Bár általában a szerelemféltést értjük rajta, valójában a féltékenység szó jóval többet jelent. A Magyar értelmező kéziszótár meghatározása szerint a valakinek féltékeny voltára utaló féltékenység: „(…) az a lelkiállapot, illetve ennek megnyilvánulása, mely akkor keletkezik, ha valaki attól fél, hogy szerelmese, házastársa hűtlen lesz hozzá”; ill. „Vélt vagy valóságos előnyeink féltése, illetőleg gyakran a mások sikereinek, boldogulásának, szerencséjének irigylése.” Vagyis a magyar nyelvben a jelentése némiképp összemosódik az irigységgel.
A gyermekként (két-három évesen) - új jövevény (fiú- vagy lánytestvér) megérkezésekor - még természetesnek tekinthető féltékenység felnőttkorban már sokszor kevésbé indokolható, sőt olykor igen heves indulatokkal, erőszakos bűncselekményekkel járhat, vagy annyira kórossá válik, hogy a velejáró paranoiás téveszmék súlyos lelki problémákat okozhatnak. Ezt az utóbbi - személyiségromboló, egészségkárosító - krónikus féltékenységet zelophobiának nevezi az orvostudomány.
Amióta tulajdont szerzett, egyéni sikereket ért el, és párkapcsolatban él az ember, a féltékenység is létezik. Mint fogalom, már a bibliai idők törvénykezésében megjelenik. Az Ótestamentumból ismert a ’féltékenység vize’, melyből próbatételként a házastársi hűtlenséggel gyanúsított asszonyoknak kellett inniuk. Az Ószövetség előírásai ugyanis tiltották a házasságtörést, és halállal büntették (5Móz 22, 22). Ha viszont a férjnek nem volt bizonyítéka rá, csak sejtette a felesége hűtlenségét, az asszonyt, hogy a vádat megvizsgálják (hűtlenségi próbára), a Szanhedrin elé vihette. Ha a nő tagadta a bűnösségét, egy ünnepélyes ceremónia (4Móz 5: 11-29) vette kezdetét, melynek során átkot mondtak az asszonyra, ha csakugyan hűtlenséget követett volna el, majd az átokszöveget papírra leírva vízbe mártották, ezt a vizet - melybe előzőleg egy keveset a szentély porából is belekevertek - kellett meginnia a gyanúsítottnak azzal a feltételezéssel, hogy ha csakugyan bűnös, akkor meddő marad, vagy terhesség esetén elvetél.
A féltékenység a központi eleme a következő két ókori görög mondának is. Az egyikben az irigység, a másikban pedig a szerelemféltés viszi a főhőst bajba.
Aedón, az Epheszoszi Pandarosz leánya, Zéthosz thébai hérosz felesége annyira féltékeny volt sógornője, a hat fiú- és hat leánygyermeknek életet adó Niobé termékenységére, hogy elhatározta, megöli legidősebb fiát. Tévedésből azonban a saját gyermekével, Itülosszal végzett. A tette miatt érzett bűntudata és fájdalma oly mértékben meggyötörte, hogy az istenek megkönyörültek rajta, és csalogánnyá változtatták.
Hasonló tragikus véget ért Kephalosz és Prokrisz - Ovidius által megénekelt - mitológiai története is. Miután a vadászat közben a tisztáson megpihenő, s a forróságban a hűsítő szellőket szólongató Kephaloszról az a pletyka terjedt el, hogy nimfák után sóhajtozik, Prokrisz - hogy meggyőződjön hűtlenségéről - a férje után lopódzott az erdőbe, és a tisztásnál elbújt a bokrok között. Amikor Kephalosz ismét a szeleket hívogatta, Prokrisz azonnal rájött tévedésére, és indult párjához, hogy magához ölelhesse. Kephalosz meghallotta a zajt, és észrevette a levelek mozgását. Azt hitte, hogy egy vadat öl meg a bokorban, elhajította gerelyét. Az áldozat azonban az ott megbúvó Prokrisz volt.
Kisázsiában egykoron a szélsőséges formát öltő szerelemféltés jele a házastárs orrának a leharapása volt. (A Netet böngészve, úgy tűnik, ezt a „hagyományt” egyesek ma is követik.)
A kínaiaknál „ecetivó” volt a féltékeny ember népszerű köznyelvi elnevezése. A szerelemféltő, vagy mások sikerét irigylő személyre Észak-Kínában még ma is gyakran azt mondják, hogy „ecetet nyelt”, ezért, ha történetesen a vendég az étkezésnél egy kis ecetet szeretne tenni a salátájára, nem mondja ki ezt a szót, hanem a jelentését, funkcióját körülírva fordul kérésével a pincérhez vagy házigazdához.
Mivel a féltékenység - még ha indokolatlan is - rossz érzésekkel és gyakran negatív következményekkel is jár, már a régiek is megpróbálkoztak „gyógyításával” és azon külső jelek meghatározásával, melyek segítenek a felismerésében.
Egy ősi japán hiedelem szerint a féltékenység - különösen éjszaka - megváltoztatja a fiatalasszonyok haját. (Arról viszont, hogy ez a haj színére, a hajszálak milyenségére vagy a frizurára vonatkozik-e, nem szól semmit sem a fáma.)
Egy babonás gyógymód szerelmét féltő leányoknak három egymást követő éjszaka sárgarépa fogyasztását javasolja. Állítólag ezután nem lesz okuk a félelemre, mert fiuk, mint a bogáncsok, fognak csüngeni rajtuk. Ha viszont a párunk szemei csak félig vannak nyitva, jó okunk van rá, hogy féltékenyek legyünk.
Mások szerint a hajba vagy gomblyukba tűzött sárga virág, az esküvőn viselt sárga ruha, a térdek viszketése vagy a nyakláncról álmodás a féltékenység csalhatatlan jele.
A féltékenység felismerésével természetesen a fiziognómia és a palmisztria művelői is megpróbálkoztak. Az arcon megfigyelhető külső jelei: fényes zöldeskék szemek; középen találkozó szemöldökök (nőknél); háromszög alakú gödröcskék az arcon vagy az állon; koromfekete haj vagy szakáll (férfiaknál); púpos vagy hajlott hát; nevetés közben háromszög alakú gödröcskék megjelenése. A szerelemféltés mellett más rossz tulajdonságok - pl. hűtlenség, önimádat, ingerlékenység, perlekedő természet stb. - is jellemzik az illetőt, ha a nyelve sötét színű a nyelve, vagy a közepén behorpadt a homloka.
A kézelemzők számára pedig a jobbnál kissé hosszabb bal kéz, barázdált Hold-domb, valamint a Vénusz gyűrű jelenléte a tenyéren, a gömbölyű hüvelykujjak, a mutató- és a középső ujjak között végződő szívvonal utalnak a féltékenységre.
A féltékenység álomban azt jelenti, hogy az álmodónak ellenségekkel, vetélytársakkal kell megküzdenie. Ha ő féltékeny valakire, mások is ugyanazt szeretnék megszerezni, mint ő, ezért küzdenie kell, hogy felülkerekedhessen a riválisain; ha pedig rá féltékenyek, a sikeréhez kell győzedelmeskednie az ellenségei felett.
