Ma már tudjuk, hogy az érzékelési zavarok, a különféle téves érzékelések mögött a legtöbb esetben speciális idegrendszeri probléma áll, régen azonban nem volt így. Elődeink azonban e tüneteket nem a betegségek, egészségi rendellenességek jeleként értékelték, hanem a legtöbbször valamilyen – pozitív vagy negatív – jelzésként, vagy valamilyen esemény előjeleként értelmezték.
A zsibbadás egyike azoknak az érzékelési rendellenességeknek, melyek nem külső okból támadó érzésekben nyilvánulnak meg. A gémberedés, illetve elmacskásodás szavakkal is leírt zsibbadás a leggyakrabban a végtagokban jelentkezik, és általában olyan érzéssel jár, mintha a bőrt apró tűkkel szurkálnák, vagy hangyák szaladgálnának alatta. Okairól még ma sem rendelkezünk teljes körű
A sóhajt - amikor nem az orvos kérésére hagyja el az ajkunkat - ugyan sokan a vágyakozással, a szerelemmel hozzák kapcsolatba, nem mindig és nem mindenhol értékelik pozitívan.
Kínában például, egyáltalán nem jó, ha valaki az évet sóhajtással kezdi, ezért aztán náluk cipőt sem ajánlatos vásárolni az év első napjaiban,
„Valaki járkál (átment) a síromon” - mondják sokfelé, amikor az ember testét hirtelen, megmagyarázhatatlan borzongás járja át. Azt viszont valószínűleg sokkal kevesebben tudják, hogy ez a mondás csak néhány száz éves. Nyomtatásban először Jonathan Swift a művelt társalgásról - Simon Wagstaff álnéven írt tanulmányában (A Complete Collection of Genteel and
Noha a meghatározás alapján a csukló (latinul carpus) a kézfej és az alsókar közötti ízületegyüttes, anatómiai értelemben pedig az öt kézközépcsont, valamint az alkar orsócsontja és singcsontja között elhelyezkedő összetett ízületrendszer, a népi hiedelemvilág inkább a külső megjelenését értékeli.
A védikus bölcsességeket összefoglaló Brihat Szamhitá (szerzője: Varáha Mihira) azt írja,
Régen úgy tartották, hogyha a fogínyek látszanak, az a hamisság, csalárdság egyértelmű jele. Afrikában viszont kékes színű ínytől óvtak, azt mondták, akiknek ilyen az ínyük, a harapásuk mérgező. Mások a sötétbarna fogínyt tekintették rossznak, mert balszerencsét hozónak vélték.
Johann Kaspar Lavater az Esszék a fiziognómniárólcímű könyvében azt írja, hogy ha
A kézfogásról - melyről az alábbiakban is szó lesz - egy korábbi cikkemben már írtam, és a Tenyerünkben a jövő?c. könyvemben hosszabb összefoglaló is olvasható, ezúttal elsősorban az üdvözlésről ( melynek gyakran része a kézfogás is) összegyűjtött - részben megalapozott, de többnyire babonás - hiedelmekből nyújtok át egy csokorra valót.
A szemvibrálást, vagy szemrángást, melyet az orvosi szakirodalom a tikkelés egyik fajtájának tekint, a szemet mozgató finom izmok szabálytalan időközönként jelentkező akaratlan összehúzódásai okozzák. A szemmozgató izmok ismétlődő görcsberándulásainak azonban - a tikkelés egyéb formáival (pl. a szemforgatással, grimaszolással, szipogással, vállrángatással, köhécseléssel stb.) ellentétben - nem pszichológiai eredetű okai vannak,
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.