaradt terrakotta szobrokon jól kivehetők, hogy akkoriban a nők milyen súlyos, nehéznek látszó ékszereket kedveltek. Láthatók több láncból fűzött övek, az ún. mékhalák, vagy a rafinált láncról lelógó medálok, amelyek leértek a hasig. Az i.sz. 1.-2. században elsősorban a lábpereceket kedvelték, melyek az idők során egyre nagyobbak lettek, és a karikák száma is egyre nőtt. A férfiak fejfedőit, a turbánokat pedig csúcsdíszítéssel látták el. Az ország déli részén egy darabig divatban volt a bal vállon átvetett, derékig érő vastag fonal, a jadzsnyópavíta, mely azt jelezte, hogy a viselője a három felső kaszt melyikének a tagja. Ezt kezdetben férfiak és nők egyaránt hordták, a jádzsnyópavíta egyre díszesebb lett, idővel azonban lassan leszoktak viseletéről, s ez a szokás az i.sz. 3. században teljesen megszűnt. Helyette olyan láncokat kezdtek hordani, ami a mellkason találkozva a has fölött kettévált.

Aztán ismét változtak az ízlések és szokások, idővel más díszek jöttek divatba. Például a csípőn többszörösen körültekert láncok, melyeket függőkkel ékesítettek. A nők feltűzött hajukba egyre szebben csillogó hajtűket tűztek. A lábperecek viszont kisebbekké váltak, a karpereceket pedig nemcsak a csuklón, hanem a felkaron is hordani kezdték. A 10. század folyamán már mindkét nem viselt fülbevalókat. Szívesen hordtak rozettákból, kagylókból összeállított karkötőket és amuletteket, melyeket amulett-tartóban rejtettek el, és a nyakukba akasztva viseltek. Az amuletteken mantrák vagy engesztelő varázsigék szövegei voltak.


Indiai karkötő - KeralábólA gyűrűket, karkötőket, nyakláncokat, öveket, koronákat, diadémokat a növényvilágból vett változatos motívumokkal - bimbókkal, virágokkal, szirmokkal, levelekkel - díszítették, az állatalakok közül leginkább a mitológiai történetek szereplői voltak népszerűek, mint például a kígyószerű lények, a nágák, a tekergő vízi szörnyek, a makarák vagy a félig ember, félig madár lény, a garuda. Az ékszereken kívül a test ékesítéseként szolgáltak a nyakban és a hajban hordott virágfüzérek is.

Dél-Indiában mind a mai napig, az ékszerek viseletének egyik fő funkciója a gonosz távol tartása. A drágaköveket elsősorban az állatövi jegyekkel kapcsolják össze, ugyanis az asztrológusok és a numerológusok vallják, hogy ha helyesen használják a megfelelő ékszert, a rezgést kibocsátó drágaköveknek, fémeknek gyógyhatásuk van. A dél-indiaiak a díszítéseknél felhasználják számos mítoszuk alakját is. Leghíresebb drágakövük a mesebeli csintámani, amely minden vágyat valóra vált.

Napjainkban – akárcsak régen – többnyire a színpompás, drágakövekkel, zománccal díszített arany ékszerek a legkedveltebbek. Az indiai ember számára az arany az isteni tökéletességet jelképezi, a napfényt reprezentálja. Úgy tartják, hogy mindent képes megtisztítani, amihez hozzáér, emiatt az arany ékszereket – ruha közbeiktatása nélkül közvetlenül a bőrükön viselik. Az indiai ékszerkészítők leggyakrabban aranyat és ezüstöt használnak. Az utóbbi használatának az egyik oka, hogy az ezüst – ellentétben az arannyal – hűsítő hatású, másrészt a bokapereceket – melyek könnyen bepiszkolódnak – arany helyett inkább ezüstből készítik.

Az ékszereket nemcsak szépségük, művészi kivitelezésük miatt viselik, azaz nemcsak ékesítésre használják, hanem a spirituális és esztétikai értékek egyesítésére is. Az ékszereknek a társadalmi és vallási indíttatású szerepükön túl, sok esetben mágikus vagy szimbolikus jelentéssel is bírnak, de nem elhanyagolható a gazdasági szerepük sem. Az esküvőn kapott ékszerek a menyasszony atyai örökségét képezik, amelyek az asszony számára gazdasági biztonságot jelentenek az élete során. Az ékszerek a házasságot jelképezik, az özvegyasszonyok sohasem ékszerezik fel magukat. Ez utóbbi szokás még ma is dívik, annak ellenére, hogy a tilalom betartása már nem kötelező számukra.Sokféle ékszert és sokféleképpen hordanak, amelyeknek mind külön jelentésük van. Az orrtű és az orrkarika a tisztaságot és a házasságot jelzi, habár manapság már sok hajadon is viseli ezeket az ékszereket. Az indiaiak speciális nyaklánca, a mangalaszútra, amelyet a férjes asszonyok hasonlóan használnak, mint nálunk a jegygyűrűt. Hagyományosan az asszonyok az esküvői szertartáson teszik a nyakukba, és csak akkor veszik le magukról, ha a férjük meghalt.

A karpereceket, karkötőket védőpántoknak tekintik, mint jelképes őrt a férjük mellett. A legtöbb férjezett asszony üveg karkötőt hord. Bengálban a férjes asszonyok a házasság jeleként kagylóból, vagy korallból készült karkötőt viselnek. A pandzsábi menyasszonyok mindkét csuklójukon elefántcsont karkötőt hordanak – a családi hagyományoktól függően az esküvőt követő 21 napig, hat hónapig vagy egy évig. A radzsásztáni asszonyok ugyancsak elefántcsont karkötőt viselnek egész életükben, vagy a férjük haláláig.
A különféle fülbevalók, karikák, gombok, függők az egész országban nagyon kedveltek. A lányok fülcimpáját rendszerint már az első születésnapjuk előtt kilyukasztják. Egyes fülékszereket csak a férjes asszonyok hordanak, például a kasmíri asszonyok arany fülbevalói egy hosszú vörös szálon lógnak, a fülük felső részébe fúrt lyukból.

Fontos ékszereik még a kézgyűrűk, a lábgyűrűk és a bokapercek, amelyeket fiatalok, öregek, hajadonok és asszonyok egyaránt hordanak. A gyűrűt nem tekintik ma már a házasság jelképének. A lábgyűrűk és a bokapercek viszont ma is főleg a házas asszonyok megkülönböztető jelei. A lábékszerek általában ezüstből készülnek, mivel egy olyan tiszta fémet, mint az arany, nem illik lábon hordani. Ez a privilégium csak a királyi családoknak volt fenntartva.

Speciális ékszerük a mangatika vagy tikli, amelyet a homlok fölött, a haj választékánál hordanak. Ez egy kis fityegő a hajt összefogó lánc végén. Bár valaha ez is a házasság jelképe volt, ma már a férjes asszonyok körében sem általános viselet, csak különleges alkalmakkor, ünnepi eseményeken hordják.

További olvasnivaló

Mikó kézelemzése

  Sajnos annak idején hibát követtem el, és annak ellenére elfogadtam a jelentkezését, hogy a kézfejekről nem készített felvételeket. Ez jelentősen megnehezítette a dolgomat, mert bizonytalanabbá vált az ujjak egymáshoz viszonyított...

Folytatás...

Szilveszter

A világon mindenütt megünneplik az esztendő fordulóját, óév végét és az új év kezdetét. Az emberek szilveszter éjszakáján vigadnak, búcsúztatják a mulandóságot jelképező óévet, majd éjfélkor köszöntik az újjáéledést...

Folytatás...

Gyümölcs- és püspökkenyér karácsonyra

Keresztlányom anyja egy alkalommal - mialatt jóízűen falatozta gyümölcskenyerem - azt mondta, ezek olyan sütemények, melyek a spájzból összekapart maradékból készülnek. Ennek hallatán megdermedtem, hisz én mindig a legjobb...

Folytatás...

Kasmír - csakis Kasmír!

A páratlanul szép kasmíri medencét az idelátogatók boldog völgyként emlegetik. Itt valóban boldognak, felszabadultnak érezhetik magukat a természetnek hódoló turisták, ha nincs lezárva előlük ez a festői vidék, amely tökéletes...

Folytatás...

Csokoládémártásos kalács tejszínhabbal

  Anyák napja előtt kísérletként készítettem csokoládémártásos kalács desszertet, de nevezhetném nyalánkságnak is. Nem is gondoltam, hogy ilyen finomra fog sikerülni, ezért nemcsak Anyák napjára ajánlom, hanem más alkalmakra is.   A hozzávalók...

Folytatás...

Páratlan számok többszörösei

A különböző népek mitológiáiban, vallási szövegeiben, szokásaiban gyakran szerepelnek a hármas, a hetes, a kilences szorzatai, valamint ezek többszörösei. A misztikus számfilozófiában a hármas többszörösei a bevégzettséget, a hetes...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?