A kézfogásról - melyről az alábbiakban is szó lesz - egy korábbi cikkemben már írtam, és a Tenyerünkben a jövő? c. könyvemben hosszabb összefoglaló is olvasható, ezúttal elsősorban az üdvözlésről ( melynek gyakran része a kézfogás is) összegyűjtött - részben megalapozott, de többnyire babonás - hiedelmekből nyújtok át egy csokorra valót.
A nyílt ember kemény, őszinte kézfogása a partner számára olykor fájdalmas lehet, azonban életerőt jelez.
A kezünkből könnyen kicsúszó, tétovázó, megnyerő kéz a szellemes, intelligens ember sajátja.
A puhány kéz, mely nem viszonozza a kézszorítást, olyan emberre jellemző, aki nem nagyon örül annak, hogy találkozott velünk.
Az ideges természetű ember kézfogása gyors, türelmetlen; míg az erélytelen, passzív kézfogás a gyengélkedő, beteg emberre jellemzője.
Az olyan kéz, mely a kézfogásnál összeroskad a kezeink között, csalóra, szélhámosra figyelmeztet.
A lusták keményebben és hosszabban fognak kezet, mint a többi ember.
Ha egy férfi képtelen őszinte, meleg, életerős kézfogásra, könnyen a nők szolgájává, alárendeltjévé válhat.
Ha bal kézzel fogunk kezet, az azt jelzi, hogy sok hamis barátunk van vagy lesz hamarosan; ha viszont a társunk két kézzel ragadja meg a kezünket, valószínűleg nőcsábásszal vagy hamis szeretővel állunk szemben.
Azt mondják, balszerencsés dolog asztal fölött kezet rázni. (Emellett illetlenség is!)
Ugyancsak rosszat jelez, ha valaki a balkezét nyújtja az üdvözlésnél. Azt mondják, azoknak szokás balkezet nyújtani, akit utálnak, jobbot pedig annak, akit tisztelnek.
Ha olyan valakivel fogunk kezet, aki oldalvást áll tőlünk, valami rosszra számíthatunk. A kezeknek ugyanis az üdvözléskor haránt kell állniuk.
Sohase rázzunk kezet vágóhídon, hentesnél vagy temetkezési vállalkozónál. Ha mégis ezt tesszük, egész nap szomorúak leszünk.
Szerencsét hoz viszont a sörfőző, különösen, ha munka közben sikerül kezet fognunk vele. Ettől ugyanis az egész napunk vidám és örömteli lesz.
Holdfénynél viszont sohase rázzunk kezet, még a barátunkkal sem, mert ez mindkét félnek balszerencsét jelent.
Ugyanakkor a walesiek a kétszeri kézfogástól intenek. Búcsúzásnál sem az aludni készülővel, sem a vendéglátóval nem szabad kétszer parolázni. Az utóbbival még akkor sem, ha sikerül rávennie a maradásra.
Macedónia lakói szerint, ha négy ember úgy üdvözli egymást, hogy a kézrázásnál a kezeik kereszteződnek, az eljegyzést jelez. Mások szerint ugyanez azt jelenti, hogy ketten közülük hamarosan megházasodnak.
Ha olyan embernek csókoljuk meg a kezét, aki kést vagy pengét tart a másikban, az hamarosan a barátságunk végét jelenti, mondják Normandiában.
A kézcsók, mint köszönési forma állítólag az ősi Perzsia napimádóitól ered, akik imádkozás közben előbb a szájukhoz, majd a napra emelték a kezeiket. Ez volt náluk a tiszteletadás és az imádat jele.
Az Új Zéland őslakói az orruk összedörzsölésével üdvözlik egymást. Úgy tartják, a dörzsölés erőssége a barátság melegségét fejezi ki.
Egy különös hiedelem rejtőzik a „Salaam alikum” (Szalám alejkum) kifejezésben, melynek a jelentése „Béke veled!” Ha egyetlen embert köszöntünk, elvárnánk, hogy az „alikum” egyes számú formája, az „alik” legyen használatos. Azonban ritkán találkozhatunk ezzel a formával, ugyanis az arabok szerint az ember soha sincs egyedül, két láthatatlan védőangyal „El Moakkibah” veszi körül. Az üdvözlés a teljes egót megtestesítő három lénynek szól. Ezért használatos a többes számú alak.
[Forrás: C. L. Daniels and C.M. Stevans (1903.) - Encyclopaedia of Superstitions, Folklore, and the Occult Sciences of the World]