Az egyre divatosabbá váló ősi kínai irányzat, a Feng Shui szerint, ha a környezetünkben lévő kozmikus energiát, a Chi-t megtanuljuk tudatosan irányítani, erősíteni vagy elterelni, akkor képesek leszünk környezetünket, otthonunkat, munkahelyünket úgy átalakítani, hogy az harmonikussá, természetközelivé váljon. A Fen Shui a konyhát a lakás egyik legfontosabb területének tartja, és a jóléttel, a táperővel valamint az egészséggel társítja.
A szél és a víz hatását középpontba állító Feng Shui elmélet - hasonlóan a tradicionális kínai orvosláshoz - abból indul ki, hogy nemcsak az emberi testben, hanem a minket körülvevő térben is éltető energia kering. A bennünk és a környezetünkben áramló energia, állandó körforgása révén, szorosan összefonódik egymással, bármelyikben keletkező zavar diszharmóniát okoz. E teória alapján, ha az ember megfelelően táplálkozik és egészségesen él, akkor szervezetének energiapályáin zavarmentesen áramolhat a Chi. Ugyanez vonatkozik a környezetünkre is, ha a térben elegendő energia van és az akadálytalanul, egyenletesen keringhet, akkor otthonunk pozitív benyomást kelt, olyan barátságos hely, ahol szívesen tartózkodunk, ha viszont az energia valamilyen oknál fogva akadályba ütközik, vagy elfolyik onnan, akkor rosszul érezzük magunkat. Ez esetben érdemes a Feng Shui-hoz folyamodnunk, hogy hatékonyabb keringésre ösztönözzük környezetünk energiáját. Mert ahogy a beteg szervezetet akupunktúrával lehet gyógyítani, úgy környezetünket a "térakupunktúrának" is nevezhető Feng Shui-val tehetjük egészségessé. Mindkét "gyógymód" lényegében a láthatatlan energiák középpontba állításával dolgozik.
Noha vannak már Feng Shui-ban jártas szakemberek, akik segítenek házunk, környezetünk ideális kialakításában, most csak a konyhánkat vesszük szemügyre, és vizsgáljuk meg, mit érdemes változtatnunk rajta. Ha ugyanis semlegesíteni tudjuk konyhánkban a megfáradt energiákat, és engedjük a hasznos Chi-t keresztüláramlani, akkor képesek leszünk jó irányba befolyásolni kedélyünket, egészségünket, s ezáltal családunk javára, elégedettségére válunk.
Mivel a konyha minden otthon központi része, a testek táplálója, egy rendetlen, hanyag háziasszony negatív energiákat visz az ételekbe, ezért életbevágóan fontos, hogy a konyhánk, a legnagyobb munka közepette is, mindig rendezettséget és szervezettséget árasszon. Hiába van valakinek tágas, világos konyhája, ha ott felfordulás uralkodik, az összevisszaság, stagnáló területeket teremtve, blokkolja az energiákat. Ha a konyhánk mindenféle felesleges kacattal, csetressel, lim-lommal teli, érdemes véget vetni a zsúfoltságnak. A már megunt, de még használható holmikat ajándékozzuk el, a felgyülemlett újságpapírokat adjuk tüzelésre vagy a papírgyűjtő gyerekeknek. Ha mindezt sikerült megtennünk, pozitív energiák fogják háborítatlanul át meg átszőni konyhánkat.
A kosz és a rendetlenség a Feng Shui ellenségei. A konyhának mindig tisztának, világosnak és jól szellőztethetőnek kell lennie. A törött vagy rosszul működő dolgokat meg kell javíttatni, vagy ki kell dobni. A csöpögő csapot a lehető leghamarabb meg kell reparálni, mert a víz a pénzt szimbolizálja, ezért a csöpögő csap a financiális veszteség jele. Az állott, romlott ételtől mielőbb meg kell szabadulni, hogy megelőzzük a pozitív Chi energia elvesztését. Gyakran ürítsük ki a szeméttartót, ne várjuk meg, hogy a szemét kipotyogjon, kifolyjon belőle. A tűzhely tetejét, a főzőlapok melletti részt, főzés közben, vagy rögtön utána tisztítsuk meg a szennyeződéstől, a sütőt a sütés befejeztével töröljük tisztára, mert ezzel csökkentjük a családi viták megismétlődésének az esélyét. A hűtőszekrény tartóit és polcait havonta töröljük le. Legalább hetente söpörjük ki, vagy mossuk fel a konyhát.
A konyhát úgy kell berendezni, hogy azt könnyen lehessen rendbe tartani, könnyű legyen benne a mozgás, a bútorzat pedig szolgálja a kényelmet. Fontos, hogy a székek párosával legyenek elhelyezve, az asztal körül, egyik oldalánál sem szabad páratlan számúnak lennie. Vigyázzunk, hogy a konyhaajtót nyitásnál semmi se torlaszolja el, az ajtó elé ne tegyünk szemetesvödröt, söprűt, partvist, de még a szanaszét hagyott gyerekjátékok is akadályozzák az energia áramlását. A konyhai edényeket úgy ésszerű elrendezni, hogy azok könnyen megtalálhatók és mindig kéznél legyenek. Fontos, hogy a háziasszony vagy a férfi szakács magabiztosan érezze magát, képes legyen rendezetten és folyamatosan dolgozni, amikor a konyhában van. Munkája során, vagy főzés közben ideális, ha a háziasszony nem fordít hátat a konyhaajtónak. Ha ablakos a konyhánk, dobjuk ki a halott Chi-t sugárzó száraz virágokat és tegyünk friss, nyíló virágokat az ablakpárkányra, az asztalra pedig cserepes növényt és friss gyümölcsöt. A friss gyümölcsökkel teli tál a konyhaasztalon a jó egészség és a vitalitás jele. Hasznos a frizsiderre tett fotók gyerekeinkről, szeretteinkről, mert ezek nemcsak jól mutatnak, hanem pozitív energiákat is gerjesztenek. Egy fényes teáskanna vagy egy csillogó réz habüst is előnyös, melynek tükrében remekül láthatjuk jövő-menő családtagjainkat.
Ha nem tudjuk a konyhát a Feng Shui elveknek megfelelően elrendezni, a Chi energia veszteséget ugyancsak friss virágokkal pótolhatjuk. A friss virág sohasem helyettesíthető száraz vagy művirággal, mert ezek nem tartalmaznak életenergiát, s így semmit sem segítenek. Fontos, hogy miként ülünk a konyhában, ne üljünk mikro- vagy pirítós sütő elé, s azok se legyenek az étkezési hely fölött vagy annak közvetlen közelében, mert ez érzelmi összeütközést okozhat a család tagjaival.
Ha kisméretű, de szellőztethető a konyhánk, megnagyobbíthatjuk tükörrel, ugyanis a tükrök visszaverik a Chi-t, és alkalmasak arra, hogy az életenergiát egy bizonyos irányba tereljék, vagy ellenkezőleg, megakadályozzák a nemkívánatos, tisztátalan Chi tovaterjedését. Ha egy tükröt helyezünk a tűzhely fölé, akkor a szakács látni fogja, ha valaki belép a konyhába, egyúttal a tükörrel megduplázható a szerencse, ami bőséget hoz a család számára. A tűzhely körüli területnek jól megvilágítottnak és szellőzőnek kell lennie. Ez csökkenteni fogja a negatív energiát.
A konyha elhelyezkedése komoly hatással van a család életterére. Ha a bejárati ajtón belépő családtagoknak azonnal a konyha ötlik szemükbe, többnyire szívesen étkeznek otthon, ha azonban az a lakás távolabbi részén van, a családtagok inkább étkeznek éttermekben, házon kívül. A kínaiak többsége addig nem épít házat, míg a Feng Shui földjósok egyike meg nem határozza, melyik a helyi sárkány energiáihoz viszonyított legkedvezőbb hely, ez az eljárás vonatkozik a konyha betájolására is. Azt mondják, hogy a konyhának nem szabad északra néznie, ugyanis a gonosz szellemek mindig északról érkeznek, ezért, ha a konyha északra néz nagyobb a baleset esélye a konyhai munkálkodás közben. Ha a konyhánk északra néz, a negatív hatást ellensúlyozhatjuk, ha az ablakáról és az ajtajáról szélharangokat, kristályokat lógatunk le.
A konyhai harmónia kulcskérdése a tűzhely elhelyezése a mosogatóhoz, az ajtóhoz és az ablakhoz viszonyítva. Lehetőleg ne legyen a tűzhely az ablak alatt, és alkosson háromszöget a hűtőszekrénnyel és a mosogatóval. Nagyon fontos, hogy teljes harmóniát teremtsünk az öt elem: tűz, víz, föld, fa és fém között. Minden konyhában van tűz és víz (a konyhai mosogató szimbolizálja a vizet, a tűzhely a tűz elemet), amelyek ellentétes elemek, ezért nem jó ötlet, ha a tűzhely és a mosogató egymással szemben vannak, összeütköző energiákat gerjesztve. Ha a mosogató és a tűzhely egymás mellett van, ellensúlyozzuk ezeket az elemeket a fával, tegyünk például húsvágó deszkát közéjük. Másfelől, ha teljesen fából épült, fabútorokkal berendezett a konyhánk, csempésszünk némi fémet bele. A színes függönyök törlőkendők, faldekorációk az öt elemmel összhangban ugyancsak gyengíthetik a konyhában fellelhető ellentétes energiákat.
A meggátolt Chi olyan negatív energia, amely átlósan vetítődik ki a konyha éles sarkaiból. A puha terítők, konyharuhák tompítják az éles sarkok és élek hatását. Ha a hűtőszekrény a mosogatónál áll, a sarkait egy a mennyezetről lelógatott cserepes virággal ellensúlyozhatjuk. A szekrényfiókok az energia vezetésére szolgálnak, ezért nyitott felületük ne irányuljon se emberre, se ablakra. Az ablak vagy ajtó előtt lógó szélharangok megakadályozzák az energia kiáramlását. Az ablak elé helyezett hegyi kristályok - habár blokkolják az energiát - védelmet nyújtanak a geopatikus zavaró mezők ellen. Az evőeszközöket nem szabad olyan helyen tartani, ahol pangó energia van. Az éles tárgyak negatív energiával bírnak, és ártalmasak az ember egészségére. Az evőeszközöket legjobb, ha az ajtóhoz vagy ablakhoz legközelebbi fiókba tesszük. Nem jó, ha a toalett a konyha közelében van, mert negatív energiát termel. Ha mégis így lenne, tartsuk zárva a WC ajtaját és lefedve az ülőkéjét, valamint helyezzünk egy tükröt a toalett ajtajára.
A konyha számára a fehér szín a legjobb. A fehér tisztaságot jelképez, támogatja a jó egészséget és biztosítja, hogy a főzött étel tiszta legyen. A Feng Shui által nem ajánlottak a tűz elemeket reprezentáló színek, a piros, a rózsaszín vagy a lila, melyeket, ha lehet, ne használjunk a konyhában, mert ezek a színek erősíthetik a harmónia hiányát, és vitákat gerjeszthetnek a háztartásban. A konyhához a hűsítő fehéren kívül a bézs, a világoszöld és a halványkék színek illenek.
Összegezve a Feng Shui könnyebbé teszi az életet, alkalmazásával nyugodtabbnak és összeszedettebbnek érzi magát az ember. Türelmesebb családtagjaival. Fontos, hogy ha lehetséges, együtt egyen a család. A nyugodt együttlét során, megbeszélhetjük a nap eseményeit, a családi hangulat, az összetartozás még finomabbá varázsolja a közös étkezést. Lehet, hogy a Feng Shui konyhánkban nem hoz azonnali sikereket, de a régóta húzódó, hosszan tartó problémák pozitív elmozdulása az életet alapvetően jobbá teszi. Megéri elgondolkodnunk rajta! Próbáljuk ki, nincs mit vesztenünk, csak a rendetlenséget és a televízió előtt elfogyasztott sietős, magányos vacsorákat.
