Csókot adni valakinek vagy valaminek a tisztelet kifejezése, üdvözlési szokás, többnyire találkozásnál vagy búcsúzásnál. A szenvedélyes érzéki csók szerelemből, erotikus érzelemből, szexuális vágyból fakad. A csók azonban nemcsak üdvözlést, szeretetet, szerelmet, nemi vonzódást fejezhet ki, hanem gyengédséget, tiszteletet, kegyeletet is. Adható ajakra, arcra, kézre, lábra vagy egyéb testrészre, de megcsókolható valamilyen tárgy is, mint például a kereszt, vagy a pápa halászgyűrűje. Számos népnél a csókváltás, mint üdvözlési forma elterjedt a férfiak körében is. A régi Rómában a fiúk szájon csókolták haldokló apjukat.
Az üdvözlő, köszöntő csóknak régről ered a története, említést tesz róla az Ótestamentum; a szent Bibliában Júdás csókjával árulja Jézust a katonáknak; de számos utalás található rá az ókori görögöknél, a rómaiaknál és a germán népeknél is. A csók egészen megszokott volt a Római Birodalomban a barátok és a családtagok között. A polgárok az uralkodóik kezét csókolták meg. A rómaiak a csókolózásnak három kategóriáját ismerték: az osculum az arcra adott csók volt, a basium az ajkak összeérintését jelentette, míg a savolium, vagy savium pedig az erotikus csók elnevezése volt. Ókori eredetű az esküvői csók is, ugyanis a rómaiaknál a hagyomány szerint a párok házassági szándékuk bejelentését követően a család és az ismerősök előtt szenvedélyesen megcsókolták egymást. A rómaiak gyakran a leveleiket és a dokumentumaikat is csókkal pecsételték le, a csók ugyanolyan megszokott volt valamilyen jogi vagy üzleti aktus, esetleg politikai egyezség szentesítésére, mint a kézfogás.
A vallások megjelenése előtt a csók mágikus cselekedet volt, lélekcserének vélték. Az animista elgondolás szerint a lélegzés nem pusztán fizikai jelenség, hanem a lélek ki- és bejárása, a szeretet, a barátság, a rokonság elismerésének pedig legfőbb jegye a csók. Olyan fontos a csók, mint a név-, vagy a vércsere.
Az őskeresztények arcra adott csókkal köszöntötték egymást, a "szent csók" (osculum pacis) ma is fontos része a római katolikus szertartásoknak; vallásos ceremóniákon manapság is nagy jelentőségű a csók: a püspök csókkal illeti az újonnan felszentelt papot; a püspökké szentelésekor pedig őt magát köszöntik csókkal. A középkori lovagnak, lovaggá ütéskor csók járt, a menyasszony megcsókolása megszokott a nyugati esküvői szertartásban.
Amíg a nyugati világban az üdvözlést kifejező nyilvános csók nagy múltra tekint vissza, a világ sok részén teljesen ismeretlen az ajakcsók. Ritkán fordul elő Kelet-Ázsiában, ahol inkább a meghajlás az elfogadott. Az eszkimók és a polinézek csók helyett az orrukat dörgölik egymáshoz, míg Délkelet-India népei, valamint az észak-európai lappok mély lélegzetvétel közben az orrukkal megérintik a partnerük arcát. Thaiföldön csók helyett a szerelmesek belégzés közben egymáshoz szorítják arcukat. Régebben a malájok is az orrukat dörzsölték össze. Japánban és Kínában csak a 20. század vége felé terjedt el a nyilvánosság előtti csókváltás, de a hosszan tartó szenvedélyes csók náluk társadalmilag még ma sem elfogadott. Ugyanez igaz a muszlimokra is, és – valószínűleg az iszlám befolyás, valamint a viktoriánus etikett hatására – az erotikus csókolózást már évezredekkel ezelőtt művészi tökélyre fejlesztő Indiára is.
Az erotikus nyelves csókot (Maraichinage), melyet „francia csóknak” (french kiss) is neveznek, állítólag egy apró breton város, Pays de Mont lakói, a maraichinek találták ki védekezésként városuk túlnépesedése ellen. Az olykor órákig tartó „nyelvcsatákkal” a gyermeknemzéssel járó nemi örömöket próbálták pótolni. Mivel a francia csók nemcsak az ajkakat, hanem az érintésre ugyancsak nagyon érzékeny nyelvet és a szájat is stimulálja, sokak szerint nagyon élvezetes és bensőséges formája a csókolózásnak. Emellett az újdonsült párok számára lehetővé teszi, hogy megízleljék egymást, vajon biológiailag összeillenek-e. Ez jóval többet jelent, mintha csak megszagolnák egymást, ugyanis a csók minőségén keresztül képesek megítélni potenciális társuk, szexpartnerük személyiségét, és azt is megtudhatják, hogy mennyire bízhatnak meg benne.
Ugyanakkor a Salamon-szigeteken élő melanézek a szeretkezést megelőző csókolózást értelmetlen dolognak tartják, szerelmeskedés közben a felajzott fiú egyszerűen beleharap a lány szempilláiba. A kwakiutl indiánok egymás nyelvét szopogatják, a dél-amerikai - főként Bolíviában élő - sirionóknál pedig az esti köszöntés után rögtön kezdődik az üzekedés.
A csókkal, mint viselkedésformával kapcsolatban sokféle hiedelem is született. Ezek - lévén a csók a megbecsülés, a tisztelet, a barátság és a szerelem jele – többnyire pozitív jelentésűek. Jól ismert például, hogy az arany nyakláncon függő keresztet háromszor kell megcsókolni, hogy ne érje szerencsétlenség az embert; akinek a szája széle viszket, csókot érez; akinek az orra viszket, hamarosan „csókot kap egy bolondtól”, vagyis rászedik az illetőt, a bolondját járatják vele. Ha az alvó gyereket megcsókolják, felnőttként önhitt, beképzelt lesz; a bolhacsípés a kézen, egy váratlan csók, vagy egy váratlan hír jele lehet. Aki a türkiz követ csókol meg, annak elmúlik a lámpaláza.
Karácsonykor fagyöngy alatt csókolózni szerelmet jelent. Szerelemgerjesztő hatását kihasználva az angolok úgy vélik, hogy a fagyöngy alatti csók megpecsételi két ember szerelmét, és ebből házasság lesz. Ugyancsak náluk a fagyöngy alatt álló hölgy - persze, ha engedi és igényt tart a megtiszteltetésre - nem utasíthatja vissza, hogy bárki megcsókolhassa. Az angolszászoknál a 16. században elterjedt szokás volt, hogy a látogató, a jó szerencse érdekében megcsókolta a ház macskáját.
A törökök azt mondják, hogy ha az újszülöttet a talpán csókolják meg, könnyen fog járni. A színésznők pedig úgy vélik, hogyha újév első napján tűzoltóval csókolóznak, akkor az egész év sikeres lesz számukra. A magyar néphitben azt, akitől az ember az újév napján az első csókot kapja, az egész évben szeretni fogja. A hiedelem szerint vörös rózsa eredete is a csókkal függ össze: azt mondja a legenda, hogy a paradicsomban Éva, miután megcsókolt egy fehér rózsát, a virág elpirult a gyönyörtől, s vörössé változott.
A néphagyományban gyökerezik számos csókkal kapcsolatos szokás és jó tanács. Szüleinktől hallottuk, hogy ha egy szelet kenyér leesik a földre, akkor le kell fújni, meg kell csókolni, és ha lehetséges, meg kell enni. Az angolszászoknál babonás előírás volt, hogy az utolsó szelet kenyér elfogyasztójának meg kellett csókolnia a kenyér készítőjét. Sok népnél elterjedt szokás a föld megcsókolása, hogy általa részesüljenek a földben rejlő varázserőből az emberek. Néhol a lányok az esküvő előtti éjjelt együtt töltik a menyasszonnyal, másutt a templomból kijövet csókkal - köznyelven: menyasszony csókkal - búcsúznak el a fiatal arától.
