A+ A A-

Indiai ékszerek

  • Közzétéve itt: Egyéb írások


Az ékszerek az ősidőktől fogva fontos szerepet töltöttek be India mindennapi életében, tárgyi bizonyítékok vannak rá, hogy az indiaiak már az Indus völgyi civilizációban – tehát mintegy 2500 évvel Krisztus születése előtt – különféle ékességekkel, cicomákkal díszítették fel testüket. Bár a hagyományok azóta jelentős átalakuláson mentek keresztül, az ékszerek ma is nélkülözhetetlen részei a vallásos, regionális és társadalmi életnek.

A legelső ékszerek amulettek vagy ornamentumok voltak, melyeket a gonosz elleni védelem érdekében, illetve a hatalom szimbólumaként viseltek. A férfiak e díszekkel az ellenségeik feletti hatalmukat jelképezték. Egyes ékességeket, például bizonyos fejdíszeket, csak kiváltságos társadalmi csoport tagjai viselhettek, akik örökölték, vagy megszerezték erre a jogot. A legelső ékszerek virágokból – legtöbbször orchideákból – készültek, melyeket a férfiak és fiúk a fülcimpájukba fúrt lyukba helyeztek. A fém, csont vagy kristály ékszerek ugyancsak a fülcimpákat díszítették. A megölt ellenség fejéről levágott haj szintén értékes férfidísz volt, de kedvelt testdíszek voltak a tigriskarmok, meg a különböző állatok szarvai is. Az északkelet-indiai naga törzs tagjai még ma is őrzik ezeket a hagyományokat.

Az évezredek során Indiában annyira elterjedt a különféle testdíszek, ékszerek viselete, hogy ékszereik ma már szembetűnőbbek, mint az – egyébként ugyancsak rendkívül színes - öltözékük. Az ékszerezettség számukra teljesen természetes, ám hogy milyen díszeket öltenek magukra, azt a kaszti és vallási hovatartozásuk határozza meg, de a választás függ a megjelenés helyszínétől, valamint attól is, hogy milyen szertartáson, ünnepi eseményen, társadalmi összejövetelen vesznek részt.

A régi korok ékszereiről a régészeti leletek alapján alkothatunk képet. A Bengálban talált, az i.e. 3.-2. századból fennmaradt terrakotta szobrokon jól kivehetők, hogy akkoriban a nők milyen súlyos, nehéznek látszó ékszereket kedveltek. Láthatók több láncból fűzött övek, az ún. mékhalák, vagy a rafinált láncról lelógó medálok, amelyek leértek a hasig. Az i.sz. 1.-2. században elsősorban a lábpereceket kedvelték, melyek az idők során egyre nagyobbak lettek, és a karikák száma is egyre nőtt. A férfiak fejfedőit, a turbánokat pedig csúcsdíszítéssel látták el. Az ország déli részén egy darabig divatban volt a bal vállon átvetett, derékig érő vastag fonal, a jadzsnyópavíta, mely azt jelezte, hogy a viselője a három felső kaszt melyikének a tagja. Ezt kezdetben férfiak és nők egyaránt hordták, a jádzsnyópavíta egyre díszesebb lett, idővel azonban lassan leszoktak viseletéről, s ez a szokás az i.sz. 3. században teljesen megszűnt. Helyette olyan láncokat kezdtek hordani, ami a mellkason találkozva a has fölött kettévált.

Aztán ismét változtak az ízlések és szokások, idővel más díszek jöttek divatba. Például a csípőn többszörösen körültekert láncok, melyeket függőkkel ékesítettek. A nők feltűzött hajukba egyre szebben csillogó hajtűket tűztek. A lábperecek viszont kisebbekké váltak, a karpereceket pedig nemcsak a csuklón, hanem a felkaron is hordani kezdték. A 10. század folyamán már mindkét nem viselt fülbevalókat. Szívesen hordtak rozettákból, kagylókból összeállított karkötőket és amuletteket, melyeket amulett-tartóban rejtettek el, és a nyakukba akasztva viseltek. Az amuletteken mantrák vagy engesztelő varázsigék szövegei voltak.


Indiai karkötő - KeralábólA gyűrűket, karkötőket, nyakláncokat, öveket, koronákat, diadémokat a növényvilágból vett változatos motívumokkal - bimbókkal, virágokkal, szirmokkal, levelekkel - díszítették, az állatalakok közül leginkább a mitológiai történetek szereplői voltak népszerűek, mint például a kígyószerű lények, a nágák, a tekergő vízi szörnyek, a makarák vagy a félig ember, félig madár lény, a garuda. Az ékszereken kívül a test ékesítéseként szolgáltak a nyakban és a hajban hordott virágfüzérek is.

Dél-Indiában mind a mai napig, az ékszerek viseletének egyik fő funkciója a gonosz távol tartása. A drágaköveket elsősorban az állatövi jegyekkel kapcsolják össze, ugyanis az asztrológusok és a numerológusok vallják, hogy ha helyesen használják a megfelelő ékszert, a rezgést kibocsátó drágaköveknek, fémeknek gyógyhatásuk van. A dél-indiaiak a díszítéseknél felhasználják számos mítoszuk alakját is. Leghíresebb drágakövük a mesebeli csintámani, amely minden vágyat valóra vált.

Napjainkban – akárcsak régen – többnyire a színpompás, drágakövekkel, zománccal díszített arany ékszerek a legkedveltebbek. Az indiai ember számára az arany az isteni tökéletességet jelképezi, a napfényt reprezentálja. Úgy tartják, hogy mindent képes megtisztítani, amihez hozzáér, emiatt az arany ékszereket – ruha közbeiktatása nélkül közvetlenül a bőrükön viselik. Az indiai ékszerkészítők leggyakrabban aranyat és ezüstöt használnak. Az utóbbi használatának az egyik oka, hogy az ezüst – ellentétben az arannyal – hűsítő hatású, másrészt a bokapereceket – melyek könnyen bepiszkolódnak – arany helyett inkább ezüstből készítik.

Az ékszereket nemcsak szépségük, művészi kivitelezésük miatt viselik, azaz nemcsak ékesítésre használják, hanem a spirituális és esztétikai értékek egyesítésére is. Az ékszereknek a társadalmi és vallási indíttatású szerepükön túl, sok esetben mágikus vagy szimbolikus jelentéssel is bírnak, de nem elhanyagolható a gazdasági szerepük sem. Az esküvőn kapott ékszerek a menyasszony atyai örökségét képezik, amelyek az asszony számára gazdasági biztonságot jelentenek az élete során. Az ékszerek a házasságot jelképezik, az özvegyasszonyok sohasem ékszerezik fel magukat. Ez utóbbi szokás még ma is dívik, annak ellenére, hogy a tilalom betartása már nem kötelező számukra.Sokféle ékszert és sokféleképpen hordanak, amelyeknek mind külön jelentésük van. Az orrtű és az orrkarika a tisztaságot és a házasságot jelzi, habár manapság már sok hajadon is viseli ezeket az ékszereket. Az indiaiak speciális nyaklánca, a mangalaszútra, amelyet a férjes asszonyok hasonlóan használnak, mint nálunk a jegygyűrűt. Hagyományosan az asszonyok az esküvői szertartáson teszik a nyakukba, és csak akkor veszik le magukról, ha a férjük meghalt.

A karpereceket, karkötőket védőpántoknak tekintik, mint jelképes őrt a férjük mellett. A legtöbb férjezett asszony üveg karkötőt hord. Bengálban a férjes asszonyok a házasság jeleként kagylóból, vagy korallból készült karkötőt viselnek. A pandzsábi menyasszonyok mindkét csuklójukon elefántcsont karkötőt hordanak – a családi hagyományoktól függően az esküvőt követő 21 napig, hat hónapig vagy egy évig. A radzsásztáni asszonyok ugyancsak elefántcsont karkötőt viselnek egész életükben, vagy a férjük haláláig.
A különféle fülbevalók, karikák, gombok, függők az egész országban nagyon kedveltek. A lányok fülcimpáját rendszerint már az első születésnapjuk előtt kilyukasztják. Egyes fülékszereket csak a férjes asszonyok hordanak, például a kasmíri asszonyok arany fülbevalói egy hosszú vörös szálon lógnak, a fülük felső részébe fúrt lyukból.

Fontos ékszereik még a kézgyűrűk, a lábgyűrűk és a bokapercek, amelyeket fiatalok, öregek, hajadonok és asszonyok egyaránt hordanak. A gyűrűt nem tekintik ma már a házasság jelképének. A lábgyűrűk és a bokapercek viszont ma is főleg a házas asszonyok megkülönböztető jelei. A lábékszerek általában ezüstből készülnek, mivel egy olyan tiszta fémet, mint az arany, nem illik lábon hordani. Ez a privilégium csak a királyi családoknak volt fenntartva.

Speciális ékszerük a mangatika vagy tikli, amelyet a homlok fölött, a haj választékánál hordanak. Ez egy kis fityegő a hajt összefogó lánc végén. Bár valaha ez is a házasság jelképe volt, ma már a férjes asszonyok körében sem általános viselet, csak különleges alkalmakkor, ünnepi eseményeken hordják.

További olvasnivaló

Vallási rajongás, szerelem és nemiség a …

Legendák sora szól arról, hogy a vallási megszállottság - akárcsak a szerelem - csodákra képes. Ha pedig a kettő egy médiumban találkozik, abból rendkívüli események következhetnek. E megközelítésben akár az...

Folytatás...

A fülcsap

A tragus, cáp, fülcáp névvel is illetett fülcsap egy porcos kiemelkedés a külső hallójárat előtt, mely elfedi a bemeneti nyílást. A tudományos elnevezés a kecskét jelentő görög tragos szóból származik...

Folytatás...

Hurok rajzolatok és az általuk jelzett s…

A hurok rajzolatok singesek és orsósak, ismertebb elnevezésükön ulnárisak és radiálisak lehetnek. A hurok mintázatok jellemzője, hogy a fodor szálak az ujjbegy közepe felé haladnak, majd közép tájt hurokszerűen...

Folytatás...

A hüvelykujj

A kézelemzéssel foglalkozó könyvek a hüvelykujjat tartják a kéz legfontosabb részének, melynek karakteréből sok minden kiolvasható. A hinduk például teljesen a hüvelykujjra alapozzák vizsgálataikat, a kínaiak pedig még ennél...

Folytatás...

Mit jelent paprikával álmodni?

A paprika a fűszer és az izgatottság (izgalom) szimbóluma. Az álmunkban megjelenő paprikák sokat mondanak azokról a dolgokról, melyek hiányoznak az életünkből. Ezek némelyike lehet, hogy a titkos vágyainkkal áll...

Folytatás...

Szállj ki, biztatom magam

Valahogy nem akarnak fogyni a kilométerek, az útnak még több mint harmada hátra van. A Dzsammuig megteendő 115 km végtelen hosszúnak tűnik. Bár jövet sem voltam nyugodt, most azonban visszasírom...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?