Esőben és szélben járni Szent György napján jó kilátást jelent az esztendőre.
Úton ülő öregember tanácsát mindig meg kell hallgatni: a férfi tegyen a tanács szerint, a nő tegye az ellenkezőjét.
/Jamira/
Új-Zélandon a maorik a delfineket különösen tisztelik, mert azt tartják, hogy ők hozták lelkeiket a Földre.
/Vagyok, aki vagyok/
Erre felé úgy tartják, hogy ha körbesöpörnek egy lányt, akkor nem megy férjhez.
/Seprű/
Én hiszek abban, hogyha viszket az orrom, akkor bosszús leszek. Ez általában így szokott nálam történni.
/Szívecske/
A nagymama mesélte, hogy március 9-e, Franciska napja időjósló jelleggel bír. Ha ezen a napon derűs, napos idő van, az egész tavasz meleg, szép lesz.
Továbbá szintén a nagymama mondta, hogy a József-napi (március 19-i) szivárvány jó termést jövendöl.
Kínában piros színű ruhákat viselnek az emberek újévkor, azzal a céllal, hogy a következő évük boldog legyen. Ezt valahol olvastam.
/Pen/
Eszembe jutott Anyám mondása: Egy anyának nagy kötényt kell viselnie, hogy beleférjen a család minden gondja-baja. A másik: Ha esküvő napján esik, akkor sírós lesz a menyasszony házassága.
/Papesz/
Szüleimtől azt hallottam, ha a tyúk pici tojást tojik, azt bal kézzel jó messzire el kell dobni a hátunk mögé, és nem szabad utána nézni, mert ez kártojás volt.
/Mearis/
Szent Katalin a IV. században élt, hitéért mártírhalált halt. A házasságra vágyó lányok védőszentje, vértanúságának az eszköze a kerék miatt a fuvarosok, kerékgyártók, bognárok, molnárok, fazekasok tisztelték. Napjához férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódtak. A vízbe tett gyümölcság, ha kizöldül karácsonyig, a lány közeli férjhez menetelét jósolja. Az ágat Katalin ágnak, Katalin gallynak nevezik.
/Andi1978/
Az embereket mindig foglalkoztatta a macskák titokzatossága - különböző babonák, hiedelmek kapcsolódtak hozzájuk. Például megállapították, hogy ha falhoz vagy ajtóhoz ágaskodik, szél várható; ha mosakodik, vendég érkezik; ha a tűzhelyen melegszik, fagy lesz. Úgy hitték, a 7 vagy 12 éves macska boszorkánnyá vagy macskakirálynővé változik.
A macska viselkedéséből rá lehet jönni arra is, hogy mit akar: ha dorombol, elégedett; ha fújtat, nem tetszik neki valami; ha lesunyja a fülét, támadni fog; ha felpúpozza a hátát és felborzolja a szőrét, veszélyt érez; ha a lábunkhoz dörgölőzik, rokonszenvesek vagyunk neki. Ha meleg van, a hátukon fekszenek, ha pedig fáznak, összegömbölyödnek.
/Táncoska/