Memória

A jó memóriának az alsónál kisebb, de jól formált felsőtest, mely húsos, de nem kövér; finom tapintású, világos színű bőr; fedetlen (kopasz) fejtető; kampós orr; vastag, szorosan egymás mellett ülő fogak; nagy és porcogókban gazdag fülek a legfőbb külső (fiziognómiai) ismérvei. (Akik csak az arcot értékelik, azok számára a kitüremkedő szemek, a megemelt, közepén kidomborodó homlok jelenti ugyanezt.)

A rossz emlékezőképesség azokra jellemző, akiknek a felsőtestük a fejlettebb, jó húsban vannak, a bőrük pedig száraz és csupasz.

Albertus Magnus (1193-1280), a 13. század híres filozófusa azt állítja, hogy ha az ember szerencse talizmánként egy bíbic vagy fekete lile szívét, szemét vagy fejét akasztja a nyakába, semmit sem fog elfelejteni, és emellett éles eszű, gyors felfogású lesz.

Azt mondják, hogy reggeli előtt nagyon könnyű a dolgokat memorizálni.

Sokfelé ismert, elterjedt mondás, hogy az ember (fehér ember, magyar ember, indián stb.) nem felejt.

Ha elfelejtettük, hogy mit akartunk mondani, lépjünk ki a küszöb fölött, és amikor visszatérünk a házba, emlékezni fogunk rá.

Ha valamit kívülről szeretnénk tudni, éjszakára helyezzük a párnánk alá. A filippínók azt mondják, jó memóriánk lesz, ha éjszakára könyvet teszünk a fekhelyünk alá.

A zsidó néphit szerint memóriavesztést okoz, ha bármi olyant eszünk, amit előzőleg egy egér megrágott; mivelhogy a macskák, melyek egeret esznek, sem emlékeznek a gazdáikra.

A népgyógyászok azt mondják, hogy a borostyánkő és a smaragd javítják az emlékezőtehetséget, segítenek a tanulásban.

Egyesek szerint pedig a finomra őrölt fehér tömjén egy pohár fehérborral felhörpintve csodálatosan erősíti az emlékezőképességet.

Sokfelé ismert praktika, hogy ne felejtsünk el valamit, egy csomót kell kötnünk a zsebkendőnkre.

Franciaországban, az olaszországi Piemont tartományban és Svájcban a parasztok állították, hogy létezik egy oblivion nevű növény, mely emlékezetvesztést okoz annak, aki véletlenül rálép. (Mások szerint ez a növény varázserővel bírt, ugyanis láthatatlanná tette az embert.)

A történelem számos remek emlékezőképességgel bíró embert feljegyzett. Thomas Dempster (1579-1625) skót történész olyan kiváló memóriával rendelkezett, hogy korában sokan azt hitték, egy szellem súg neki. Gyakran emlegette, hogy nem tudja, mit jelent valamit elfelejteni. William Woodfall (1745-1803) a parlament munkájáról beszámoló London Morning Chronicle szerkesztője emlékezetből képes volt pontosan leírni az előző napi vitát. (Akkoriban a jegyzetelés nem volt megengedett.) Firenze szülöttét, Antonio Magliabechit (1633-1714), a híres olasz könyvgyűjtőt, akinek a könyvtára 40 000 könyvből és 10 000 kéziratból állt, „élő enciklopédiának” tartották. David Garrick-nek (1717-1779), a híres angol színésznek elég volt egyszer elolvasnia szerepét, hogy memorizálja azt.


Emlék felbukkanása álomban azt jelzi, készen állunk arra, hogy megszabaduljunk régi énünktől, új célokat tűztünk magunk elé, változáson megyünk keresztül. Az álombéli emlékezés kevésbé felkavaró, mintha ébrenlétben történt volna. Másrészről az ilyen álom azt is jelezheti, hogy tanultunk tapasztalatainkból.