Anatómiai értelemben a könyök a felkarcsontot a singcsonttal és az orsócsonttal, illetőleg e két utóbbit egymással összekötő ízületek - funkcionális és szerkezetileg egységet képező – együttesét, a könyökízületet jelenti.
A felkart és az alkart összekötő könyökízület körül három fontos ideg halad az alkar és a kéz felé. Közülük a nervus ulnaris nevű okozza a legtöbb problémát, ez ugyanis a könyök csúcsa és a belső könyöknyúlvány közti csatornában eléggé felszínesen helyezkedik el. Emiatt sérülékeny, és ha valamibe beütjük (ami nemegyszer megesik), a mechanikai hatást a kisujjba és a gyűrűsujjba sugárzó éles fájdalom, villanyozó érzés kíséri, melyet az említett ujjak zsibbadása követhet. Innen ered a könyökcsúcs vagy singkampó „villanyozó ín” elnevezése, és valószínűleg ez a - korábban megmagyarázhatatlan - jelenség, a könyökhöz kapcsolódó babonás hiedelmek kialakulásában is szerepet játszott.
Hogy könyök, vagyis a villanyozó ín beütése fájdalmas, abban többnyire egyetértenek, azonban az esemény jelentését illetően már erősen megoszlanak a vélemények. Vannak, akik azt mondják, hogy egy régóta nem látott, kedves ismerőssel találkozunk. Mások szerint ez bosszantó híreket, csalódottságot jelez. Sokan úgy tartják, hogy ez egy figyelmeztetés a közelgő balszerencsére. Orvoslásként, a baj megelőzése érdekében azt javasolják, hogy a másik könyökünket is verjük be. Nálunk humánusabb a „gyógymód”, az is elegendő, ha a másik kezünkkel megfogjuk a sajgó testrészünket. Igaz viszont, hogy az elhárított veszély is kisebb, mert a véletlenül beütött könyök csak egy nem szívesen látott vendéget jelez. Az ajtófélfába bevert könyök, vagy a magától kinyíló ajtó ugyancsak vendéget jelez, ha viszont az ajtó magától becsukódik, a vizit elmarad. (Arról, hogy a vendég szívesen látott-e vagy kellemetlen, nem szól a babona.)
A hegyes könyök az angolszász világban többnyire házsártos, mindenben hibát kereső személyt jelez. Ugyanez Kentucky állam (USA) középső részén a barátságtalan, mogorva természet jele.
Egy régi babona szerint, aki megcsókolja a könyökét, hamarosan nemet vált, vagyis férfiból nővé, nőből pedig férfivá lesz. (Bár ésszerű magyarázatot nem leltem rá, aki a saját könyökét meg tudja csókolni, sok mindenre képes.)
A dél-angliai Berkshire tartományban egy furcsa babonás magyarázatot őriz a néphagyomány arra, hogy miért hideg mindig a kutyák orra és az asszonyok könyöke, amikor jó egészségnek örvendenek. A történet az Özönvíz idejébe nyúlik vissza, a magyarázatot a Noé bárkáján keletkezett lék betapasztása adja. Szerencsétlenségére az ácsszerszámait Noé elfelejtette a hajóra vinni, ezért valamit ki kellett találnia az elsüllyedés ellen. Mivel hirtelenjében nem akadt más ötlete, megragadta kedvenc kutyáját, és az orrát a lék nyílásába dugta. Ezzel sikerült a víz beömlését megállítania, azonban hamarosan rájött, hogy a kutyája elpusztul, ha így marad. A megoldást az eseményt végignéző feleségére pillantva találta meg. Fogta az asszony karját, és a könyökével tömte be a nyílást. Ezzel a veszély végleg elhárult, azonban a kutya orra és az asszony könyöke azóta hideg, és az is lesz, míg világ a világ. (Arról nem szól a fáma, hogy meddig maradt Noé feleségének könyöke a lékben, a partot érésig, vagy már előbb talált Noé más megoldást, és arra sincs magyarázat, hogy miért pont Berkshire-ben él ez a legenda.)
Noha a viszketéssel külön írásom foglalkozik, annyit azért érdemes megismételni, hogy a viszkető könyök általában a körülmények, a környezet bizonyos változását jelenti. A jobb könyöké jó hírekről, kedvező kapcsolatokról tájékoztat, míg a balé rossz hírekről, ellenségeskedésekről tudósít, ha pedig mindkettő viszket, az egy új hálótársat jelez.
A könyök, mint szimbólumhordozó, természetesen az álomfejtésben is szerepet kap. Ha a saját könyökünkkel álmodunk, az azt jelzi, hogy „térre” van szükségünk, helyet követelünk magunknak. Látomásunk azonban a „helycsinálással” való hezitálásunkat, aggodalmunkat is kifejezheti, azt a szorongást, amit azért érzünk, hogy közben mások alaposan szemügyre vesznek bennünket. Alternatív módon viszont arra utalhat, hogy valamit nem csinálunk kellő intenzitással, jobban meg kéne erőltetnünk magunkat.
Ha azt álmodjuk, hogy megsérült a könyökünk, az annak a jele, hogy képtelenek vagyunk kezelni bizonyos problémát, élethelyzetet. De figyelmeztethet szexuális szorongásra is. A jobb könyök a morális etikai kérdésekkel kapcsolatos, a bal a passzivitást, az alulfejlett jellemvonásokat reprezentálja. Az álom jelentősége nagymértékben függ a cselekvéstől is. Ha a könyökeinket hatékonyan használjuk a tömegben, álmunk jelentős előremenetelt prognosztizál, ha viszont minket löknek félre könyökkel, veszély leselkedik ránk, mert rászednek, vagy igazságtalanul megvádolnak valamivel minket. A könyökfájdalom váratlan ellenszegülés, szembenállás jele. A tiszta vagy szép könyökök kellemes társasági eseményeket jeleznek, míg a koszosak rosszkedvet, melyet a barátaink, rokonaink okoznak. A törött könyök arra figyelmeztet, hogy nem jól menedzseljük, irányítjuk az üzleti ügyeinket.
Másféle értelmezésben az álomban felbukkanó könyökök arról árulkodnak, hogy sok vesződséggel járó munkákat, feladatokat hárítanak ránk, melyekért csekély fizetséget, elismerést kapunk. Ugyanez egy fiatal hölgy számára azt prognosztizálja, hogy meglehetősen jó esélyei vannak egy gazdag házasságra. Ha viszont a könyökök piszkosak, elveszti a reményét, hogy a házassággal lakást szerezzen.