Beszédünk, hanghordozásunk, kimondott szavaink, társalgásunk közben használt gesztusaink nemcsak érzelmeinkről, karakterünkről árulkodnak, hanem számos hiedelem, babona is kapcsolódik hozzájuk. Némelyikük egész hihető!
Az utóbbiakra példa az a megállapítás, mely szerint a tudatlanság hangosan „beszél”, a tudás viszont halkan. Vagy az, hogy nem megbízható egy férfi bátorságát abból a hangtónusából megállapítani, melyet az alkalmazottjával vagy beosztottjával szemben használ. És abban is lehet valami, hogy akik a beszéd közben állandóan gesztikulálnak, a karjaikat mozgatják, fecsegő, locsi-fecsi emberek; vagy ha a partnerünk beszéd közben elfojtja a hangját, azt jelzi, hazudni készül.
Jól használható az a - britektől eredő - szabály is, mely szerint az a személy, akinek a beszéde hangos és monoton, műveletlen és nincs önuralma. (A 19. században még általánosan osztották ezt a véleményt, egyedül poétájukra, Alfred Tennysonra (1809-1892) nem illett ez a megállapítás. Azt mondták, hogy különösen monoton volt a beszéde, főként akkor, ha a saját költeményeit olvasta, miközben artikulálása hangos és teljesen tiszta volt.)
Jó tudni viszont - legalábbis a perzsák szerint - azt, hogy ha két személy majdnem egyszerre ugyanazt a szöveget kezdi mondani, az fog közülük tovább élni, amelyikük a beszéddel előbb végez.
Mások szerint viszont, ha két ember ugyanazt kívánja mondani egymásnak, az annak a jele, hogy az egyikük nem mond igazat. Ha viszont két személy különnemű, és mindketten egyedülállók, ez azt jelenti, hogy egyszerre, ugyanazon a napon fognak megházasodni. (Az sem kizárt, hogy egymással lépnek frigyre.)
Az előbbi véletlen eseménynek pozitív következményei is lehetnek. Ha a szó kimondása után a hüvelykujjaikat összeérintik, és kívánnak valamit, az óhajuk teljesülni fog. De hasonló szerencséje lehet egy kívülállónak is, ha gyorsan kapcsol, és meghúzza a beszélgető felek kisujjait.
A germánok körében az hiedelem járja, hogy az, aki - attól, hogy sztori mesélése közben félbeszakítják - elveszíti a fonalat, elfelejti, hogy miről beszélt korábban, nem mondott igazat. (Ha tehát arra gyanakszunk, hogy a társunk füllentett, beszédét szakítsuk félbe!)
Az viszont, ha társalgásban zavarosan fejezzük ki a gondolatainkat, nem rossz, mert sokak szerint egy örömteli meglepetés jele. Azt pedig, ha összekeverjük a szavakat, vagy visszafelé mondjuk őket, egy idegen közeledtének vélik.
Azt mondják, ha egy férfi gyakran hangosan beszél magához, erőszakos halállal fog meghalni. Mások szerint ez csak annak a jele, hogy pénze van a bankban.
Amikor hirtelen csend támad egy emberekkel zsúfolt szobában, állítólag egy angyal megy rajta keresztül. A hangos beszédre viszont - különösen éjjel - felfigyelnek a démonok. Jamaicán óva intenek ettől, mert a gonosz szellemek örökre elragadják a zajongó hangját.
Érdekes megállapítás az, hogy ha sikerül egy büszke, bennünket utáló emberrel társalgásba elegyednünk, akkor meg fogjuk állni a helyünket az életben.
Bár az, hogy a tojás megtisztítja a hangszálakat, széles körben ismert, a babona szerint csak egy fekete tyúk elsőként tojt tojása igazán hatásos.
